Így tovább csökkent az egyébként is veszélyeztetett állatok populációja. Még nem világos, mi váltotta ki a méhek haragját Fokváros közelében. Egy ritka, ám annál brutálisabb esetről számoltak be dél-afrikai madárvédők a BBC tudósítása szerint: egy méhraj összesen 63 veszélyeztetett afrikai pingvint ölt meg Fokváros közelében. A Simon’s Towni kolóniából származó madarak tetemeire a parton találtak rá. Mindegyiken több méhcsípést fedeztek fel az állatvédők, más fizikai sérülésük viszont nem volt. A dél-afrikai nemzeti parkok működtetői szerint ez volt az első méhtámadás a Boulders Beach tengeröbölben, ami egyébként egy kifejezetten népszerű turistacélpontnak…
Tovább olvasomCímke: támadás
Az ellenzéki bizottság tagjai továbbra is kitartanak amellett, hogy kibertámadás miatt állt le az előválasztás szombaton, a jelek pedig Kína felé mutatnak
Továbbra is ragaszkodnak ahhoz a forgatókönyvhöz, hogy a kormánynak állt érdekében megbénítani az előválasztást, a támadások pedig Kína irányából érkeztek. Szeptember 28-ig meg is hosszabbították az előválasztás első fordulóját. Két nappal, szeptember 28-ig meghosszabbítják az ellenzéki előválasztás első fordulóját, miután szombaton, néhány órával az indulás után kora délután összeomlott az online szavazást lebonyolító, illetve a személy voksolást is kiszolgáló informatikai rendszer. Ezt vasárnap este jelentette be az Országos Előválasztási Bizottság. „Az OEVB törekszik arra, hogy az összes szombati és vasárnapi szavazóponthoz pótalkalom valósuljon meg a hosszabbításnak köszönhető két plusz napon,…
Tovább olvasomÁsót dobott haragosára a borsodi férfi
A rendőrök elfogták azt a legyesbényei férfit, aki ásót dobott haragosa felé – olvasható a police.hu-n. Súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Szerencsi Rendőrkapitányság egy 23 éves legyesbényei férfival szemben. A gyanúsított 2021. szeptember 3-án 16 óra körül előzetes szóváltást követően egy ásóval célzott, majd dobott meg egy másik férfit, aki épphogy el tudott ugrani a hegyével feléje repülő szerszám elől. A rendőrök a 23 éves férfit előállították a rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók.
Tovább olvasomNem adott nekik cigarettát a férfi, rátámadtak
A Szerencsi Járási Ügyészség garázdaság és zaklatás miatt emelt vádat egy férfival és egy nővel szemben, akik Tiszalúcon azért rontottak rá egy férfira, mert nem adott nekik cigarettát. A vádirat szerint, a férfi vádlott 2020. június 13-án kora délután, ittas állapotban gyalogosan haladt el a sértett tiszalúci lakóháza előtti úton. A vádlott leszólította a házának kapujában, az utcán álló sértettet és cigarettát kért a férfitól. A sértett közölte a vádlottal, hogy nem tud adni, mivel nem dohányzik. A vádlott ezen feldühödve, trágár kifejezések kíséretében szidalmazni kezdte a férfit, majd odalépett…
Tovább olvasomGázsprayvel támadt egy erőszakos migránscsoport a határőrökre Mórahalomnál
Egy húszfős csoport akart bejutni a magyar határon belülre, de a rendvédelmi erők ezt megakadályozták. Egy 20 főből álló csoport illegálisan akart átjutni Magyarország területére Mórahalomnál 2021. augusztus 22-én 9 óra körül. A szerb oldalról a csoport egy tagja gázspray-vel lefújta a határt védő egyenruhásokat. A szolgálatot teljesítő rendőrök és katonák a jogellenes határátlépési kísérletet megakadályozták. Az eset kapcsán személyi sérülés nem történt. Kollégáink mindent megtesznek a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, felkészülten, elegendő élő erővel és technikával őrzik a határt. (Police.hu)
Tovább olvasomVeszekedett az élettársával, majd a kiérkező rendőrre is rátámadt a sajószentpéteri férfi
A Mezőkövesdi Járásbíróság ítéletet hozott bíróság elé állítás keretében annak a sajószentpéteri férfinak az ügyében, akivel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt indult büntetőeljárás. A terhelt 2021. augusztus 17. napján az esti órákban egy bogácsi szálláshelyen szóváltásba keveredett feleségével, melynek során segítségkiáltás hallatszott. Egy, az apartmanban tartózkodó vendég tárcsázta a segélyhívó központ telefonszámát, majd a helyszínre a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság Bogács Rendőrörsének rendőrei érkeztek ki. A rendőri intézkedés alkalmával a vádlott ismételten veszekedni kezdett házastársával, miközben annak nyakában lévő gépjármű indítókulcsot rángatta. A helyszínen intézkedő hivatalos személy meg akarta mindezt…
Tovább olvasomMegtagadta az utasítást, majd a fegyőrre támadt a borsodi férfi
A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy szabadságvesztés büntetését töltő férfival szemben, aki erőszakkal akadályozta a vele szemben jogszerűen fellépő fegyőr intézkedését a helyi büntetés-végrehajtási intézetben. A vádirat szerint, 2020. január 6-án reggel, miután a vádlott a büntetés- végrehajtási intézet sétaudvaráról visszatért a fogvatartási épületbe, az ott szolgálatot teljesítő őr felszólította őt, hogy a kabátját vegye le és tegye be az öltözőszekrénybe. A vádlott az utasítás teljesítését megtagadta és hangosan szitkozódni kezdett, melyet észlelt az intézet két közelben tartózkodó dolgozója, akik kollégájuk segítségére…
Tovább olvasomHogy miért rabolt a fegyveres magyar tinibanda? Magasabb színvonalon akartak bulizni – sikerült
A 14-16 éves vádlottak a bíróságon már nem voltak ennyire bulis kedvükben, megszeppent kisgyermekeknek tűntek. De amit tettek, megtettek, nincs rá normális mentség. Sokkal inkább megszeppent átlag kamaszok, mint útonálló agresszív rablótámadók benyomását keltették azok a fiatalok, akik a Gellérthegyen és a Feneketlen-tó környékén támadtak áldozataikra és rabolták ki őket még 2019-ben. A négy, jó családi hátterű fiatal életében először állt bíróság előtt (ötödik társuk csak kedden vette kézbe az idézést, ezért nem jelent meg a tárgyaláson), ahol előkészítő ülést tartottak volna az ügyükben. A fiatalokat fegyveresen, csoportosan, bűnszövetségben elkövetett…
Tovább olvasomKarddal támadtak haragosukra a borsodi férfiak
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 39 éves és egy 20 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, akik régi haragosukat bántalmazták – írja az Ügyészség honlapja. A vádirat szerint a vádlottak – apa és fia – 2019. október hónap végén ittas állapotban, az esti órákban egy borsodi kistelepülésen, az utcán tartózkodtak, ahol összetalálkoztak egy régi haragosukkal. Először szóváltásba kerültek a férfival, majd a náluk lévő díszkardokkal elkezdték fenyegetni. A férfi megijedt tőlük, és hátrálva megpróbált eljutni az anyósa házához, de megbotlott és a földre esett.…
Tovább olvasomFeljelentették a miskolci férfit a túl sok macskája miatt, aki erre karóval és kővel állt bosszút
A Bíróság.hu írása szerint a szomszédi vita fajult el kissé túlzottan. Tipikus helyzet, hogy mindkettőnek igaza van, de egyiknek sem. A Miskolci Járásbíróság szerdán pénzbüntetést szabott ki a vádlottal szemben, aki a macskái miatt kialakult vita hevében támadt a szomszédjára Miskolcon. A férfi és a szomszédja már egy ideje haragban voltak egymással, mert a szomszéd korábban hatósági bejelentést tett a férfi portáján tartott macskák nagyobb száma miatt. Tavaly augusztus 30-án a két férfi az utcán találkozott, amikor a macskás férfi felelősségre vonta a szomszédot a feljelentés miatt. A vita hevében…
Tovább olvasom