Szombatra több oroszországi városban tüntetések alakultak ki Alekszej Navalnij ellenzéki politikus támogatására. A rendőrség már több száz embert vett őrizetbe. Az OVD-Info szerint moszkvai idő szerint kora délutánra 330 embert állítottak elő az Oroszországban zajló tüntetéseken. A Meduza ellenzéki hírportál szerint a tucatnyi városra kiterjedő megmozdulásokban több tízezren vesznek részt. A Távol-Keleten elkezdődött tüntetések Szibéria és az Ural településeit, majd Moszkvát és Szentpétervárt is elérték. Az Eho Moszkvi rádió jelentése arról számolt be, hogy Moszkva belvárosában több ezren gyűltek össze, és Szentpéterváron is ezrek próbálnak bejutni a Szenátus térre. A…
Tovább olvasomCímke: tüntetés
„K*rva gyenge!” – a DVTK teljesítménye miatt tüntettek az ultrák
Finoman fogalmazva sincs jó szezonja egyelőre a Diósgyőri VTK-nak, amely pillanatnyilag az NB1-es tabella utolsó helyét foglalja el. A szurkolókban pedig egyre csak gyűlik a feszültség, ennek láthattuk egyik megnyilvánulását a minap. A diósgyőri ultrák ugyanis hangos dudaszóval kísérve elmentek a DVTK labdarúgóinak edzésére, s ott adták tudtukra, hogy az eddigi teljesítményből nem kérnek. Az Ultras Diósgyőr a megmozdulásról egy rövid videós összefoglalót készített. A zenei aláfestés nyomdafestéket nem tűr, de benne van minden düh és csalódottság. Borsodihir.hu
Tovább olvasomAz Orbán-kormány ellen tüntetnek csütörtökön, ezúttal viszont Brüsszelben
Csütörtök estére hirdettek megmozdulást civilek a brüsszeli magyar nagykövetség épülete elé válaszul a magyar kormány alkotmánymódosítási terveire. A meghívóban az áll, a résztvevők szolidaritást vállalnak a magyar LGBTQ+ közösséggel. „A magyar kormány az alaptörvény által tiltaná meg az LGBTQ+ párok számára az örökbefogadást, illetve a szexuális felvilágosítást is.” A tüntetést egy belga aktivista és egy civil szervezet kezdeményezte. Szerintük az alaptörvény módosítása aláássa a melegek jogait. Az esemény szervezője a Euronews-nak azt mondta, a kormány a járványt kihasználva ultrakonzervatív keresztény szektává változtatná az országot. Az aktivista szerint „A mostani az…
Tovább olvasomVízágyúval oszlatták fel a korlátozások elleni tiltakozást
Több ezren tiltakoztak szerda délután Berlinben a német kormány járványügyi intézkedései ellen. Mikor a demonstráló tömeg a Reichstag felé indult, a rendőrség feltartóztatta őket, és vízágyúval kezdett oszlatni – írja a Deutsche Welle. A tüntetők amiatt a törvényjavaslat miatt vonultak utcára, ami a jelenleginél szigorúbb intézkedéseket tesz lehetővé a tartományok számára: pl. a maszkviselés, nyilvános alkoholfogyasztás és a sportesemények rendezés terén. Németországban három napja folyamatosan csökken az új koronavírus-fertőződések száma az egy héttel korábbihoz képest a Robert Koch közegészségügyi intézet adatai szerint.
Tovább olvasomFélmillió forintra is büntethetik, aki a járványhelyzet ellenére tüntetésre megy
Szervezőként pedig akár egymillió forintra is rúghat a bírság. „Minden gyülekezés tilos.” A járványügyi intézkedésekről kedden este megjelent magyar rendelet ezen háromszavas mondatának komoly következményei vannak. „Ez azt jelenti, hogy a politikai véleménynyilvánítást a kormány egy időre kiiktatta, pedig elég sok olyan kérdés forog most a közéletben, amiről azt hiszem, hogy sokan szeretnének véleményt nyilvánítani” – mondta az Euronewsnak dr. Kádár András Kristóf, a Magyar Helsinki Bizottság társelnöke. A jogász ezzel a kedd esti javaslatdömpingre utalt. Miközben az ország arra várt, hogy kiderüljenek a szerdától életbe lépő új korlátozások részletei,…
Tovább olvasomFelfüggesztették a félévet az SZFE-n, tüntetések várhatók
Felfüggesztette a Színház- és Filmművészeti Egyetem őszi félévét Szarka Gábor kancellár és Novák Emil általános rektorhelyettes. Erről péntek este fél hét előtt nem sokkal küldtek hivatalos tájékoztatót a hallgatóknak. A levélben azt írják, a blokád miatt az egyetem vezetése már több mint egy hónapja nem tud bejutni az egyetem épületeibe, emiatt nem látnak rá az oktatás tényleges folyamataira, korlátozottan tudnak csak döntéseket hozni, és nem tudják ellenőrizni a létesítmények rendeltetésszerű működését. Azt állítják, az egyetem működésének konszolidálása érdekében tett tárgyalásokat a hallgatók és az oktatók elutasították. „A Színház- és Filmművészetért Alapítvány, mint…
Tovább olvasomHat éve már, hogy az utolsó, a Fideszt igazán visszavonulásra kényszerítő tüntetés történt Magyarországon
Sem előtte, sem utána nem találkoztunk még egyszer azzal a jelenséggel, hogy a tömegek utcára vonulása meghátrálásra késztesse a kétharmados hatalmát mindig is tökéletesen a saját céljaira kihasználó Fidesz-kormányt. A tervezett netadó akkora felzúdulást keltett, hogy Orbánék villámgyorsan visszavonulót fújtak. Miért nem sikerül azóta sem hasonló? Sokan tiltakoztak az utcán 2014 után is, de annyira azóta sem fagyasztotta le a Fideszt egyetlen kormányellenes tüntetés sem, mint az internetszolgáltatás megadóztatásának terve miatt utcára vonuló sok tízezer ember. De mi az oka annak, hogy eredménytelenül halnak el a tiltakozások? Érdekes évforduló volt…
Tovább olvasomRendőröket dobáltak, újságírókra támadtak a varsói járványtagadók
Négy rendőr megsérült, 278 tüntetőt pedig őrizetbe vettek Varsóban szombat este, ahol a koronavírus súlyosságát tagadó és az eddigi intézkedéseket elutasító csoportok tüntettek. Lengyelországban október elejétől a járvány miatt kötelező a maszk köztéri viselése, szombattól az egész országot a legveszélyeztetettebb kategóriát jelentő, piros besorolású járványövezetnek nyilvánították, ami többek között az öt főnél nagyobb gyülekezések tilalmával is jár. A szombati fővárosi tüntetés résztvevőire közel 350 esetben szabtak ki bírságot a járványügyi szabályok megszegése miatt, és több mint 800 ilyen esetben értesítik a szabálysértésről az egészségügyi felügyeletet is. Az őrizetbe vételeknek az…
Tovább olvasomSzélsőjobboldali csoportok tüntettek a kijárási tilalom ellen
Csatatérré változott Róma belvárosának legnagyobb tere, a Piazza del Popolo, ahol vasárnap virradóra szélsőjobboldali csoportok szerveztek tüntetést a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom ellen – írta a Telex. Az Új Erő szélsőjobboldali mozgalom az „egészségügyi diktatúra” és a Rómában éjféltől reggel öt óráig tartó kijárási tilalom ellen tiltakozott. A tüntetők füst- és papírbombákat dobáltak, járműveket rongáltak meg, az utcai összetűzések több mint egy órán keresztül tartottak, és a város több kerületére átterjedtek, ahol fiatalok kövekkel támadtak az utcákat a korlátozások miatt lezáró rendőrökre. Tíz tüntetőt vettek őrizetbe, több rendőr megsérült.
Tovább olvasomGulyás értelmezése szerint valójában a kormány mellett tüntettek az SZFE-sek
Valójában az Orbán-kormány mellett állt ki az a több mint tízezer ember, aki a Színház-és Filmművészeti Egyetem (SZFE) mellett tüntetett péntek délután – fejtegette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Polgári Mulató esti pódiumbeszélgetésén. A tárcavezető szerint – derül ki az atv.hu cikkéből – jó érzéssel nézik, ami történik, sohasem gondolták volna ugyanis, hogy egy „balliberális klikk” azt akarja, hogy kereszténydemokrata kabinet felügyelje a működését. És ha jól érti, akkor azért tüntetnek, hogy a korábbi rend álljon helyre, és hogy ne egy független – mindenféle állami és kormányzati befolyás nélküli – alapítvány irányítsa az…
Tovább olvasom