Hétfőtől gyógyultan folytatja a munkát Miskolc polgármestere – az alábbiakban a polgármesteri hivatal közleményét idézzük. Hétfőn visszatér a Városházára és újra hivatalában folytatja a munkát Veres Pál polgármester, miután a legutóbbi koronavírus-tesztje negatív lett. A polgármesternek azért kellett karanténba vonulnia másfél héttel ezelőtt, mert COVID19-fertőzésre utaló tüneteket tapasztalt, az azonnal elvégeztetett koronavírus-teszt pedig pozitív eredményt mutatott. Veres Pál enyhe tünetekkel vészelte át a megbetegedést és a negatív teszteredmény után hétfőtől immár gyógyultan folytatja a munkát a Városházán.
Tovább olvasomCímke: polgármester
Eger ellenzéki polgármestere nyíltan kimondta, a kormány megzsarolta, ezért nevezik ki újra a fideszes igazgatót a színház élére
Mirkóczki Ádám naivan azt gondolta, hogy a városi színház élére a város döntheti el, kinek a pályázatát fogadja el. Aztán egyszer csak jött a minisztérium egyértelmű állásfoglalása, hogy ha nem hagyják a helyén a kormánypárti igazgatót, akkor rövidesen 600 millió forinttal rövidítik meg a város költségvetését. A polgármester kényszerűen meghajolt a Fidesz-KDNP akarata előtt. Október végén az egri közgyűlés Szőcs Arturt nevezte ki a Gárdonyi Géza Színház élére, a 24.hu az Egri ügyekre hivatkozva viszont most azt írja, mégis Blaskó Balázs marad az intézmény igazgatója, akinek kinevezését az egri önkormányzat…
Tovább olvasomÖsszehangolt munka Tokajban, figyeljünk a közlekedés során is
A nemzeti park és az áramszolgáltató embereinek együttműködésére van szükség, a munkálatok már a következő évekre szólnak. A gólyák is megérdemlik a gondoskodást, a fészkek javítása, illetve cseréje pedig szándékosan úgy lett időzítve, hogy az már nem zavarja a madarak életét. Az Aggteleki Nemzeti Park az áramszolgáltató szakemberei közösen cserélik a városban a gólyafészkeket – jelezte november 6-i Facebook-bejegyzésében Tokaj polgármestere. Posta György azt írta, a munkálatok során a rossz állapotú fészkek helyére újakat helyeznek ki, több helyen a fészkeket tartó konzolokat is cserélik. Azért most zajlik a munka, mert ilyenkor már nem zavarják…
Tovább olvasomOtthonában zaklatta a Pesti TV stábja Miskolc polgármesterét
Előbb a Városházán jelentek meg, majd miután ott Veres Pál nem tudta fogadni őket, a saját házába is becsengettek. Veres Pál a Facebook-oldalán osztotta meg a történetet, miszerint a kormánykézben lévő Pesti TV a minap előzetes bejelentkezés megjelent a Városházán. Miután ott a zsúfolt programja nem tudta fogadni őket, a stáb a miskolci polgármester otthonába is becsöngetett úgy, hogy közben forgott a kamera. Az alább mutatjuk Veres Pál teljes bejegyzését a történtekről:
Tovább olvasomA szerencsi polgármester lerántotta a leplet, miért nem volt más választása, mint beállni Koncz Zsófia támogatói közé
A városvezető realista ember és nyíltan kimondta, hogy gyakorlatilag halálra vannak ítélve azok a városok, akik a Fidesszel szemben helyezkednek. Sőt, néha az is elég, ha nem állnak be a fideszes jelölt mögé. Pontosan tudta, ha nem támogatja nyíltan Koncz Zsófiát, akkor bizony 2022-ig Szerencs semmi jóra ne számítson, mert errefelé sajnos így működnek a dolgok. Nyiri Tiborral, Szerencs polgármesterével október 24-én készített interjút Kuti-Kurucz Hajnalka, a helyi televízió felelős szerkesztője. A beszélgetés 23. percében kényes témát hozott fel a riporter: ”Szeretnék az emberek hangja lenni, és szeretném ezt a kérdést feltenni,…
Tovább olvasomMiskolc és több más borsodi település polgármestere is aláírta az ellenzékiek nyilatkozatát
Veres Pál (Miskolc), Mikola Gergely (Encs), Fülöp György (Tiszaújváros), Szitka Péter (Kazincbarcika), Janiczak Dávid (Ózd) és Üveges Gábor (Hernádszentandrás) polgármesterek is aláírták azt a nyilatkozatot, amelyben több ellenzéki polgármester fenntarthatóbb, emberségesebb politikát, zöld és szociális fordulatot sürget. A budapesti, szegedi és hódmezővásárhelyi városvezetők (Karácsony Gergely, Botka László, Márki-Zay Péter) nevével fémjelzett deklaráció szerint 1956 és 1989 két olyan történelmi pillanat, amelyben fölfénylett, hogy „ezer és egy különbségünk – a származásunk és a neveltetésünk, a hitünk és a világnézetünk – ellenére, összeköt bennünket valami sokkal erősebb: a haza és a szabadság…
Tovább olvasomTragikus hirtelenséggel, koronavírusban elhunyt egy borsodi polgármester
Horváth Tibor, Zádorfalva települését vezette, ám az eddigi információk alapján a COVID-19 megfertőzte és végzett is vele. A sajnálatos halálhírt egy fideszes politikus adta hírül a közösségi médiában. Riz Gábor a Facebookon adott hírt a tragikus eseményről, ami mindenkit lesújtott. A közleményt változtatás nélkül közöljük. „Elhunyt Horváth Tibor, Zádorfalva polgármestere. Szeptember elején még őszintén, jó hangulatban beszélgettünk mindazon fejlesztési elképzelésekről, amelyeket szeretett településén kívánt megvalósítani. Alig másfél hónappal később azonban be is kell fejeznünk közös munkánk. Lendületének, elszántságának, álmainak egy váratlan, tragikus gyorsasággal súlyosra fordult betegség vetett véget. Polgármester úr!…
Tovább olvasom35 milliós támogatást kaptak gyermektáborra, valahogy gazdag vendégeknek lett belőle rendezvényház
Ugye találkoztunk már hasonló jelenséggel Magyarországon, hogy valamilyen célból felvesz a városvezetés egy sokmilliós támogatást, de valahogy a végeredmény nem is hasonlít arra, mint amire a pénzt eredetileg kapták. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, az alig több mint ezer lelket számláló Biriben néhány éve kinőtt a földből egy kúriának nevezett épület, ami a kissé csiricsáré, ám értelmetlen Le Til nevet viseli. Az instaluxust és pompát sugárzó hely egyre népszerűbb esküvői helyszín, olyannyira, hogy már több influenszer is itt mondta ki a boldogító igent, és vezetői, akik magukat megálmodóknak nevezik, tavaly novemberben már az esküvői szakma…
Tovább olvasomTovább dúl az Avalon-csata – saját polgármesterük támadta meg a tatai civilek népszavazási kérelmét
A fideszes polgármester programjában valószínűleg ez nem szerepelt bő egy évvel ezelőtt, hogy saját városa polgárai ellen fordul. A pénz nagy úr. Nem adják fel a tataiak az Avalonnal vívott harcukat: civilek népszavazási kérelmet nyújtottak be, négy kérdésükből hármat a Győri Törvényszéken néhány nappal ezelőtt el is elfogadtak. Korábban írtunk már róla, hogy nem nyerte el a helyiek tetszését az a beruházási terv, mely szerint ötcsillagos szállodát építenének a tatai Öreg-tó partjára. A Hell energiaitalt is gyártó cégcsoporthoz tartozó Avalon Park nagyszabású tervei ellen helyi aktivisták a kezdetektől fogva tiltakoznak, de a…
Tovább olvasomMárki-Zay: A Fideszben van a legtöbb meleg
Mostanában a nagyobbik kormánypárt képviselői folyamatosan mások szexuális irányultságával foglalkoznak, miközben Márki-Zay Péter szerint a legtöbb homoszexuális éppen a Fideszben található. Máris támadják kijelentéséért. Mostanában valahogy sokaknak válik érdekessé mások szexuális orientációja. A 444 készített egy videót a vasárnap tartott borsodi időközi választáson, amelynek a tanúsága szerint Márki-Zay Péter ragadtatja magát néhány érdekes kijelentésre egy vélhetően fideszes szavazóval vívott vitában. A videó végén a többi között azt állítja „a Fidesznél több meleg egyik pártban sincs”. A megjegyzést az atv.hu szúrta ki és minősítette vállalhatatlannak tegnap, Hódmezővásárhely polgármestere ma reggel Facebook-posztban reagált erre. Szerinte a videóban…
Tovább olvasom