Íme a Fidesz új rendelete, amivel még inkább elveszi a települések beleszólási jogát a gyárak telepítésénél

Kétharmaddal bármit, ezt már megtanulhattuk Orbánéktól 2010 óta. Az elmúlt időszakban elképesztően nagy a társadalmi felzúdulás a környezetre és egészségre is veszélyes akkumulátorgyárak letelepítésével kapcsolatosan. A Fidesz most tolni készül egy jókorát a gyárak szekerén, a lakosok ellenében. Általában a nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházások dolgát könnyítik még tovább, de külön rendelkeznek a már folyamatban lévő debreceni és iváncsai beruházásokról is. Az érintett településeknek még az eddiginél is kevesebb beleszólási joga és rálátása lesz a gyárak telepítésébe – derül ki egy társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetből. Folyamatban lévő beruházásokra is vonatkozna az…

Tovább olvasom

Hogy van ez? A kormány rendelettel ösztönzi a külföldi munkavállalók érkezését

Orbánék annak idején egyik ütőkártyájukként használták, hogy márpedig a külföldiek nem vehetik el a magyarok munkahelyeit. Aztán sikerült ebben is teljes, 180 fokos fordulatot tenni, de a magyar ember feledékeny. Most már egyenesen rendelettel ösztönzik a „migránsok” bejövetelét hazánkba. A részletekről saját Facebook-oldalán számolt be Juszt László. Nehéz nem egyetértenünk vele. „A kormány erősen beszállt az ázsiai munkaerőért zajló globális versenybe, s rendelettel ösztönzi a távol-keleti munkások érkezését. 2015 és 2020 között a Magyarországon dolgozó külföldiek száma nőtt: 2015-ben 17 ezren voltak. 2019-ben 70 ezren. 2020-ban 131 szíriai, 194 pakisztáni,…

Tovább olvasom

Megint egy rendelet: kötelezik a boltosokat, hogy rengeteg ársapkás terméket tartsanak készleten

Ismét rendeletekkel kormányoz a Fidesz. Az áruhiány ellenére kötelezik a boltosokat, hogy alaposan feltankoljanak az ársapkás termékekből, ne mondhassák azt, hogy túl hamar elfogyott. Ennek betartatása lesz érdekes. Rendeletben kötelezi a kormány a boltosokat, hogy bespájzoljanak az ársapkás élelmiszerekből. A szerdai Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint a kereskedőknek kétszer annyi ársapkás terméket kell készleten tartania, mint amennyi akkor volt, amikor az árakat befagyasztották. Az intézkedés január 13-tól lép életbe. A boltosoknak eddig is rendelet írta elő, hogy az ársapkás termékekből az adott nap átlagos készletének megfelelő mennyiséget kell tartaniuk, de januártól duplázniuk…

Tovább olvasom

A magánorvosokat rendelettel kényszeríti bele a kormány az állami egészségügybe

Csak egy apró trükköt alkalmazva kellett belekapaszkodniuk egy fontos szálba, ami nélkül az érintett orvosok a működési engedélyüket veszíthetnék el. Havi 20 órát kötelező lenne eltölteniük az állami egészségügyben, különben nincs engedély, tehát magánpraxis sincs. Január 1-én hatályba is lép a változtatás. A magánellátásban dolgozókat rendelettel kötelezné a kormány arra, hogy havonta 20 órát dolgozzanak az állami egészségügyben – írja a Hvg.hu. A kormány honlapjára felkerült tervezet szerint a továbbképzésre kötelezett orvosok és egészségügyi felsőfokú szakirányú végzettséggel rendelkezők csak akkor kapják meg a gyakorlati továbbképzésük teljesítésének igazolását, ha havonta 20…

Tovább olvasom

Nagyon úgy tűnik, még inkább keresztbe tett a kormány a napelemeseknek

A szaldós elszámolást igen valószínű az új értelmezés szerint, hogy kicsivel több, mint egy év múlva teljesen el is felejthetjük, így pedig elképesztően hosszúra nyúlik az idő, mire egy ilyen beruházás megtérül bárkinek. Bár a kormány korábban előszeretettel büszkélkedett a napelemes áramtermelő kapacitások bővülésének dinamikájával és a (már nem is annyira ingyenes) lakossági napelemes pályázatokkal, az utóbbi hónapokban mégis csak olyan intézkedéseket hoz, amelyek kedvezőtlen hatással vannak az ágazatra. Előbb meghatározatlan időre felfüggesztették a háztartási méretű kiserőművek hálózati csatlakozásának lehetőségét, miközben húzzák az időt a lakossági napelemes pályázatok nyerteseinek kifizetésével, majd november…

Tovább olvasom

Megjelent a napelemekkel kapcsolatos hivatalos rendelet

Két hete Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter egy rendkívüli Kormányinfón bejelentette, hogy megváltoztatják a napelemekről szóló jogszabályokat. Szerda éjjel a Magyar Közlönyben meg is jelent a hivatalos rendelet. Ennek értelmében az október végéig igényt bejelentők még betáplálhatják a megtermelt napenergiát villamosenergia-hálózatba – számolt be róla az Index.hu. EZT KÖVETŐEN AZ IGÉNYBEJELENTŐK CSAK SAJÁT HASZNÁLATRA FORDÍTHATJÁK AZ ÁRAMOT, AMÍG NEM VALÓSUL MEG A KORMÁNY ÁLTAL ÍGÉRT HÁLÓZATFEJLESZTÉS – közölte a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A rendelet értelmében az igénybejelentés történhet személyesen az ügyfélszolgálatokon és az interneten elérhető űrlapon keresztül is.…

Tovább olvasom

Új miniszteri utasításban tiltják meg a tarvágást több erdőben

A tilalom az állami tulajdonú, természetvédelmi vagy Natura 2000-es területekre vonatkozik. Augusztus 4-én jelent meg a kormányrendelet, ami a gyorsabb fakitermelés érdekében felfüggeszti az eddigi természetvédelmi szabályokat. Kedden azonban kijött egy újabb rendelet, amely több területen megtiltotta a tarvágást – írja a 444.hu. A miniszteri utasítás értelmében nem végezhető tarvágás az állami tulajdonú, „természetvédelmi vagy Natura 2000 elsődleges rendeltetésű, őshonos fafajokból álló természetes erdőnek, természetszerű erdőnek vagy származékerdőnek minősülő természetességi állapotú, az erdőfelújítási kötelezettségre vonatkozó célállományt alapul véve természetes mageredetű erdőfelújításra alkalmas erdőben.” A korábbi rendelet felfüggesztette a természetvédelmi törvénynek…

Tovább olvasom

Szentkirályi Alexandra valótlanságokkal magyarázza a kormány tűzifarendeletét

Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a Facebookon magyarázta az utóbbi napokban komoly visszhangot kapott tűzifarendeletet, de többször ellentmondásba került a rendelet szövegével. Hosszú körmondatokban álló posztjában a kormányszóvivő azt állította, hogy a „fakitermelés szabályairól szóló kormányrendelet kizárólag vészhelyzet esetére készült” és ezek a rendkívüli szabályok csak akkor lépnek életbe, ha az energiakrízis elér egy bizonyos szintet. Ez azonban jelen pillanatban nem felel meg a valóságnak. Ugyanis az eredeti kormányrendelet ezzel szemben egyértelműen fogalmaz: a benne foglalt intézkedések a kormány által meghirdetett háborús vészhelyzet hatálya alatt alkalmazhatók és nem szerepel benne semmiféle olyan kitétel, hogy…

Tovább olvasom

A WWF is kiakadt: Érthetetlen a tűzifarendelet, a frissen vágott fa egyébként sem jó tüzelő

Nemcsak az ellenzéki pártok bírálják Orbán pénteki rendeletét, aminek valószínűleg erdeink elképesztő mértékű kivágása lesz az eredménye. Hatalmas lórúgás ez a környezet számára, ami egyébként is szenved a klímaváltozás miatt. Értetlenül fogadta, és súlyosan aggályosnak nevezte a WWF Magyarország a pénteken hatályba lépő új kormányrendeletet, amely a fakitermelés szinte minden korlátozását eltörli a veszélyhelyzeti időszakra hivatkozva. A WWF szerint a lépés nem csak természetvédelmi, de az erdőgazdálkodás fenntarthatósága szempontjából is aggályos, ráadásul ilyen döntésre évtizedek óta nem volt példa – írták, és emlékeztetnek, hogy a rendelet többek között felfüggeszti a tarvágás…

Tovább olvasom

Orbán máris aláírta a határvadászok felállításáról szóló rendeletet

Néhány nappal ezelőtt előbb a parlamentben, majd rádióinterjúban beszélt arról a miniszterelnök, hogy két hónapot adott Pintér Sándor belügyminiszternek egy új határvadász testület felállítására. A Belügyminisztérium keretein belül létrehozandó szervezetről Gulyás Gergely a Miniszterelnökséget vezető miniszter a heti kormányinfón is beszélt.  Orbán Viktor pénteken videóban mondta el ismét, hogy miért tartják szükségesnek a határvadászok toborzását. Közölte, hogy az elmúlt időszakban nemcsak megnőtt az erőszakos határsértések száma, hanem azok sokkal brutálisabbak és agresszívabbak lettek, és mivel számos afrikai ország élelmiszerellátásának biztonsága veszélybe került, tovább nő a migrációs nyomás Magyarország felé. „Ennek előszelét már most érezzük” – jelentette…

Tovább olvasom