Miskolcon tart előadást Rácz András Oroszország-szakértő

Március 31-én Miskolcra látogat Rácz András Oroszország-szakértő, háborús elemző, a Német Külpolitikai Társaság munkatársa, aki a B24 Beszélgetések rendezvénysorozat keretében elmeséli legfrissebb, ukrajnai élményeit, illetve elemzi a szomszédunkban már egy éve zajló háború legfontosabb történéseit, tanulságait. Az előadás a Miskolci akadémiai Bizottság székházában lesz az Erzsébet téren. A szakértő legutóbbi előadásában az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban betekintést nyújtott hallgatóságának a háborús helyzet jelenlegi alakulásába, emellett megosztotta személyes tapasztalatait az ukrajnai magyarok “kényszersorozása” kapcsán, melyeket kárpátaljai körútján szerzett: – Aki “kényszersorozásról” beszél, már a szóhasználattal is manipulálni igyekszik az olvasót. A sorozás minden…

Tovább olvasom

Orosz nők azt kérik Putyintól, ne küldje lemészárolni a férjeiket és a fiaikat a háborúba

Az egyik nő szerint a férjeiket úgy küldik rohamba, mint a birkákat a vágóhídra. Megjelent egy video a Telegramon, amin Moszkva-környéki nők egy csoportja kéri Vlagyimir Putyintól, hogy ne küldje mészárszékra a férjeiket és fiaikat – írja a 444.hu. Nem megfelelő kiképzésről beszélnek, ami az ígért két hét helyett csak négy napig tartott, mielőtt bevetették volna a hozzátartozóikat. A táblán, amit tartanak, a 580-es Tüzérségi Hadosztály felirat olvasható. Az egyik nő arról beszél, hogy a férjeiket úgy küldik rohamba, mint a birkákat a vágóhídra. „Egyszerre ötöt, 100 erősen felfegyverzett ellenséges…

Tovább olvasom

Ursula von der Leyen szerint háborús bűncselekményekért kell felelősségre vonni Putyint

Oroszországot és Vlagyimir Putyin orosz elnököt felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA) létrehozásával kapcsolatban szombaton kiadott közleményében. Ursula von der Leyen szerint egyre több bizonyíték áll rendelkezésre a polgári lakosság, valamint az energia- és egyéb infrastruktúra elleni közvetlen támadásokra. Azt is bizonyítani lehet, hogy az orosz erők kínzásokat alkalmaztak, szexuális erőszakot követtek el, és kivégzéseket hajtottak végre. Az orosz katonák még a gyerekeket sem kímélték – hívta fel a…

Tovább olvasom

Kormányinfó: a háborúért Oroszország a felelős – tavasszal változhat a rezsicsökkentés

Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő szombat délután adott tájékoztatást a kormány döntéseiről. A legfontosabb kijelentéseket a Telex szedte össze. Továbbra is cél kimaradni a háborúból, a szankciókkal kapcsolatos ellenérzéseket megerősítette a nemzeti konzultáció eredménye. Továbbra sem szállít fegyvereket Magyarország, sürgetik a békét. a háborúért a felelősség Oroszországot terheli, Oroszország sértette meg a nemzetközi jogot, segítik Ukrajnát, segítik a Kárpátalján élő magyarságot. Gulyás Gergely szerint  át kell tekinteni a gyermekvédelmi szabályokat, azért is, mert 2017 óta folyamatosan emelkedik a gyermekpornográfia bűncselekmény elkövetőinek száma. Marad a rezsitámogatás és az extraprofitadó. A…

Tovább olvasom

Jön a 10. szankciós csomag, Magyarország is megszavazta

Az EU jóváhagyta az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagot – közölte az Európai Unió Tanácsának svéd soros elnöksége. A közlés szerint a csomag szigorúbb exportkorlátozások tartalmaz a kettős felhasználású termékek és technológiák tekintetében, továbbá célzott korlátozó intézkedéseket a háborút támogató, propagandát és álhíreket terjesztő vagy Oroszország által a háborúban használt drónokat szállító személyekkel és szervezetekkel szemben. A svéd elnökség hozzátette, hogy az EU tagállamai együttesen az eddigi legerősebb és legmesszebbmenő szankciókat vezették be, hogy segítsék Ukrajnát a háború megnyerésében. „Az EU egységesen kiáll Ukrajna és az ukrán nép mellett. Továbbra is támogatni…

Tovább olvasom

Az orosz-ukrán konfliktusról kérdeztük a miskolciakat – videó

Megkérdeztük a miskolci sétálóutcán korzózó járókelőket, hogy szerintük ki a felelős a konfliktus kirobbanásáért, és hogyan lehetne ennek véget vetni. Napra pontosan egy évvel ezelőtt indult meg az orosz hadsereg intervenciója Ukrajna ellen. 2022. február 24-én hajnali 3 óra 40 perckor az orosz katonák átlépték az ukrán határt a luhanszki területen fekvő Milovénál. Vlagyimir Putyin akkor azt nyilatkozta, hogy nem tervez elfoglalni ukrán országrészeket, csak a keleti területeken élő orosz kisebbség védelmében kíván fellépni, ehhez képest azóta már az ország középső régióiban kis kiújultak a harcok, beleértve a fővárost, Kijevet…

Tovább olvasom

Rácz András Miskolcon: Oroszország biztosan nem fogja megnyerni a háborút

Óriási pusztítást hagy majd maga után a megszálló orosz hadsereg Ukrajnában, de közben ő maga is hatalmas veszteségeket szenved, ráadásul egyre biztosabb, hogy ezt a háborút nem fogja megnyerni – így lehetne összefoglalni az ország legelismertebb szakértőjének a véleményét a szomszédunkban zajló konfliktusról. A szakember immáron másodszor járt Miskolcon a Momentum helyi szervezetésenk vendégeként, és a háború kirobbanásnak évfordulójához közeledve ezúttal az aktuális kérdésekről beszélt a mintegy harminc fő hallgatóságnak. Mondandóját ismét különlegessé tette, hogy temérdek háttérinformációval rendelkezik, és nagy összefüggéseiben látja a háborús helyzetet. Emellett személyes tapasztalatairól is beszámolt,…

Tovább olvasom

“Az Egyesült Államok robbantotta fel az Északi Áramlat gázvezetéket”

Egy rendkívül híres és legendás amerikai újságíró vezette hosszasan végig, miért az USA a felelős az ukrán háborúért, vagy éppen a gázvezeték felrobbanásáért. Információi szerint a CIA már 2021-ben elkezdett dolgozni azon, hogy a kellő pillanatban kiiktassa az északi gázvezetéket, ezzel is kicsinálva az orosz gázfüggőséget Európa nagy részén. Annyi tény, hogy feltűnően nagy a csend a gázvezeték szeptemberi felrobbantása óta, egyelőre a világon semmilyen bizonyíték nem támasztja alá azt, hogy Oroszország állt volna ennek hátterében. Az orosz–ukrán háború kitöréséért és az Ukrajnában véghezvitt orosz pusztításért viselt erkölcsi felelősség szétterítésének egyik…

Tovább olvasom

Rácz András: Orbán Viktor a “tömegsír békéjéről” beszél

Rácz András Oroszország szakértő Facebookon reagált Orbán Viktor nagy visszhangot kiváltó mondataira, miszerint Oroszország biztosan megnyeri a háborút és azonnal tűzszünetet kell kötni Ukrajnában, majd megkezdeni a béketárgyalásokat. Az Oroszország-szakértő azt írja, hogy amennyiben tűzszünet lenne, akkor azzal a frontok épp aktuális állását rögzítenék. „A frontvonalból tehát kontaktvonal (line of contact) lesz mindaddig, amíg meg nem születik a béke is.” Hozzátette, hogy a posztszovjet térségben a kilencvenes évek elején Oroszország így hozott létre három befagyott konfliktust is. „Az orbáni javaslat azt jelentené, hogy Ukrajna területének körülbelül 20%-a orosz megszállás alatt maradna, több…

Tovább olvasom

Halálos áldozatai is vannak a Kelet-Ukrajnát ért orosz támadásnak

Tovább érkeznek a katonai felajánlások Ukrajnába, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök még több fegyvert kért. Az Egyesült Államok kormánya a napokban úgy döntött, az Abrams harckocsi modernebb altípusát, az M1A2-est küldik Ukrajnába, Belgium pedig 92 millió euró értékű katonai felszereléssel támogatja az országot. A nyugati országok a védelmi támogatások mellett immár támadásra is alkalmas felszereléseket, harckocsikat küldenek Ukrajnába, ezzel párhuzamosan az Európai Bizottság az Oroszországra kivetett szankciókat is meghosszabbította fél évvel. Az EU a háború új fejezetét emlegeti, mert Oroszország “válogatás nélkül hajt végre támadásokat a polgári lakosság és nem…

Tovább olvasom