Sajó-szennyezés: megemelkedett a fémek jelenléte, de ez a borsodi lakosságnak nem okoz jelenleg gondot

Megosztás

Miskolcon és egész Borsod megyében is aggodalommal figyelik az emberek a Sajó vízmérgezésével kapcsolatos híreket, de jelenleg nincs okunk félni. A szennyezés hatására már érezhetőek az adatok romlása, ami a fémek jelenlétét illeti, de közel sincs akkora probléma, mint a folyó felső szakaszán.

Az állami hatóság, Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) részéről azt lehetett tudni, hogy az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság II. fokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendelt el a Sajó magyarországi szakaszán. Rendszeresen vízmintákat vesznek a folyóból és figyelőszolgálatot tartanak fenn – írja a Minap.hu.

Nem sokkal később amikor az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület bejelentette, hogy süllőket és keszegeket telepített a vizeibe, hozzátették: a Sajó folyó ezúttal kimaradt a szórásból.

Miskolc is folyamatosan tájékozódik

A vízügyi igazgatóság a miskolci önkormányzatnak is megküldött összefoglaló jelentéséből kiderült, az OVF határközeli mérései nem mutattak ki határértéke feletti mértékű szennyeződést a folyóban. Látható, hogy

bizonyos fémek jelenléte a vízben megemelkedett, de nem annyira, hogy ez önmagában gondot okozzon.

– A szlovák oldalon kétségkívül nagy felelőtlenség, ami történt, és katasztrofális hatással volt a bánya alatti Sajó szakasz élővilágára – ismertette Nagy Dezső, a városháza környezetvédelmi referense. – A bányából beömlő savas vegyületeket közömbösíti és felhígítja a Sajó vize, kicsapódhatnak a vasas szennyeződések, amelyek így nem érik el a magyarországi folyószakaszt. Természetesen nem maradnak ott örökké. Az áradások felkavarják a leülepedett anyagokat és lesodorják az alsóbb szakaszokra, így azok a Sajón keresztül elérik majd a Tiszát és Dunát is. De mivel az áradások során jelentősen felhígulnak, várhatóan nem károsítják a folyók élővilágát, nem okoznak gondot a vízhasználatban.

A miskolci önkormányzat az OVF tájékoztatásait és a szaksajtót követve folyamatosan tájékozódik a fejleményekről.

A frissülő információk szerint május 27-vel megkezdődött a kárelhárítás Szlovákiában, a folyó szennyeződését okozó felszíni vizeket kizárják a bányából. Azzal, hogy megszűnik a szennyezés kibocsátása,

még hosszú idő szükséges ahhoz, hogy a Sajó élővilága regenerálódhasson.

Felhígul, mire ideér
„A súlyosan terhelt, szennyezett szakasz a magyar határtól több tíz kilométerre van a Sajón. A szennyezést a mellékvízfolyások és az eseti vízpótlások oly mértékben felhígítják, hogy mire a magyarországi határszelvénybe érkezik a víz, ilyen mértékű szennyezés már nem mutatható ki, pusztán a mért adatoknak határértékeken belüli ingadozása utal rá” – derült ki az országos Vízügyi Igazgatóság által a miskolci érdeklődésre küldött válaszból.
„A területileg illetékes Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság folyamatos figyelőszolgálatot tart fenn rendszeres mintavételekkel, annak érdekében, hogy ha a folyó határértéket meghaladó terheléssel érkezne, a Sajóból a vízhasználatok szükséges mértékű korlátozása azonnal elrendelhető legyen. Ez eddig a nagymértékű hígításnak köszönhetően nem vált szükségessé. A folyamatos figyelőszolgálatnak köszönhetően elmondhatjuk, hogy a kollégák semmilyen szaghatást nem érzékeltek az elmúlt időszakban, halpusztulást sem tapasztaltak. Fontos kiemelni, hogy a horgászszövetség részéről sem érkezett bejelentés ilyen esetről.

És végül:

„Ami az önkormányzatot illeti, jelen információk alapján vízhasználatot, lakosságot érintő szennyezéstől egyelőre nem kell tartanunk.”

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Most értékes nyereményeket is begyűjthet!

Kapcsolódó cikkek