Se autó, se pénz – Rács mögött a gesztelyi kereskedés tulajdonosa

Bilincsben, vezetőszáron és rendőrök közrefogásában jelent meg a Miskolci Járásbíróságon az a hölgy, aki a gyanú szerint negyvenmillió forintot sikkaszthatott el az általa működtetett Forza Autóudvar nevezetű gesztelyi használtautó-kereskedésben. Ahogy azt lapunk is megírta, érdekes események zajlódtak le Gesztelyben. A Forza Autóudvar névre hallgató használtautó-kereskedés úgy adott el autókat, hogy arról a beadó tulajdonosokat nem értesítették, számukra az ezért járó pénzt nem fizették ki. Ezek mellett megtörtént olyan is, hogy egy gépjárművet több személynek adtak el, vagy egyszerűen csak a foglaló elvétele után nem adták át a megvásárolt autót. A…

Tovább olvasom

Vascsővel és vasvillával támadtak ismerőseikre Gesztelyben

Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az ügyében, akik a megállapított tényállás szerint 2018. december 20. napján az esti órákban ittas állapotban megjelentek a sértett gesztelyi ingatlanánál és a szemközti ház udvaráról hógolyókkal kezdték dobálni azt. A zajra a sértett és családtagjai kimentek az udvarra, majd az idő közben futva menekülő vádlottak után eredtek. A közterületi világítás fényében a sértett számára egyértelművé vált az elkövetők kiléte, ezért testvérével együtt hazaindultak. Az I. rendű vádlott azonban nem engedte távozni a sértett férfit és hozzátartozóját, felszólította a II. rendű vádlottat…

Tovább olvasom

Gyereket ütött el ittasan Borsodban, majd otthagyta

A Miskolci Járásbíróság 2022. április 5. napján megtartott előkészítő ülésen ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, akivel szemben segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt emelt vádat az ügyészség. A megállapított tényállás szerint a vádlott férfi 2020 júliusában a kora délutáni órákban ittas állapotban haladt gépjárműjével Gesztely egyik utcájában, miközben forgalmi okokból hátramenetet hajtott végre. A manőver során balra kanyarodott, azonban alkoholos befolyásoltsága miatt nem észlelte az útpadkán tartózkodó, ülve játszó kiskorú sértettet, ezért elütötte őt. A személygépkocsi alá került sértett sikított, majd kimászott a jármű…

Tovább olvasom

Új körforgalom teszi biztonságosabbá a 37-es főút tarcali csomópontját

 A 37-es főút projektjének alapkövét június végénkezdték, amikor letették a Gesztely és Szerencs közötti szakasz bővítésének alapkövét. A NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában a Duna Aszfalt Zrt. munkájával a két település közötti 19 kilométeres szakaszt kétszer kétsávosra bővítik, és építenek négy új körforgalmú csomópontot. Ezzel párhuzamosan kezdődött, de külön projekt keretében épül körforgalmú csomópont és tengelysúlymérő állomás a 37-es és 38-as főutak csatlakozásában a 35+958 kilométerszelvényben. z utóbbiak kivitelezését a HE-DO Építő Zrt. végzi a Kiemelt Társadalmi Igényeken alapuló közútfejlesztési (KTI) program keretében, nettó 741.888.888 Ft hazai forrás felhasználásával. A kivitelezés 2021 márciusában kezdődött,…

Tovább olvasom

Csaknem 20 kilométeren négysávosítják a borsodi 37-es főutat

Négysávossá bővítik a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 37-es számú főút Gesztely és Szerencs közötti 19 kilométeres szakaszát, az útépítés jövőre kezdődik meg, a beruházás több mint 35 milliárd forintba kerül – derült ki a Szerencsen tartott sajtótájékoztatón. A 37-es út Miskolc-Gesztely közötti szakaszát már korábban négysávosították. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a kormány azon dolgozik, hogy a közutak az ország minden részében a nemzetközi hálózatba kapcsolódóak, európai színvonalúak legyenek. Azt is hozzátette, hogy a Modern Városok Programban a megyei jogú városokkal megkötött megállapodásokban az első kívánságként szerepelt a…

Tovább olvasom

Az ország legszebb kertjét Gesztelyen találták

A verseny legjobbjai között három borsodi település is érintett. Az ország legszebb balkonjait és virágoskertjeit kereste a Magyar Turisztikai Ügynökség a Virágos Magyarország versenysorozat keretin belül, amelyet rendhagyó módon a települések helyett a lakosság számára hirdetett meg. Hozzáértő gondoskodás A szakmai zsűri kiválasztotta a „Virágos balkonok, virágos kertek” verseny győzteseit, amellyel lezárult az idei versenysorozat. A legszebb kertek, illetve legszebb balkonok kategóriákba összesen csaknem 2500-an pályáztak. Mindkét kategóriában 11 díjat ítéltek oda, köztük a Bálint Gazda emlékdíjat. A kiemelkedő alkotók értékes kertészeti utalványokban részesülnek. A balkonkertek esetében, bár még mindig…

Tovább olvasom