Az ismétlés a tudás anyja? A köztévé folyamatosan újra meg újra leadja Orbán ünnepi beszédét

A 444.hu gyűjtése szerint a szombat délután elhangzott beszédet vasárnap délelőttig már legalább ötször műsorra tűzték. Lássuk be: az alapvetően rendben van, hogy október 23-án délután az M1 élőben közvetítette Orbán Viktor ünnepi beszédét. Az már egy másik kérdés, hogy egy kiegyensúlyozottan működő közmédia esetén legalább szót ejtettek volna az ellenzéki összefogás ünnepségéről is. De nem is ez a lényeg, hanem hogy a 444.hu gyűjtése szerint az M1 azóta már legalább ötször megismételte a miniszterelnök mondandóját. A screenshotjaik tanúsága szerint már szombaton 17:30-kor jött az első ismétlés, majd 19:06-kor, 20:43-kor,…

Tovább olvasom

Orbán: Az ellenzék béna, de a mögötte álló erők nagyon erősek, támadnak minket

A miniszterelnök „ünnepi” beszédének hatalmas részét az ellenzék, Európa és a nyugati országok sározása tette ki. Ismét terítéken volt Soros, Gyurcsány és Brüsszel is, valamint a legfontosabb, minket folyamatosan mindenki csak támad… természetesen jogtalanul, pedig a Fidesz mindig mindenben tökéletes és mindenben igaza van. Óriási tömeg előtt tartotta Orbán Viktor október 23-i ünnepi beszédét, személyesen is beszállva a már nyár óta tartó választási kampányba. A miniszterelnök annak az ellentétetnek a feloldására vállalkozott, hogy miért kell nagy erőfeszítést tennie a fideszes tábornak, ha egyébként az ellenzék béna, szerencsétlen és komikus; illetve…

Tovább olvasom

Az Orbán-vezette kormány hatalmasat kaszál a magas benzinárakon

Sokkal olcsóbban is tankolhatnánk, ha a Fidesz-kormány nem tenne ekkora hatalmas adóterheket az üzemanyagárakra. 500 forintból több, mint 250 az államkasszába vándorol. A Központi Statisztikai Hivatal adataiból kiderül, hogy a járműüzemanyagok átlagos ára szeptemberben 21,6 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban, a több száz tétel közül, amelyből az inflációs mutatót kiszámolják, csak az étolajnál mértek ennél nagyobb, 32,6 százalékos drágulást, a listán harmadik dohányáru is csak 17,8 százalékos drágulást mutatott. És ezek még csak szeptemberi számok voltak, pedig azóta még tovább drágult az üzemanyag. A holtankoljak.hu adatai szerint 496,8 forintba kerül…

Tovább olvasom

Ismét 40 milliós állami pénzben részesült Ákos egy reklámszerződésnek köszönhetően

Már nem újdonság, hogy egy állami cég támogatja nagy összeggel a kormányhoz igencsak hűséges zenészt. Az énekes és újabban író Kovács Ákos ismét reklámszerződést kötött az állami tulajdonban lévő Szerencsejáték Zrt.-vel, ezúttal 40 millió forintra, derül ki a lottótársaság honlapján közzétett márciusi szerződésekből, amit az mfor.hu vett észre. Ákossal nem először szerződött hasonló összegben a cég, már 2019-ben és 2020-ban is támogatták. Szintén szerződést kapott a Szerencsejáték Zrt.-től még februárban az IMG Solutions Zrt.: 67 millió forintért notebook-ot kell beszerezniük. A Szerencsejáték Zrt. márciusi szerződéseiben az Alpha Machine Kft. neve is szerepel egy 267…

Tovább olvasom

Csak úgy szórta a százmilliárdokat a kormány a sportra a világjárvány évében

A hazai sportélet kormány számára fontos szegmenseit nem rázta meg a Covid-válság, jócskán pumpálták bele a közpénzt. Rengeteg jutott a határon túlra is ebből. A koronavírus miatti válság nem nagyon rázta meg a hazai sportéletet, a magyar kormány többet költött rá, mint valaha – írja az mfor.hu. A portál szerint a parlamenthez napokban benyújtott zárszámadási törvényjavaslat erről árulkodik. Összesítésük szerint 2020-ban minden eddiginél többet, 621 milliárd forintnyi közpénzt költött a kormány a sporttal összefüggően. Ebben nincsenek benne a TAO-támogatások, amik az államkassza helyett a sportszervezetekhez érkeznek. Egyébként ez is rekord volt:…

Tovább olvasom

A jövő hónapban megkaphatjuk az EU-s pénzeket, de súlyos feltételeket szab Brüsszel

Az Unió nem óhajt szemet hunyni a komoly jogállamisági hiányosságok felett. A Reuters európai bizottsági forrásokra hivatkozva azt írja, hogy a Bizottság novemberben jóváhagyhatja Lengyelország és Magyarország uniós finanszírozású nemzeti helyreállítási terveit, de feltételeket szab a jogállamiság tiszteletben tartásával kapcsolatban. Jövő héten a finn és az észt tervet is elfogadja a testület, így a magyar és a lengyel terven kívül már csak a svédek javaslatának nem zárult le az értékelése – a bolgárok és a hollandok még nem adták be helyreállítási tervüket. Varsó és Budapest finanszírozási igényével kapcsolatban csütörtökön a meghosszabbított…

Tovább olvasom

Vádemelést javasolt a rendőrség a miniszterelnök ellen az uniós pénzek jogtalan felhasználása miatt… Csehországban

Ugye mi is úgy gondoljuk, hogy ilyen Magyarországon fel sem merülhet? Kedden már harmadszor javasol vádemelést a rendőrség Andrej Babis cseh miniszterelnök és egykori tanácsadója, Jana Mayerová ellen a Gólyafészek-ügyben. A rendőrség a Gólyafészek nevű szabadidőközpont építésének 50 millió koronás (~700 millió forint) támogatása ügyében az európai uniós pénzek jogosulatlan megszerzésével gyanúsítja Babist és munkatársát. A prágai nyomozók befejezték az ügyirat felülvizsgálatát, és a kiegészített vizsgálati anyagot hétfőn átadták az ügyészségnek. A javaslat ezzel Jaroslav Saroch, a több mint egy évtizede húzódó korrupciógyanús ügyet felügyelő ügyész asztalára került. Sarochnak most…

Tovább olvasom

Ellenzék: A hatalom emberei megijedtek – „Stop, Orbán!”

Mint megírtuk, szombaton néhány óra után le kellett állítani az ellenzéki előválasztást, mert leállt az online szavazásra szolgáló honlap. Az ellenzék előbb a vártnál nagyobb érdeklődéssel magyarázta a technikai nehézségeket, később azonban már támadásról beszéltek. Az összefogás pártelnökei által jegyzett közleményben is a kormányt hibáztatják a problémákért – az alábbiakban ezt a közös közleményt idézzük: „Jöhet bármilyen támadás bárhonnan, bárkitől, nincs az az erő, amely képes megállítani azt a történelmi folyamatot, amelynek végén Magyarország polgárai kiválaszthatják: ki legyen a demokratikus ellenzék miniszterelnök-jelöltje, és kik álljanak szemben a hatalom embereivel a…

Tovább olvasom

Parragh úgy véli, nem kellene egyezkedni a minimálbérről, az érdekképviseletek amúgy is elavultak és súlytalanok

Az egész folyamat szakmailag megalapozatlan, kevés a háttértámogatottság, a szervezetek súlytalanok, mondja ezt az iparkamara elnöke. A munkáltatói érdekképviseletek kikérik maguknak. „Károsnak tarjuk a politikai és hatalmi indíttatású, a munkaadói szervezeteket sértő, szakmaiatlan megnyilvánulásokat” – reagált közleményében a három legnagyobb munkáltatói érdekképviselet, az ÁFEOSZ-COOP Szövetség, MGYOSZ és VOSZ arra, hogy a Portfolio.hu-nak adott interjújában Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke alapjaiban kérdőjelezte meg részvételüket a minimálbér megállapításának folyamatában. Az érdekképviseletek szerint „a gazdaság sok szereplőjének sokszínű véleménye fontos, de a formális bértárgyalások továbbra is a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek, valamint…

Tovább olvasom

Orbán: Mindenki vigyen magával még egy embert… csak most az oltásra

2002-ben ugyanezt a jelmondatot a választáskor adta ki, hogy több szavazót szerezzen a Fidesznek, most pedig a koronavírus elleni oltásra szeretné rávenni az eddig a vakcinákat elutasító magyarokat. A miniszterelnök azt is kijelentette, hogy a maszkviselés és az elkülönülés nem igazán hatásos az új variáns ellen, az oltás viszont igen. Valóban így lenne? Mindenki vegyen rá legalább egy, eddig be nem oltott embert a családjában, a munkahelyén arra, hogy kérje a koronavírus elleni védőoltást, ötszáz beoltottból ugyanis egy fertőződik meg és a betegség lefolyása nála is enyhébb, mint az oltatlanoknál…

Tovább olvasom