A szennyezett folyóban állva adták elő a Zavaros a Sajó vize, nem tiszta című népdalt – videó

A Sajó banda tagjai adták elő szokatlan módon a Kodály gyűjtéséből ismert dalt. Hosszú hónapok óta ömlik egy felhagyott vasércbányából a többek között jelentős vas-oxid, cink és arzéntartalmú víz, vörösre festve a folyót, jelentős szakaszon kipusztítva az állatvilágot. A vízszennyezés megihlette a Sajó banda tagjait, akik a Zavaros a sajó vize, nem tiszta című népdalt a vörös vízű folyóban állva adták elő:

Tovább olvasom

Még mindig komoly a baj a Sajóval, a friss videó alapján azt hihetnénk, ez a Mars felszíne

Az ügyet felkaroló és a nyilvánosság elé táró képviselő, Orosz Örs újabb megdöbbentő képsorokkal jelentkezett a Sajó medréből, alacsony vízállásnál. Elméletileg már „tisztább” víz folyik a folyóban, ám ez azt jelenti, hogy már „csak” naponta félmillió tonnányi szennyező anyag ömlik a Sajóba. Ezután látogatott ki a helyszínre szerdán Orosz Örs szlovákiai magyar politikus, aki élőben jelentkezett be a Facebook-oldalán. „Hölgyek, urak, bármennyire is hihetetlennek tűnik, ez itt most nem a Marsnak a felszíne, hanem a Sajó folyó medre alacsony vízállásnál” – mondta, miközben telefonja kamerájával a vörösre színeződött kavicsokat és…

Tovább olvasom

Tisztább vizet öntöttek a Sajóba

Már tisztább víz folyik a Sajóba az alsósajói bányából – írja az Új Szó. A bánya bejáratánál azt követően végeztek a hatóságok újabb méréseket, hogy a mélyebb rétegekben folyó vizet a felszínre terelték a múlt hét csütörtökön. A szlovák hatóságok május végén kötöttek szerződést a bányamentőkkel a szennyezés megszüntetésére. Richard Sulík gazdasági miniszter szerint a beavatkozás hatékony volt, 80 százalékkal csökkent a Sajóba kerülő víz vas- és egyéb ásványianyag-tartalma. A Sajóba több mint három hónapig folyt szennyezett víz az alsósajói vasércbányából. (hvg.hu) Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de…

Tovább olvasom

Sajó-szennyezés: megemelkedett a fémek jelenléte, de ez a borsodi lakosságnak nem okoz jelenleg gondot

Miskolcon és egész Borsod megyében is aggodalommal figyelik az emberek a Sajó vízmérgezésével kapcsolatos híreket, de jelenleg nincs okunk félni. A szennyezés hatására már érezhetőek az adatok romlása, ami a fémek jelenlétét illeti, de közel sincs akkora probléma, mint a folyó felső szakaszán. Az állami hatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) részéről azt lehetett tudni, hogy az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a Sajó magyarországi szakaszán. Rendszeresen vízmintákat vesznek a folyóból és figyelőszolgálatot tartanak fenn – írja a Minap.hu. Nem sokkal később amikor az Észak-Magyarországi Horgász…

Tovább olvasom

Változás állt be a Sajónál a folyómérgezés ügyében, de nem egészen erre gondoltunk – videó

A folyó állapota egyelőre hetek óta változatlannak tűnik, egyáltalán nem úgy néz ki, hogy olyan sokat tudtak volna tenni a mérgezési folyamat megállításáért. Abban viszont sajnos változás állt be, hogy „magyar mintára” a titkolózás már megkezdődött, sorompóval zárják el a kíváncsi szemek elől a kérdéses területet. Nem pont ilyen változásra vágytunk. Továbbra sem látni változást a Sajón – állítja Orosz Örs szlovákiai magyar politikus pénteki videójában, amit a Facebook-on tett közzé. A folyóba immár 107. napja folyik az egykori felsősajói vasércbánya szennyezett vize, ami miatt jelentős szakaszon kipusztult az élővilág. A…

Tovább olvasom

Nincs minden veszve, így fog megmenekülni és újjászületni a Sajó

Szerencsére azért nem csernobili állapotok uralkodnak, hogy ne lenne visszaút. Az agyonmérgezett folyó élővilága egy hosszú szakaszon gyakorlatilag kipusztult, de a természet ezt is meg fogja oldani idővel, ahogy eddig mindig. Igaz, akár egy év is eltelhet addig és már fontos lenne, hogy ne folytatódjon a további súlyos szennyezés. Megállapítását a szennyeződés megszüntetése esetén a folyóvizek öngyógyító képességére alapozza a Miskolci Egyetem tanszékvezető egyetemi tanára. Szűcs Péter hidrogeológiával, vízminőség-védelemmel, vízkészletekkel kapcsolatos problémakörökkel foglalkozik, jártas tehát az olyan esetek szakértői megítélésében, mint amilyen a Sajó ügye. A részletekről a Minap.hu adott hírt. Ismert,…

Tovább olvasom

A Greenpeace szerint határérték feletti az arzénszennyezés a Sajóban

Határérték feletti arzénszennyezést mért a Greenpeace a Sajó magyarországi szakaszán – közölte a szervezet a Facebook-oldalán.  Mint arról korábban beszámoltunk, a folyóba február vége óta ömlik vas-oxiddal szennyezett víz egy egykori szlovákiai vasércbányából Alsósajó közelében, egy szlovákiai magyar politikus pedig májusban arról számolt be, hogy a folyóból kipusztult az élővilág. Ennek ellenére ekkor Orbán Balázs miniszterelnökségi államtitkár és az Országos Vízügyi Főigazgatóség (OVF) is azt állította, hogy a magyar szakaszon a vízminőség megfelel a törvényben meghatározott határértékeknek, határérték feletti szennyezés már nem mutatható ki. A Greenpeace május 25-én négy üledékmintát vett a folyóból a szlovák határtól pár…

Tovább olvasom

Donáth: Létre kell hozni az EU-s környezetvédelmi ügyészséget, hogy kivizsgálhassák a Sajó katasztrófát | videó

Donáth Anna, a Momentum EP képviselője a múlt héten a Sajó katasztrófával sújtott, szlovákiai szakaszát járta végig. A zöldkérdés létkérdés. És most a Sajót látva ez a mondás, sajnos, aktuálisabb, mint valaha. – mondta a politikus. Az ott forgatott videójában elmondta: a pénz nem lehetne akadálya a kármentésnek a Sajón, a katasztrófa megállításának. Az EU ugyanis a természeti katasztrófahelyzetekre ma is fenntart egy rendszert: a polgári védelmi mechanizmust. Ezen keresztül a tagállamok, az ilyen helyzetek megoldására, az emberi életek és a természet védelmére szakértői és technikai segítséget kaphatnak. A Momentum…

Tovább olvasom

Végre nekilátnak a Sajó-szennyezés megállításának, de így is csak 80 százalékos lehet az eredmény

Szombattól kezdődően bő két héten át fog tartani a munka. Mint arról mi is többször írtunk már, a Sajóba február óta ömlik egy felhagyott vasércbányából a többek között jelentős vas-oxid, cink és arzéntartalmú víz, vörösre festve a folyót, jelentős szakaszon kipusztítva az állatvilágot. Most végre lépéseket tesznek az ügyben: a HVG.hu szerint oénteken írta alá a szerződést a bányamentőkkel az Állami Vasércbánya Társaság, és szombaton indulhatnak a munkálatok az alsósajói bányában, hogy csökkentsék a Sajóba ömlő szennyezett víz mennyiségét – írta a Napunk, a szlovákiai Dennik N magyar nyelvű kiadása. A Napunk szerint a munka…

Tovább olvasom

A Sajó megmentéséért indított petíciót a Momentum

Aláírásgyűjtést indított a Momentum Mozgalom a Sajó folyó megmentéséért. A petícióban arra szólítják fel a magyar kormányt, hogy „minden rendelkezésre álló eszközzel kényszerítse ki a helyszet megoldását” a szlovák kormánytól. A Sajó felső szakaszán, Szlovákiában február óta szennyezi egy egykori vasércbánya: a folyóba többféle szennyező anyagot tartalmazó víz ömlik Alsósajó (Nižná Slaná) közelében. A hazai vízügy egyelőre folyamatos figyelőszolgálatot tart fenn a szennyezés miatt, mert bár a szlovák környezetvédelmi felügyelet március közepén elrendelte, hogy a bányát kezelő szlovák állami Ércbánya-vállalat egy héten belül találjon megoldást a szennyezés kiszűrésére, ez még mindig…

Tovább olvasom