Két társaság balhéjánál egy bozótvágó is előkerült

A feszült helyzetben, az összeszólalkozás során egy bozótvágóval kívánt valaki súlyt adni szavainak a Blaha Lujza térnél. Egymásnak ment két társaság péntek délután a nyolcadik kerületben, a Blaha Lujza téren: a rendőrség a Telex megkeresésére azt írta, hogy „többen összeszólalkoztak, mely során egy machete is előkerült”. A rendőrség egyelőre vizsgálja az eset körülményeit, a balhézók közül hármat viszont már elő is állítottak a VIII. Kerületi Rendőrkapitányságra. A lap olvasói beszámolók alapján arról írt, hogy a Népszínház utca torkolatánál és a Blaha Lujza téren, a 4-6-os villamos megállójánál hat-hét rendőrautó állt, a helyzet…

Tovább olvasom

Két év börtönt kapott az élettársát bozótvágóval üldöző férfi

Az Encsi Járásbíróság felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt szabadságvesztésre ítélte azt a vizsolyi férfit, aki ittas állapotban egy bozótvágóval kergette élettársát – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján megjelent közleményben. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2021. január 26-án délután élettársát követve megjelent egy 51 cm pengehosszúságú bozótvágóval a vizsolyi művelődési házban. A közösség számára szabadon nyitva álló helyiségben a vádlott az asztalitenisz asztal körül kergette a nőt, miközben többször irányába dobta a macsétát, illetve többször felé csapott. Az asszonyt nem találta el a vádlott, így az eszközt a…

Tovább olvasom

15 év börtön vár az ózdi bozótvágós támadóra

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak az ózdi férfinak az ügyében, aki 2018 novemberében egy bozótvágóval támadt a sértettre. A bíróság által megállapított tényállás szerint a sértett és társasága az esti órákban egy ózdi lakásban italozott, majd további szórakozás céljából útnak indultak és közben hangosan beszélgettek. Ezt azonban az egyik házból nehezményezték: egy férfi ment ki az utcára, a számonkérés szóváltásba fordult át és tettlegességig fajult. Egy idő után a férfi visszament a házba, a sértett és társasága pedig tovább indult. Nem sokkal később kiabálást hallottak maguk mögül, és látták,…

Tovább olvasom

Bozótvágóval támadt ivócimboráira eltűnt mobilja miatt az ózdi férfi

Az Ózdi Rendőrkapitányság járőrei 2021. január 23-án 22 óra 45 perckor az Árpád vezér utcán egy, az épület felé kiabáló, szitkozódó férfire lettek figyelmesek – írja a police.hu. A lépcsőházból ekkor kiszaladt három férfi és összeverekedtek. A férfiaknál különféle karók és más eszközök is voltak. A járőrök azonnal közbeavatkoztak és szétválasztották a verekedőket. A helyszínre további rendőri egységek is érkeztek. Az eset során személyi sérülés nem történt. A szemmel láthatóan erősen ittas társaság tagjai az egyenruhásoknak elmondták, hogy az este együtt italoztak, majd mindenki hazament. Az egyik férfi otthon vette…

Tovább olvasom