Az ellenzéki bizottság tagjai továbbra is kitartanak amellett, hogy kibertámadás miatt állt le az előválasztás szombaton, a jelek pedig Kína felé mutatnak

Megosztás

Továbbra is ragaszkodnak ahhoz a forgatókönyvhöz, hogy a kormánynak állt érdekében megbénítani az előválasztást, a támadások pedig Kína irányából érkeztek. Szeptember 28-ig meg is hosszabbították az előválasztás első fordulóját.

Két nappal, szeptember 28-ig meghosszabbítják az ellenzéki előválasztás első fordulóját, miután szombaton, néhány órával az indulás után kora délután összeomlott az online szavazást lebonyolító, illetve a személy voksolást is kiszolgáló informatikai rendszer. Ezt vasárnap este jelentette be az Országos Előválasztási Bizottság. „Az OEVB törekszik arra, hogy az összes szombati és vasárnapi szavazóponthoz pótalkalom valósuljon meg a hosszabbításnak köszönhető két plusz napon, szeptember 27-én és 28-án” – olvasható a közleményben.

Ez azt jelenti, hogy továbbra is kilenc nap áll rendelkezésre a szavazatok leadására az előválasztás első fordulójában. Eredetileg szeptember 18-26. között zajlott volna a szavazás.

A szervezők eleinte azt mondták, a váratlanul nagy választói érdeklődés miatt történt a leállás, később viszont már túlterheléses, illetve célzott kibertámadást emlegettek. Az előválasztásban részt vevő hat párt – DK, Jobbik, LMP, Momentum, MSZP, Párbeszéd – a kormányt nevezték meg a támadás felelősének, igaz, erre utaló bizonyítékot nem mutattak be. A Fidesz erre csak annyit reagált, hogy: „Saját bénázásukat ne kenjék másra!”

Bedő Dávid, az Országos Előválasztási Bizottság momentumos tagja a Telexnek elmondta, több terheléses tesztet is lefuttattak a pártok és az aHang szakemberei vasárnap, ezek során megbizonyosodtak, hogy működni fog a rendszer hétfőn. Új környezetben fut majd a rendszer, így a jövőben ki tudják védeni a mostanihoz hasonló komplexebb támadásokat is. A tömeges terhelés okainak, módjának és származási helyének vizsgálatába bevonták Frész Ferencet, a Cyber Services Zrt. szenior kibervédelmi szakértőjét, aki korábban az Európai Unió Tanácsával és a NATO-val is együtt dolgozott.

Bedő „nagyon valószínűtlennek” nevezte, hogy konkrét, kézzel fogható bizonyítékot találjanak arra nézve, hogy a kormány áll a támadás mögött, de a pártok szakemberei biztosak abban, hogy ez történt. A momentumos politikus szerint egyedül a kormánynak állt érdekében, hogy leálljon az előválasztás. Annyit már sikerült kideríteniük, hogy a támadás Kínából jöhetett.

Kapcsolódó cikkek