Teltházas a sportcsarnok jégpályája Miskolcon

A téli szünetben hatalmas az érdeklődés a jégpálya iránt. „Gyakran nem is tudunk mindenkit beengedni, hiszen korlátozott a férőszám, 700-800 ember nem fér el” – nyilatkozta a boon.hu megkeresésére Egri István, a Miskolc Városi Szabadidőközpont igazgatója.  „A téli szünet végéig szinte mindennap nyitva vagyunk. Egy-két nap van, amikor zárva tartunk, de azt is csak azért, mert láttuk az előző évek tapasztalatait. Így karácsony első és második napján, illetve szilveszterkor sem szoktak sokan lenni. Hétvégén pedig nemcsak egyszer, hanem többször is nyitva tartunk, jönnek is sokan” – foglalta össze Egri István.…

Tovább olvasom

Egyszeri melegétkezést biztosítanak a rászoruló gyerekeknek Kazincbarcikán

A gyerekek napi egy meleg ebédet kapnak a téli szünet alatt, vagyis december 22. és január 6. között, Kazincbarcika Város Önkormányzata jóvoltából – tudtuk meg a Kolorline Facebook oldaláról. Azoknak a kiskorúaknak ingyenes a 11 napnyi étkezés, akik hátrányos/halmozottan hátrányos helyzetűek vagy rendszeres gyermekvédelmi támogatásban részesülnek. Továbbá csak a 18 év alatti, kazincbarcikai iskolások, óvodások és bölcsődések vehetik igénybe a szolgáltatást. Fontos, hogy bár az óvodások és a bölcsődések is ugyanazt a szolgáltatást vehetik igénybe, mint az iskolások, ezekben az intézményekben csak akkor lehet ebédet igényelni, amikor zárva tartanak. Az…

Tovább olvasom

Kormányinfó: Egy héttel meghosszabbítják a téli szünetet az őszi rovására

Gulyás Gergely bejelentése értelmében január 8-ig fog tartani a karácsonyi szünet. Hosszabb lesz a téli szünet az iskolákban – jelentette be Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón, amelyről a HVG tudósított. A Miniszterelnökséget vezető miniszter elmondása szerint a kormány arra jutott, hogy a karácsonyi szünet ezúttal december 22-én kezdődik, és január nyolcadikáig tart. Így december 21. lesz az utolsó tanítási nap, január 9. pedig az első. Ezzel is az energiafelhasználáson spórolnak. Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő hozzátette: ha nem lett volna egyértelmű, az őszi szünet rovására hosszabbítják meg a téli szünetet. Kötelező munkaszünet…

Tovább olvasom

A pedagógusok szakszervezete a téli szünet azonnali elrendelésére szólítja fel a kormányt

Felszólítja a kormányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz jövő év január 4-ig – írja az Index. Az így kiesett napokat – nagyjából két hetet – június 16-tól 30-ig lehetne pótolni a szakszervezet közleménye szerint. Arról is írnak, hogy a szünet napjainak átszervezésével azonnal csökkenthető a mostani, egyre kockázatosabb téli időszakban a kontaktusok száma, és ezzel hatékonyan csökkenthető a vírus terjedése is. A két hét nem vész el a nemzetgazdaságnak sem, mivel az júniusban – egyrészt a várható…

Tovább olvasom

Így zajlik majd Miskolcon a gyermekétkeztetés a téli szünet alatt

Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala adott ki ezzel kapcsolatos tájékoztatót, ezt idézzük az alábbiakban. A települési önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés keretében a szülő, törvényes képviselő kérelmére, a déli meleg főétkezést a hátrányos helyzetű gyermek és a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülő halmozottan hátrányos helyzetű gyermek részére ingyenesen biztosítja. Az étkeztetést az Önkormányzat az őszi, téli és tavaszi szünetben a tanév rendjéhez igazodóan szünetenként az adott tanítási szünet időtartamára eső, valamennyi munkanapon köteles megszervezni. Fentiekre tekintettel Miskolc Megyei Jogú Városban a 2020/2021. tanévben, a téli szünidei gyermekétkeztetést 2020. december 21. napjától…

Tovább olvasom