Laci bácsinál jártunk, elmesélte hogyan veszített el mindent (videóval)

Takács László Miskolcon, a Békeszálló telepen lakik. Története bejárta a helyi közösségi médiafelületeket, ugyanis nemrég szinte mindenét elvesztette egy váratlan tűzesetben. Egyetlen megmaradt „vagyona”, társa egy nyugalmazott rendőrkutya, aki megkérdőjelezhetetlen hűséggel követi gazdája minden lépését. Alíz és László helyzete a tűz miatt kilátástalanná vált a hideg hónapokra, ezért a miskolciak segítségét kéri.

Tovább olvasom

Megrendítő ügyet karolt fel a Supersum – Egy utcára került fiatal lány kér segítséget

Ha idén karácsonykor is adományoznál, ez az ügy legyen az, amit támogatsz – írta Facebook oldalán az alapítvány, majd egy rendkívül szívfacsaró történetet osztottak meg: miután betöltötte a tizennyolcat, egy miskolci anya az utcára tette a lányát. Bianka és a nagymamája az alapítványhoz fordult segítségért.

Tovább olvasom

Tovább szépül Miskolc – újra akcióban a Belvárosi Kör

A helyi vállalkozókból és önkéntesekből álló kis csapat egyszer már megmutatta a megyeszékhelyen élőknek, hogy mit is jelent a valódi összefogás. Akkor a Frei kávézó mellett található kapualjat vették gondozásba a lelkes tagok, és újították meg festéssel, mázolással, valamint a graffitik eltávolításával. Ennyivel azonban nem szándékoznak beérni, így most újabb helyszíneken folytatják városszépítő tevékenységüket, melyhez várják a tenni akaró önkéntesek csatlakozását.

Tovább olvasom

Orbán „megtévesztett fiatalokról” beszél és suhintani akar, Magyar pedig összefogni és a győzelem után árkokat betemetni

Orbán szerint Brüsszel miatt nincs még vége a háborúnak, valamint párhuzamot vont az 1956-os moszkvai tankokkal, valamint az EU büntető szankcióival. Ezzel szemben Magyar Péter úgy készül választási győzelemre, hogy utána azonnal baráti és segítő kezet nyújt a most még a Fideszre szavazóknak, hogy végre újra egyesüljön az ország és betemessük az árkokat. A Hősök terén Mezőkövesd és Szolnok is szóba került.

Tovább olvasom

Sátoraljaújhelyről jött Miskolcra, hogy segítsen – az önkéntesség iskolapéldája

Vasárnap délelőtt a Frei kávézó mellett összegyűlt a Miskolci Belvárosi Kör tagjaiból, valamint tettre kész helyiekből álló csapat, hogy szebbé varázsoljon egy kapuljat. Az előre meghirdetett közösségi festést meleg tea, jó zene, kellemes hangulat, egyedi csapatszellem és egy példamutató önkéntes jelenléte fordította munkából emlékezetes élménnyé.

Tovább olvasom

Kéz a kézben Miskolc belvárosáért – Aggódik? Csatlakozzon!

A boltok és üzletek egymást követő bezárása, a turizmus visszaesése, az utcakép napról napra történő romlása, valamint a megyeszékhelyet tömegesen elhagyó fiatalok sikertelen hazacsábítása sötét jövőt fest Miskolc belvárosáról. A probléma valós, a helyi vállalkozók ezt pontosan tudják, éppen ezért alapították meg néhányan közülük a Miskolci Belvárosi Kör egyesületét. A csapat generációkon átívelő összefogással igyekszik fordítani a helyzet jelenlegi állásán, és bár kezdeményezéseik elsőre talán nem tűnnek világmegváltó erejű lépéseknek, bíznak ez egységben és szem előtt tartják, hogy minden változás kicsiben kezdődik. A tagok a miskolciakat is arra biztatják, hogy…

Tovább olvasom

Saját, közös szervezet is segíti a jövőben a független helyi lapok munkáját és képviseletét

Fővároson túli autonóm szerkesztőségek határoztak arról nemrég egy debreceni találkozójukon, hogy közös civil szervezetet alapítanak. A jövőben új tagok csatlakozását is várják, méghozzá olyan független helyi lapokét, melyek munkatársai elfogadják a Független Helyi Lapok Közössége által vállalt, szakmai szabályokra alapuló működést.

Tovább olvasom

Szép volt Borsod: közösségi összefogással sikerült megmenteni a Baráthegyi Manufaktúrát Miskolcon

Az intézmény, ahol értelmileg akadályozott, autizmussal élő és megváltozott munkaképességű emberek élnek és dolgoznak, komoly veszélybe került. A falak megsüllyedtek és több helyen megrepedtek, így a szakértők betoninjektálást javasoltak, amelynek költsége négymillió forintra rúgott. A vezetőség a borsodiak segítségét kérte, akik nem mindennapi összefogásról tettek tanúbizonyságot.

Tovább olvasom

Magyar Péter is elemezte a sátoraljaújhelyi harcosok „gyűlölethétvégéjét”

A TISZA Párt vezérének értesülései szerint a hétvégén bekövetkező újabb fideszes „polgári körös továbbképzés” egymilliárd forint közpénzt emészt fel. Ezt kontrasztba állította az ellenzéki párt által szervezett ingyenes, közös felkészítő főzéssel.

Tovább olvasom