Sok európai állam visszautasítja, Németország viszont befogadja az átmenekülő orosz fiatalokat

Megosztás

Amikor Putyin elnök bejelentette, hogy részleges mozgósítást rendel el Oroszországban, azonnal látványosan megugrott az agresszor államot elhagyó fiatalok száma, ám fokozatosan azzal szembesülhettek, hogy Európa országai nem fogják őket befogadni. Németország azonban mentőövet dobott a katonai szolgálat elől menekülő orosz fiataloknak.

“Inkább kitöröm a karomat vagy a lábamat, bármit megteszek, hogy elkerüljem a katonai szolgálatot” – mondta a 26 éves “Szergej” a BBC tudósítójának. A szerencsétlen orosz fiatalember, aki neve elhallgatását kérte, épp a pizzafutárt várta, amikor két szigorú tekintetű úr átnyújtotta neki a katonai behívót. A fiatal egyetemi oktató sohasem volt katona, és nem is akarja ezt kipróbálni, csakhogy a szolgálat megtagadása bűncselekmény Oroszországban. Szentpéterváron és Moszkvában és más városokban tüntetések voltak, miután Putyin bejelentette a részleges mozgósítást az ukrajnai fronton elszenvedett kudarcok miatt. A BBC értesülései szerint több mint 1300 tüntetőt letartóztattak.

Sokan az őrszobán kapták meg a behívójukat. Megkérdezték erről Dmitrij Peszkovot, az elnök szóvivőjét, aki közölte: ez nem ellentétes a törvénnyel.

Putyin elnök 300 ezer tartalékos behívásáról beszélt, de “Szergej” arra számított, ő nem kaphat behívót, hiszen a doktori disszertációján dolgozik. Putyin azt mondta, hogy az egyetemistákat nem érinti a sorozás. Most menekül, sok más sorstársával együtt. Grúzia a legnépszerűbb célpont, mert ott nincs vízumkötelezettség. A határon hosszú sorok alakultak ki. A BBC tudósítójának arról számoltak be, hogy 9-12 órába is belekerült, amíg átléphették a határt. Isztambul, Belgrád és Dubaj a három repülős menekülőcélpont. Pillanatok alatt elkapkodják a repülőjegyeket, noha azok ára villámgyorsan csillagászati magasságokba emelkedett.

Németország is menekülőút lehet, Nancy Faeser belügyminiszter legalábbis arról beszélt a Frankfurter Allgemeine Zeitungnak, hogy befogadják azokat az orosz fiatalokat, akik a sorozás elől menekülnek Oroszországból. A biztonság kedvéért természetesen egyenként ellenőrzik őket, nehogy az orosz hírszerzés ily módon juttasson be embereket Németországba.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Related posts