Téglával dobta meg áldozatát, életveszélyes sérülést okozott

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki egy előző napi vitát követően, másnap haragosa lakására ment és az utcáról kiabálva verekedni hívta. Az udvaron tartózkodó időskorú férfi távozásra szólította fel, erre felkapott egy téglát és hozzávágta, életveszélyes sérülést okozva. A vádirat szerint a vádlott 2021 áprilisában, az esti órákban Megyaszón egy családi házban italozott, amely során az egyik férfi vendég a társaság több tagjával vitába keveredett, majd hazament. A vádlott másnap délelőtt megjelent a lakáson azzal a szándékkal, hogy számon…

Tovább olvasom

Pucéran, törött csontokkal került elő egy bizarr szeánsz után a Való Világ korábbi szereplője

Az eltűnt – a Blikk szerint egykori Való Világ-szereplő – keresésére rendőrök indultak. Az öntudatlan, ruha nélküli nőre hétfőn hajnalban talált rá egy baranyai szőlőültetvényen egy kapálni induló idősebb férfi. A nőt boka- és bordatöréssel szállították kórházba, a cikk szerint többórás műtéten esett át. A Blikk úgy tudja, hogy többen szervezték a spirituális teaszeánszot, ahol egy bizonyos főzetet, Ajahuaszkát ittak, ami hallucinációkat is okozhat. A teaszeánszon egy másik magyar híresség is részt vett, őt kórházba szállították, miután a szertartás közben rosszul lett. A szeánsz szervezőjét a rendőrség őrizetbe vette, és büntetőeljárást indítottak ellene. Arról,…

Tovább olvasom

Széttörte a sörösüveget a sértett fején a miskolci férfi

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. A férfi a villamoson együtt közlekedett a sértettel, akit leszállás után verekedésre hívott, majd sörös üveggel olyan erővel fejen ütötte, hogy az üveg megsebezte a sértett arcát. A vádirat szerint a vádlott 2021. október közepén, este, Miskolcon, villamoson utazott. Ugyanezen szerelvényen tartózkodott a sértett férfi, akit a vádlott az út során folyamatosan nézett. Amikor a sértett az egyik megállóban leszállt megkérdezte az elkövetőt, hogy miért követi. A férfi erre rögtön verekedésre hívta, távolodva…

Tovább olvasom

Sörösüveggel törte be haragosa fejét Mezőkövesden

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 46 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető Mezőkövesden egy sörözőben italozott, amikor meglátta azt a férfit, akivel egy héttel korábban egy másik sörözőben konfliktusba került. Most is belekötött, és amikor a férfi el akarta kerülni a további vitát és hátat fordított neki, egy sörösüveggel leütötte. A vádirat szerint a férfi 2021. augusztus végén, az éjszakai órákban Mezőkövesden, egy sörözőben italozott. Itt meglátta azt a férfit, akivel előző héten a város egy másik sörözőjében konfliktusba került. Hozzálépett, kötekedett…

Tovább olvasom

Több alkalommal is bántalmazta feleségét és annak idős nagymamáját a mezőkövesdi agresszor

A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a helyi férfinak az ügyében, akivel szemben agresszív viselkedése okán több bűncselekmény miatt is vádat emelt az ügyészség. A tényállás szerint a férfi 2021. február-május hónapjaiban otthonukban több alkalommal testszerte ököllel ütlegelte, illetve fojtogatta feleségét, akinek zúzódásos, horzsolásos sérülései keletkeztek és eltört a karja. A nő nagyanyját, akinek házában szívességi lakáshasználóként éltek, a vádlott 2021. május 25-én tenyérrel arcon ütötte, melynek következtében az idős asszonynak eltört az orra és az arccsontja. Egy másik esetben a terhelt Mezőkövesd egyik utcáján ittas állapotban szóváltásba került egy…

Tovább olvasom

Gyerekek vesztek össze egy miskolci játszótéren, de az anyukák verekedtek össze

A Miskolci Járásbíróság ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a gyermekük sérelme miatt bántalmazták szülőtársukat. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak gyermeke és a sértett gyermeke között alakult ki konfliktus egy miskolci játszótéren, amely miatt a vádlottak 2020. április egyik délelőttjén hangosan szidalmazni kezdték a sértettet. Az I. rendű vádlott nő a földre lökte a sértettet, hajánál megragadva ütni kezdte az arcát, majd a testét többször megrúgta. A II. rendű vádlott férfi végignézve a történteket „nő a nő ellen” kijelentéssel konstatálta az eseményeket. Ekkor érkezett a…

Tovább olvasom

Verekedésig fajult a büntetőfékezés | videó

A Bp-i Autósok Közössége Youtube csatornájára került fel az a felvétel, amit egy olvasó rögzített a fedélzeti kamerájával 2022.01.29-én. A kamerás autó tulajdonosa szűkszavúan megírta az autós portálnak, hogy az Audi sofőrje a buszsávból bevágott a Volkswagen elé, büntetőfékezett, kiszállt, majd verekedés alakult ki a két autós között, melyben még az ő autója eleje is megkarcolódott. A felvételen látszódik, ahogy az audis agresszívan lép fel, ám a Volkswagen sofőrje nem tűrte ezt tovább és verekedést kezdeményezett. Elképesztő képsorok következnek. Figyelem! A videó alkalmas a nyugalom megzavarására!

Tovább olvasom

Megverte élettársát, majd benyugtatózva lefeküdt aludni a sajószentpéteri férfi

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy ötvenes éveiben járó férfi ellen súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt. A vádirat szerint a vádlott élettársával 2019 májusától Sajószentpéteren éltek. Gyakran voltak közöttük nézeteltérések, amiatt, mert a vádlottnak nem volt munkahelye, viszont rendszeresen leittasodott, és ilyenkor bántalmazta élettársát. 2020. májusa és 2021. májusa között, havonta egy-két alkalommal megverte élettársát, ököllel ütötte és rugdosta, valamennyi esetben kisebb sérüléseket okozott. Az egyik vita során, 2020 júniusában, este konyhakéssel támadt a nőre, amivel a nyakán és a hát nyaki részén szúrt, vágott sérülést…

Tovább olvasom

Segítsenek beazonosítani a Villanyrendőr buszmegállójában verekedő férfit

Garázdaság miatt rendelt el nyomozást a Miskolci Rendőrkapitányság ismeretlen személlyel szemben. Miskolcon, 2021. augusztus 28-án 5 óra körül a Villanyrendőr buszmegállójában eddig ismeretlen férfi előzetes szóváltást követően bántalmazott egy személyt. A sértettnek a bántalmazás következtében könnyű sérülései keletkezek. A feltételezett elkövetőről a 35R-es autóbusz kamerája felvételt készített. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a felvételeken látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a nap 24 órájában elérhető a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszáma, vagy a 112-es – díjmentes – központi segélyhívó száma.

Tovább olvasom

Fém járóbottal verte halálra lakótársát a borsodi férfi

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak az arlói férfinak a letartóztatását, akivel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt indult büntetőeljárás. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított, a sértett és harmadik társuk együtt éltek egy arlói ingatlanban, ahol rendszeresen fogyasztottak alkoholt és a veszekedések is mindennaposak voltak közöttük, a gyanúsított a sértettet korábban több alkalommal halálosan megfenyegette, mert abban a hitben volt, hogy engedély nélkül elfogyasztja az italát. 2021. szeptember 3. napján a hajnali órákban a lakótársak közösen italoztak, majd miután egyikük elaludt, a gyanúsított és a sértett között szóváltás…

Tovább olvasom