Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2018. december 20. napján az esti órákban ittas állapotban megjelentek a sértett gesztelyi ingatlanánál és a szemközti ház udvaráról hógolyókkal kezdték dobálni azt. A zajra a sértett és családtagjai kimentek az udvarra, majd az idő közben futva menekülő vádlottak után eredtek. A közterületi világítás fényében a sértett számára egyértelművé vált az elkövetők kiléte, ezért testvérével együtt hazaindultak. Az I. rendű vádlott azonban nem engedte távozni a sértett férfit és hozzátartozóját, felszólította a II. rendű vádlottat…
Tovább olvasomCímke: testi sértés
Téglával dobta meg haragosát egy megyaszói férfi
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a megyaszói férfinak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint 2021 áprilisában egy korábbi italozás során felmerült konfliktus miatt rokonaival együtt megjelent haragosának háza előtt és ott hangoskodni kezdett. A kiabálásra felfigyelt a házban vendégként tartózkodó sértett, aki távozásra szólította fel a vádlottat, ő azonban ehelyett bement az udvarra és egy ott talált téglát a sértett férfi testéhez vágott. A bántalmazás miatt a férfi egyik veséjét el kellett távolítani. E sérülés közvetett életveszélyes állapotot, egyben maradandó fogyatékosságot eredményezett. A törvényszék a vádlottat életveszélyt okozó…
Tovább olvasomLeütött, majd kirabolt egy látássérültet egy ózdi férfi
Az ózdi rendőrök elfogták azt a férfit, aki erőszakkal elvette látássérült áldozata értékeit. Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 53 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2023. május 8-án az esti órákban Ózdon, a Csépányi úton található egyik nyitott lakásba bement, és az ott lakó látássérült tulajdonost tarkón ütötte, majd eltulajdonította pár ezer forintját, cigarettáját, illetve konyhafelszereléseket is, majd távozott a helyszínről. A rendőrök az adatgyűjtésük eredményeként három órán belül elfogták az elkövetőt, akit az Ózdi Rendőrkapitányságra állítottak elő, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták…
Tovább olvasomOk nélkül esett neki két várakozónak egy villamosmegállóban a miskolci fiatalember
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntette és könnyű testi sértés vétsége miatt. A vádirat szerint a vádlott 2022. május elején, délután, Miskolc belvárosában egy villamosmegállóban belekötött egy várakozó nőbe és annak nagybátyjába. Az elkövető rövid szóváltás után a férfit ököllel fejen ütötte, majd amikor a sínekre esett, még két ütést mért a fejére. A nő a rokona védelmében el akarta tolni a vádlottat, azonban a támadó megütötte a földön fekvő sértettet, majd a nő ellen fordulva őt a felső testén gyors…
Tovább olvasomKézikocsival bántalmazta a sértettet egy miskolci férfi, mert megugatta a kutyája
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt. A vádirat szerint a férfi 2022. október elején, délután egy miskolci társasházba ment látogatóba, azonban az udvaron az ott lakó férfi kutyája megugatta. A vádlott emiatt szóváltásba került a kutya tulajdonosával. Emiatt dulakodni kezdtek melynek következtében a kutya gazdája a földre került. A vádlott a földön fekvő férfit egy összecsukható alumínium szerkezetű kézikocsival a bal mellkasán megütötte, majd távozott a helyszínről. A bántalmazás következtében a sértett közvetett életveszélyes állapotba került. Egyre nehezebben lélegzett,…
Tovább olvasomSaját testvéreit késelte meg a borsodnádasdi férfi
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség vádat emelt egy 32 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt, aki egy családi rendezvényen ittasan összeszólalkozott testvéreivel. Egyiküket hasba szúrta, de a kés pengéje eltört, ezért egy újabb kést vett magához, és másik testvérét azzal nyakon, felső testén és karjain, többször megszúrta. A vádirat szerint a férfi 2021. szeptember közepén, Borsodnádasdon rokonaival családi ünnepen vett részt. Az éjszakai órákban, a ház konyhájában az erősen ittas állapotban lévő vádlott szóváltásba keveredett a szintén ittas testvéreivel. A vita odáig fajult, hogy a férfi felvett egy…
Tovább olvasomApa és fia a nyílt utcán támadt rá haragosára Ricsén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a két vádlottnak az ügyében, akik 2019 októberében bántalmazták a sértett férfit a zempléni kistelepülés egyik utcáján. A megállapított tényállás szerint az I. rendű vádlott és fia, a II. rendű vádlott 2019. október 30-án este ittas állapotban – utóbb már meg nem határozható okból – díszkardokkal kezdték fenyegetni a szintén ittas sértettet, aki a földre esett. Az apa az eszközt két kézzel fogva, feje felé emelve sújtott le a térdelő sértettre, aki a kezét védekezésre emelte. A kard a férfi karjába vágott. Ezután a…
Tovább olvasomNem tudta elengedni, ezért többször bántalmazta volt párját a borsodi fiatal
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 18 éves férfi ellen testi sértéssel elkövetett kapcsolati erőszak bűntette miatt.
Tovább olvasomTörött sörösüveggel szúrta nyakon áldozatát, mindenféle előzmény nélkül
Az erősen ittas férfi nyakon szúrta a külföldi állampolgárt a forgalmas fővárosi téren fényes nappal, de szerencsére nem tudott életveszélyes sérülést okozni neki. A térfigyelő kamera azonban rögzítette a történteket. A Budapesti XIV. és XVI. Kerületi Ügyészség vádat emelt egy 38 éves férfival szemben súlyos testi sértés bűntettének kísérlete miatt. Az elkövető törött sörösüveggel támadt egy általa nem ismert külföldi férfira az Örs vezér terén – írja az Ügyészség közleménye. A vádirat szerint a férfi 2022. május 28-án, este, a XIV. kerület, Örs vezér terén – erősen ittas állapotban, kezében…
Tovább olvasomCsavarhúzóval akarta hasba szúrni élettársát a borsodi férfi
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy 64 éves férfi ellen súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és más bűncselekmények miatt, aki egy vitát követően az élettársát egy 20 cm-es csavarhúzóval megpróbálta hasba szúrni. A vádirat szerint a vádlott 2000. évtől kezdődően élettársi közösségben élt a sértettel a borsodi településen lévő lakóházukban. 2021. március végén, este, a férfi megkérdezte az élettársát, hogy mi a véleménye az általa a spájzban lerakott járólapokról. Azonban a válaszon annyira feldühödött, hogy megragadta a nőt, majd ököllel állon ütötte. Ezután magához vett egy 20 cm hosszúságú…
Tovább olvasom