Tóth-Szántai József szerint sokat tesznek a javuló közbiztonságért, ám a miskolciak ezt nagyon nem így érzik

A viharos közgyűlésen szóba került az egyik állandó nagy probléma, a város közbiztonsága. A polgármester most felsorolta, szerinte miben tettek nagyon sokat Miskolc közbiztonságáért, ám úgy tűnik, megyeszékhelyünk legnagyobb részén ez édeskevés, a helyiek panaszai folyamatosak.

Tovább olvasom

Megszokott: jött egy zivatar és az Y-híd melletti aluljáróban (is) bokáig ér a víz

Miskolcon vannak olyan problémák, amelyeket mintha sosem akarnának megoldani, ilyen ez az aluljáró is. Ez sem most lett rossz, hanem nagyon hosszú évekkel ezelőtt, minden egyes nagyobb zivatarnál ezt látjuk, de az illetékesek a fülük botját sem mozgatják. Ma újra jött az eső…

Tovább olvasom

A Fidesz-rendszer lebontása után: Minden újságírónak feladata, hogy a rendszert bírálja, rámutasson a hibáira és jobbítsa

A független média képviselőinek szegedi találkozóján szóba került a „hovatovább”, most, hogy a Fidesz rendszere fokozatosan összeomlik, a Tisza Párt pedig kétharmaddal kormányozhat hamarosan. Minden újságírónak ezután is feladata, hogy az új rendszerben is a hibák feltárása és a hatalom kritikus szemlélete marad.

Tovább olvasom

Stílusos: a MÁV füstölgő, meghibásodott mozdonnyal búcsúztatta Lázár Jánost

Nem mintha olyan ritkaság lenne az utóbbi években, hogy lerobban egy vasúti szerelvény Magyarországon. De mégis kicsit érdekes fintora a sorsnak, hogy a választások előtti utolsó munkanapon Szajolon így „köszönt el” a MÁV Lázár Jánostól, egy látványosan füstölgő, bedöglött, rettentően régi mozdonnyal.

Tovább olvasom

Újabb NNI-s nyomozó borította ki a bilit, szorul a hurok a Fidesz körül

Ismét egy Partizán-videó, újra egy NNI-nyomozó tálalt ki az Orbán-rendszer elképesztő dolgairól. „Politikusok, NER-hez köthető figurák, állami vezetők használták „VIP rendőrségként” az NNI-t.” Ellenzéki feljelentéseknél pedig szándékosan lassítani, szabotálni kellett a nyomozást. Valóban lehetséges ilyen?

Tovább olvasom

A Miskolci Törvényszék bírája is kitálalt: Ez így nem maradhat tovább!

Az apropó egy nemrég született jogerős ítélet: a férje beperelte a saját bíróságát, és első és másodfokon is nyert, amihez hosszú út vezetett. Elegük van a folyamatos küzdelemből az állami szervekkel szemben, ám nem most világosodtak meg, hanem hosszú évekkel ezelőtt, csak akkor nem kapott sajtónyilvánosságot.

Tovább olvasom

A Fidesz belevinne az iráni háborúba? „Látja, Gulyás Gergely, ilyen az, amikor a hazugság rendszerében valaki igazat mond”

Félre nem magyarázható módon mondta ki a valóságot Orbán Viktor minisztere, miszerint ha Trump megkérné rá, akkor a Fidesz-kormány megfontolná, hogy beszálljon az iráni háborúba. A miniszterelnök reakciójában – szakértők szerint – reflexből a busz alá lökte Gulyást, amikor szavait marhaságnak címkézte. Márki-Zay Péter kvázi megvigasztalta.

Tovább olvasom

Csöbör Katalin pezsgővel a kezében bulizott a Csurran, Cseppen című rendszerkritikus slágerre (videóval)

Van, aki szerint búcsúbuli, ám mások szerint még egyáltalán nem lefutott a választás, bármennyire is úgy tűnik, hogy a Fidesz vaskos vesztésre áll. Az mindenképpen furcsa, hogy a fideszes Csöbör Katalin ilyen jót bulizik Majka NER-kritikus, népszerű számára.

Tovább olvasom

A Fidesz propagandáját feketén-fehéren leleplező vándorkiállítás járt a mezőkövesdi főtéren

Mezőkövesd Tállai András birodalma, a fideszes képviselőnek elképesztően nagy befolyása van a városban és a környező településeken. A Momentum azonban itt is megpróbálja felnyitni a szemeket azok között, akik kizárólag a Fidesz által uralt M1-ből, TV2-ből, vagy éppen a Kossuth Rádióból táplálkoznak.

Tovább olvasom

Kellemetlen: Majkát betámadta a Mandiner, de tévesen – az ózdi rapper sem maradt adós a válasszal (videóval)

Bő egy éve, hogy Majka előjött a kormányt durván és látványosan kritizáló Csurran, cseppen című dalával, azóta sem csitul a fideszes oldal és a rapper közötti harcias viszony. Most a Mandiner találta meg Majkát, ám teljesen lyukra futottak támadásukkal, a válasz sem maradt el egy nem túl burkolt hülyézés formájában.

Tovább olvasom