A választási eljárásról szóló törvénynek megfelelően a helyi választási iroda vezetőjének, azaz a jegyzőnek a feladata a szavazókörök felülvizsgálata. A közelgő választási események, az országos népszavazás és az országgyűlési választás miatt időszerűvé vált Miskolcon is ennek a felülvizsgálatnak az elvégzése, amelyet egyébként indokoltak a városban zajló demográfiai folyamatok is – áll a városháza közleményében. A korábbi 160 szavazókör helyett 129 szavazókör jött létre Miskolcon, melyeket a választási eljárásról szóló törvény vonatkozó szabályainak megfelelően alakítottak ki. A törvény előírja, hogy a szavazókörök területe nem lépheti túl sem az országgyűlési egyéni választókerületek,…
Tovább olvasomCímke: szavazás
A bizonytalan szavazók dönthetik el a 2022-es választást
A Republikon Alapítvány elnöke, Horn Gábor szerint az országgyűlési választás az utolsó pillanatokban fog eldőlni a bizonytalanok miatt. Hozzátette: a Fidesz márciusban mélyponton volt, azóta visszaerősödött a 2018-as szinthez. „Azt is látjuk, hogy az összefogás hozott az ellenzéknek. Körülbelül egy hasonló kiterjedésű, mennyiségű tábor áll egymással szemben. Ha ilyen kiélezett marad a verseny, akkor 2022-ben a bizonytalanok fogják eldönteni a választást” – jelentette ki az ATV Start! című műsorában. Megjegyezte, hogy a bizonytalanok az utolsó pillanatban döntenek. Szerinte nagyon nagy jelentősége lehetne egy Orbán Viktor és kihívója közötti vitának. Felelevenítette,…
Tovább olvasomMi dönthetjük el, mi legyen a miskolci kis alpaka neve – szavazzunk
Ezúttal nem országgyűlési képviselőkről szavazhatunk, hanem az első, Miskolcon született alpakabébi nevéről. Csak három név maradt a kalapban, augusztus 16-áig eldől, hogyan fogják hívni a Baráthegyi Majorság kis alpakáját. Tizenegy és fél hónap várakozás után érkezett meg a napokban a Baráthegyi Majorságba az első Miskolcon született alpaka bébi. Pumukli és Izabella nőstény kicsinye hamar kedvence lett a látogatóknak, neve azonban még nincsen. Az üzemeltető Szimbiózis Alapítvány azonban nem házon belül akart erről dönteni, hanem a miskolciak kreativitására építve, szavazásra buzdította a követőiket Facebook-oldalán. A szavazás lezárult, hétfőre három név maradt:…
Tovább olvasomKövér László kimondta, most biztosan nemmel szavazna, ha dönteni kellene Magyarország uniós tagságáról
A házelnök azt is elmondta, hogy 2003-ban sem jó szívvel szavazott igennel. Ez milyen üzenetet hordoz vajon számunkra? Kövér László a Kossuth Rádió vendége volt, itt beszélt arról, hogy szerinte az Európai Uniót azok teszik tönkre, akik Magyarországtól akarják most megvédeni. A fideszes házelnök hozzátette, hogy néhány nagyarcú nyugati politikus szereti az orrunk alá dörgölni, hogyha most akarnánk belépni az unióba, akkor úgymond nem vennének fel bennünket az állítólagos jogállami problémáink, illetve a nézeteink és az értétekről vallott véleményünk miatt. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy ha most lenne népszavazás, „én egészen…
Tovább olvasomAz EU elfogadott egy Pekinget bíráló határozatot, ám a Fidesz ismét Kína mellett szavazott
Nagy többséggel hozták meg a tiltakozó határozatot, de a Fidesz, most már szokás szerint ismét Európa ellen, Kína mellett szavazott. Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel elfogadott egy Kínát bíráló határozatot, mellyel a kínai emberi jogsértések ellen tiltakoznak. Diplomáciailag bojkottálni kívánják a pekingi téli olimpiát is. A fideszes képviselők azon kevesek között voltak, akik a javaslat ellen szavaztak. A 2022-es pekingi téli olimpia diplomáciai bojkottjára szólít fel az az EP-határozat, amit nagy többséggel, 578:29 arányban fogadtak el Strasbourgban (73-an tartózkodtak) – írja a Guardian. A határozat az EU és az uniós…
Tovább olvasomA Miskolci Állatkert a mi véleményünket kéri két nőstényoroszlánjának elnevezéséhez
Segítsünk és szavazzunk, mi legyen a Zeusz két párjának neve. A Miskolc Holding Zrt a Facebookon tette közzé a következő bejegyzést. Szavazzatok, mi legyen nőstény oroszlánjaink neve! Mint azt már jól tudjátok három oroszlán költözött hozzánk. A Zeusz névre hallgató hímmel együtt két nőstény is érkezett. Hamar megszokták új helyüket és teljesen birtokba vették kifutójukat, így elérkezett a névadás ideje.Segítsetek kiválasztani a leginkább hozzájuk illő neveket. Héra és Aphrodité Dayo (jelentése: öröm érkezik) és Nayo (jelentése: ő, a mi örömünk) Nala és Kiara A szavazatokat vasárnap délig várjuk! A szavazást…
Tovább olvasom„A Fidesz nemet mondott a miskolci fiatalokra”
Szopkó Tibor kiemelte, a Fidesz azzal, hogy nem szavazta meg az új lakásrendeletet, inkább pártjukat tartották fontosnak, mintsem a miskolci fiatalokat. Nem szavazta meg a miskolci ellenzék az új lakásrendeletet a szerdai közgyűlésen. Szopkó Tibor alpolgármester ezt úgy kommentálta, hogy „nem a miskolciak, hanem sokkal inkább a pártjuk érdekeit tartották szem előtt a miskolci fideszes önkormányzati képviselők”. A következő ülésre újra „beviszik” az előterjesztést. – Arra a lakásrendeletre mondtak „nemet” tartózkodó szavazatukkal, amely példaértékű lehetett volna hazánkban, mind szempontrendszerét, mind objektivitását tekintve – hangoztatta Szopkó Tibor. Egy olyan átlátható pályázati rendszer…
Tovább olvasomA Jobbikon kívül az egész ellenzéki összefogás bojkottálja a pedofiltörvényről szóló szavazást
Az LMP, az MSZP és a Párbeszéd bejelentette, hogy bojkottálja az Országgyűlésben a keddi szavazásokat – összegezte a 444. Azt írják: „A Fidesz az Országgyűlés keddi ülésnapján olyan törvényeket akar megszavazni, amelyek egyáltalán nem szolgálják hazánk és a magyar emberek érdekeit, ellenben gyűlöletet szítanak, semmibe vesznek és megbélyegeznek, ezért az LMP, az MSZP és a Párbeszéd frakciói bojkottálják a kedden tartandó szavazásokat, képviselőik azokon nem fognak részt venni.” Ahogy fogalmaztak, felelős politikusok „nem támogathatják azt, hogy Fidesz az önkormányzati bérlakások egy részét átjátssza a haverjainak és a lakásmaffiának”, és „nem…
Tovább olvasomMagyar valóság: Olyan kormánypárti képviselők szavazhatnak a költségvetésről, akik közül ketten komoly bűncselekmény miatt vádlottak, a harmadiknál pedig 1,5 milliárd csak úgy eltűnt
Alighanem nincs szükség arra, hogy külön bemutassuk Simonka György, Boldog István és Farkas Flórián eddigi áldásos munkásságát. Mégis ők is abban a kegyben részesülnek, hogy a mi életünkről dönthessenek. Előbbi kettő ellen már vádat is emeltek, de ez nem akadálya annak, hogy a költségvetésről szavazzanak az Országházban. Keresztes Lóránt tárta elénk a rideg tényeket a Facebookon, de ne feledjük, Magyarországon vagyunk, ahol a kormány számára kedves emberek gyakorlatilag bármit megtehetnek. „Két FIDESZES képviselő (Boldog, Simonka) BŰNCSELEKMÉNYEK gyanújával vád alatt, mégis szavazhatnak az Országgyűlésben – többek között a KÖLTSÉGVETÉSRŐL Boldog István…
Tovább olvasomAz utca emberei szavazták meg az ország legszexibb politikusait | videó
A szembe sétáló járókelőket kérdezte meg a JövőTV arról, hogy kit tartanak a hazai legvonzóbb női politikusnak, illetve legszexibb férfi miniszterelnök jelöltnek. A legszexibb női politikus kategóriában indították: Juhász Hajnalkát Varga Juditot Kunhalmi Ágnest Demeter Mártát Donáth Annát Dobrev Klárát A legszexibb férfi miniszterelnök jelöltek pedig Orbán Viktor Fekete-Győr András Jakab Péter Karácsony Gergely Szanyi Tibor Pálinkás József voltak. Az állás a videóban elhangzottak szerint: Donáth Anna vezet eddig 6 szavazattal, mögötte szorosan Demeter Márta 3 szavazattal, őt Kunhalmi Ágnes követi 2 szavazattal. Doberev Klárának, Juhász Hajnalkának és Varga Juditnak…
Tovább olvasom