Eltűntek a megemlékezés koszorúi a Földes Ferenc Gimnázium faláról

“Remélhetőleg nem a központi megemlékezésekhez tartozott, hogy szorgos kezek az iskola falán lévő emléktáblák alá korábban elhelyezett koszorúkat eltávolították. Az Egyetemi, a Kelemen Didák, és a Széchenyi emléktáblák koszorúi is eltűntek. Remélhetőleg a térfigyelő kamerák rögzítették az eseményeket” – írja Facebook-bejegyzésében a Földes Ferenc Gimnázium Öregdiák Egyesülete. Olyan esetről már a Borsod24 is beszámolt, hogy ismeretlenek egy temetőben fosztogattak, de egy egészen új dimenziót jelent, ha kiderül, hogy valóban szándékos lopásnak esett áldozatul a gimnázium falán elhelyezett koszorú. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon…

Tovább olvasom

A miskolci I. világháborús temetőben koszorúztak

Az I. világháború idején pusztító kolerajárványban elhunyt kilencszázhatvankettő katonát temették el a Sajó út mellett. Itt hozták létre ugyanis azt a barakk-kórházat pár hét alatt 1914-ben, amiben háromezer beteget tudtak kezelni egyszerre. Az évtizedekig elfeledett temető területét 1992-ben a Miskolci Városszépítő Egyesület tette rendbe.  Az idei megemlékezésen Ignácz Dávid jegyző, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal főigazgatója, Pfliegler Péter és családja koszorúzott. Megemlékeztek a Velünk a Város frakció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, az LMP Magyarország Zöld Pártja, a Magyar Történelmi Nemzetőrség, az 1956 Magyar Nemzetőrség, a CÖF Klub Miskolc és a Miskolci…

Tovább olvasom