Egy különleges természetvédelmi program keretében jelentkezhetnek azok a vállalkozó szelleműek, akik fontosnak tartják a környezet egyensúlyát. A szakemberek július 25. és augusztus 5. között ürgék visszatelepítését tervezik a Dél-Borsodi Tájegységben, az állatok biztonságának megőrzéséhez pedig civilek segítségét is várják.
Tovább olvasomCímke: természet
Nincs messze, látni kell – egy hely Borsodban, ahol érdemes kikötni
Meglepetés nyaralást kaptam. Pontosan nem tudtam előre, milyen helyre fogok érkezni, csak az volt világos, hogy Miskolctól csupán körülbelül 65 kilométerre északra, egy kedves kis vendégházban, a „Kikötőben” kapcsolhatok ki néhány éjszakára. Eredetileg két és fél nap szerepelt a tervben, de nem sikerült időben haza indulni. „Csak egy kicsit még” maradni kellett. Az itt töltött idő nemcsak kihagyhatatlan élményekkel, de egy óriási tanulsággal is szolgált számomra.
Tovább olvasomFeltölti a testet és a lelket – séta a befagyott Szinvánál a Miskolc-környéki téli tájban
Amikor néhány kép többet mond minden szónál és bizonyítja, Borsod-Abaúj-Zemplén megye Magyarország egyik legszebb régiója, bármelyik évszakban is nézzük. Egy abszolút politikamentes poszt.
Tovább olvasomEgész napos programmal ünneplik a Szeleta Park második születésnapját a héten
Szombatra remeknek ígérkező programajánlattal jelentkezik a Szeleta Park, amelynek ez lesz a 2. születésnapja. A programon való részvétel ingyenes.
Tovább olvasomVégre kezd magához térni a Bükk egyik leggyönyörűbb helye, a Szalajka-völgy (videóval)
Az elmúlt napok csapadékosabb időjárása kifejezetten jót tett a nemrég még szinte teljesen kiszáradt Szalajka-pataknak és a Fátyol-vízesésnek is. Kezd magára találni a Bükk.
Tovább olvasomA borsodi faluban harcolnak a természet ellen – ez hasznos lenne a víz megtartására?
A Bükk egészen csodálatos kincseket rejt, abból pedig ritkán származott eddig jó, ha valaki látványosan bele akar avatkozni a természet rendjébe.
Tovább olvasomMiskolci fotós óriási nemzetközi sikere
Természet kategóriában aratott nagy sikert Urbán Helga a rangos nemzetközi megmérettetésen.
Tovább olvasomBorsodi lehet az „Év Kilátója”, de csak ha szavazunk
Hazánkban és Európában már számos szavazós versenyen bizonyítottunk: stadionunk, adventi villamosunk, egyetemünk és turistaházunk is országos, sőt nemzetközi dicsőséget szerzett a borsodiak lelkes voksolásainak köszönhetően. Úgy tűnik, ha lehetőség nyílik arra, hogy a megye értékeit mutassuk meg a világnak, mi nem restellünk kattintani, és szívvel-lélekkel támogatjuk a saját büszkeségeinket.
Tovább olvasomA Keleméri Mohos-tavak: jégkorszaki kincsek az Aggteleki Nemzeti Parkban
Az Aggteleki Nemzeti Park egyik legrendkívülibb természeti értéke a Keleméri Mohos-tavak természetvédelmi területe, amely egyedülálló betekintést nyújt földünk távoli múltjába. Ez a fokozottan védett terület két különleges tőzegmohaláp otthona, amelyek több tízezer éves múltra tekintenek vissza és a jégkorszak óta őrzik meg eredeti jellegüket.
Tovább olvasomMiskolc újra kerékpáros központ, itt a IX. Bükk Kupa – így alakulnak a programok
Idén 2025. szeptember 13–án és 14-én a Bükk-hegység természeti szépsége ismét a kerékpárosok középpontjába kerül. A Miskolci Road Cycling Club immár kilencedik alkalommal rendezi meg a Bükk Kupát egy meglévő, szélesebb eseménysorozat részeként, amelynek fő helyszíne a Szeleta Park Látogatóközpont. A két napos rendezvény során családi túrák, gyermekversenyek és izgalmas hegyi időfutammal tarkított programelemek várják a résztvevőket, olyan közösségi élményként, amely egyszerre népszerűsíti a régiót és erősíti a helyi bringás közösséget.
Tovább olvasom