Nálunk parkol egy, az ukrán háborúban erősen szétlőtt autó – képek

Minden jel arra mutat, hogy a donyecki régióból érkezett, vélhetően éppen Mariupolból, a jármű pedig tele van golyóütötte nyomokkal. A Telex olvasója küldött képeket egy parkoló autóról a budapesti Rumbach Sebestyén utcából. Az autó oldalán több lövés nyoma is látható. A 444 szerint a rendszám alapján az autót az ukrajnai Donyeck régióban regisztrálhatták, ahol Mariupol is található. Az autó hátsó szélvédőjén látható matrica pedig egy mariupoli autóklub logója lehet. A szinte porig bombázott városban az ENSZ adatai szerint 1348 ember veszítette életét, de ennél ezrekkel is több halálos áldozat lehet, mert sokan a…

Tovább olvasom

Már nem sokáig parkolhatunk a tavalyi bérletekkel

Gondoskodjunk idejében a parkolóbérleteinkről – tájékoztat a Miskolci Városgazda. A 2022-re megváltott miskolci parkolóbérletek közül 2023. január 10-én jár le az éves parkolóbérlet, ami a város különböző zónáira vonatkozik, azaz a zöld, sárga, valamint a kombinált bérletek is eddig az időpontig használhatók. Január 20-ig marad érvényben a kedvezményes lakossági bérlet, amely lakcímhez váltható, illetve az intézményi bérlet – emlékeztet a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Hozzáteszik, A 2023-as parkolóbérletek árusítását tavaly december 15-től kezdték meg. Itt tudunk bérletet váltani: Parkolási ügyfélszolgálaton (Széchenyi I. utca 20., a Miskolci Nemzeti Színházzal szemben):2023. január 2-6., 9-13. hétfő-péntek…

Tovább olvasom

Januártól több parkolóhely fizetőssé válik Miskolcon

Január elsejétől – több jelenleg még ingyen használható parkoló – válik fizetőssé a megyeszékhelyen. A rendeletmódosítás arról is határozott, hogy Miskolc valamennyi új fizető parkolója az úgynevezett sárga zónába fog tartozni, azaz az újvétől kezdődően óránként 260 forintot kell fizetnie annak, aki az adott helyen szeretne várakozni személyautójával. Öt területet jelöltek ki A júniusi miskolci közgyűlési ülésen tárgyalt és a városvezető többség által elfogadott rendeletmódosítás ugyanis öt olyan miskolci területet nevez meg, amely az említett módon a fizető sárga zóna része lesz. A legnagyobb terület, amely januártól fizetővé válik a Malomszög,…

Tovább olvasom

Információk az ünnepekre – parkolás, állatkert, piacok, ügyfélszolgálat

Parkolás: A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban 2022. december 23. 18:00 órától 2023. január 02. 08:00 óráig díjmentes a parkolás. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. Parkolási Ügyfélszolgálati irodája (Széchenyi I. utca. 20.) ezúton is értesíti ügyfeleit, hogy 2022. december 24–26. között, valamint december 31-én zárva tart. A többi napon, december 27-30. között az általános rend szerint lesz a nyitvatartás. Miskolci Állatkert: A Miskolci Állatkert az ünnepek alatt is szeretettel várja látogatóit. A nyitvatartás az alábbiak szerint alakul: December 24-én 9-től…

Tovább olvasom

Túlméretes jármű közlekedik majd pénteken éjjel Miskolcon

A mai éjszaka folyamán (2022. december 2.) éjjel 22:00 óra és hajnali 04:00 óra között túlméretes jármű közlekedésére kerül sor Miskolc közigazgatási területén. A Borsodchem Zrt. kazincbarcikai gyárába történő túlméretes szállítás a Miskolci utca – Somlai utca – Fonoda utca – Sajószigeti utca – Várközi Lajos utca – Repülőtéri út útvonalon történik.  A szerelvény felvezető és záró biztosítással közlekedik majd. Mivel a szélessége 6,7 méter, így az autósok ezen az útvonalon kerüljék a közterületen, az útszélen és a kapubeállókban történő parkolást.

Tovább olvasom

Továbbra is napi problémát jelent a lillafüredi parkolási anomália

Megfelelő számú parkolót kellene biztosítani, a szabálytalan helyen várakozókkal szemben pedig a rendőrségnek kellene fellépni. A Zsófia-kilátó átadása óta a probléma jelentősen súlyosbodott. Ahogy hetekkel ezelőtt már beszámoltunk róla, a lillafüredi, Zsófia-kilátó átadása óta hétvégente komoly közlekedési káosz alakult ki a Hámori-tóhoz vezető útszakaszon, ahonnan lépcsőn megközelíthető a kilátó. A problémát az okozza, hogy az autósok leparkolnak az út szélén, ezzel egysávosra csökkentve az egyébként is keskeny útszakaszt, amivel ellehetetlenítik a kétirányú közlekedést és emiatt dugók, fennakadások alakulnak ki. Bár Lillafüredre egyébként is jellemző volt, hogy a kisvasút végállomása utáni szakaszon…

Tovább olvasom

Parkolási, piaci és állatkerti információk a hosszú hétvégére

Parkolás: A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő felszíni fizetős várakozási területeken október 31-én, hétfőn a szombati napra vonatkozó parkolási rend lesz érvényben, azaz a díjfizetési kötelezettség 8:00-tól 13:00 óráig tart az alábbi területeken: ·       Búza tér, Görögkatolikus templom, északi és keleti oldali parkoló, Búza téri piac nagyparkoló, ·       Zsolcai kapu páratlan oldal, az Ady Endre utca kereszteződéstől a Hatvanötösök útja kereszteződésig, Zsolcai kapu 1. előtti parkoló – Szendrei utca és Zsolcai kapu között található összekötő utca, ·       Szendrei utca, ·       Szeles utca, Huszár utca – Lehel utca közötti szakasza, ·       Hatvanötösök útja, Zsolcai kapu – Szeles…

Tovább olvasom

Így alakul a parkolási rend és a piaci nyitvatartás augusztus 20-án Miskolcon

Közleményt adott ki az állami ünnep előtt a címben említett két témakör kapcsán a borsodi megyeszékhely polgármesteri hivatalának sajtóosztálya, az alábbiakban ezt idézzük: Parkolás A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. üzemeltetésében lévő várakozási területeken és parkolóházakban az alábbiak szerint kell fizetni a parkolásért augusztus 20-án: A felszíni várakozási területeken és a Régiposta utcai parkolóházban díjmentes, az Európa téri, Patak utcai és Hősök tere mélygarázsokban pedig általános rend szerint fizetős a parkolás. Piacok Az augusztus 20-ai hétvégén a megszokott hétvégi nyitvatartás szerint üzemelnek a városi fenntartású piacok.

Tovább olvasom

Sikerült egyszerre két mozgássérült parkolóhelyet is elfoglalnia a fideszes polgármesternek – nem először

Kaposvár kormánypárti polgármesterének vagy a parkolási tudásával lehet komoly probléma, vagy ami még rosszabb, szándékosan nem veszi figyelembe a közlekedési rendszabályokat. Már nem először sikerül úgy megállnia, hogy egyszerre két speciális parkolóhelyet foglaljon el szolgálati autójával, ahol semmi keresnivalója nem lenne. Szita Károly autóját többször is lefotózták a helyi kórház előtt, ahogy egyszerre két mozgássérült parkolóhelyen áll. Többször is elfoglalta a mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyeket Szita Károly kaposvári polgármester hivatali Skodája a helyi kórház előtt – írja a kpsvr.hu. A portál által közzétett fotókon jól látszik, hogy a polgármester autója úgy parkolt…

Tovább olvasom

Miskolciak, figyelem! Óriási változás a zöld rendszámos autók parkolásával kapcsolatosan

Megszűnik az eddig megszokott, ingyenes parkolás a zöld rendszámos gépjárművekkel kapcsolatban, komoly szigorítást vezetnek be ezen a téren is. Ráadásul az, ha a jelentősen leszűkülő kör továbbra is ingyen szeretne parkolni, igényel némi utánajárást. Fontos tudni a részleteket, nehogy egy vaskos büntetést kapjunk a nyakunkba két hét múlva. Az egyik miskolci Facebook-csoportban osztották meg erről a részleteket. „Sziasztok! Zöld rendszámmal közlekedő autósok figyelmét szeretném felhívni arra, hogy 2022. augusztus 1-től már csak a tisztán elektromos meghajtású járművek parkolhatnak ingyen Miskolcon a 13/2022. (VI.28.) sz. önkormányzati rendelettel módosított 37/2016. (XII.12.) sz.…

Tovább olvasom