Megverte élettársát, majd benyugtatózva lefeküdt aludni a sajószentpéteri férfi

Megosztás

A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy ötvenes éveiben járó férfi ellen súlyos testi sértés és kapcsolati erőszak bűntette miatt.

A vádirat szerint a vádlott élettársával 2019 májusától Sajószentpéteren éltek. Gyakran voltak közöttük nézeteltérések, amiatt, mert a vádlottnak nem volt munkahelye, viszont rendszeresen leittasodott, és ilyenkor bántalmazta élettársát.

2020. májusa és 2021. májusa között, havonta egy-két alkalommal megverte élettársát, ököllel ütötte és rugdosta, valamennyi esetben kisebb sérüléseket okozott. Az egyik vita során, 2020 júniusában, este konyhakéssel támadt a nőre, amivel a nyakán és a hát nyaki részén szúrt, vágott sérülést okozott neki.

2021 májusában a vádlott ismét leittasodott, ekkor a sértett is fogyasztott kisebb mennyiségű alkoholt. Délután lakásuk konyhájában tartózkodtak, amikor a vádlott megint belekötött élettársába, egy kicsorbult tányérral megdobta, a nyakán vágott sebet ejtett rajta. A nő ekkor ki akart menni a helyiségből, a vádlott azonban elé állt, és ököllel arcon ütötte, mire a sértett a kezeit maga elé emelve próbált védekezni, ez viszont nem sikerült, mert a vádlott további négyszer ököllel arcán és mellkasán tovább ütlegelte.

A vádlott ezután nyugtatót vett be és lefeküdt aludni. A sértett csak akkor mert lefeküdni, amikor már meggyőződött arról, hogy a vádlott már elaludt.

A sértett a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló, többszörös bordatörés, állkapocscsont-törés sérüléseket szenvedett el.

Az ügyészség a büntetlen előéletű – de más ügyben letartóztatásban lévő – vádlottal szemben börtönbüntetést és közügyektől eltiltást indítványozott.

Kapcsolódó cikkek