Több száz vállalkozás és több ezer munkahely megszűnése felé rohan az ország a Fidesz-kormány jelenlegi irányvonalával. A mostani döntéseknek köszönhetően ugyanis Orbánék teljesen értelmetlenné teszik az új lakossági napelemes rendszerek telepítését. Hátra megyünk, nem előre. Nincs változás, a kormány kitart a napelemeket illető új lépése mellett, mely szerint az új telepítésű, háztartási méretű naperőművek hálózati visszatáplálását átmenetileg megszüntetik. Gulyás Gergely pedig a szombati Kormányinfón megerősítette, hogy hétfőn jelenhet meg a kormányrendelet a napelemek szabályozásáról, az igények bejelentésére pedig október 31-ig. Mivel most még rendeleti szövegre nem, csak Gulyás szavaira lehet reagálni,…
Tovább olvasomCímke: napelem
Kormány: Amíg nem küld pénzt az EU, nem lehet pályázni napelemekre
Szépen csomagolva és kicsit elrejtve, de a szakminisztérium bejelentette, hogy a korábbi közléssel és kiírással szemben mégsem lehet novemberben jelentkezni a napelempályázat újabb körére. Steiner Attila, a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) energetikáért felelős államtitkára a tárca közleményében úgy fogalmaz: tekintettel arra, hogy a kormány a hazai költségvetés terhére teljes mértékben előfinanszírozza és a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervről szóló bizottsági megállapodásig biztosítja a szükséges forrásokat, a pályázat második szakaszáról az uniós támogatások felhasználásáról szóló hivatalos megállapodást követően születik döntés. Azt is bejelentette szeptember elején, hogy bár az első támogatási körben…
Tovább olvasomMegdöbbent a Napelem-szövetség: a kormány döntése ellentétes az ország érdekeivel
Húztak egy vonalat és egyik napról a másikra kicsinálták a napelemben gondolkodókat, miközben hazánk továbbra is komoly energiaimportra szorul. A szövetség szerint a kormányzati döntés az ágazat, a lakosság és az ország érdekei ellen van. A jövőbeli napelemes rendszerek által termelt villamos energia hálózati betáplálását felfüggesztő kormányzati döntés ellentétes az ágazat, a lakosság és az ország érdekeivel is a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség szerint. A szervezet az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében azt írja, hogy a hálózati visszatáplálás lehetőségének megszüntetése a háztartások számára értelmetlenné teszi a napelemes beruházásokat. A héten bejelentett…
Tovább olvasomEnnyit a napelemekről: a kormány új szabályozása miatt egyáltalán nem éri meg többé a telepítésük
Alapjaiban változik a napelemek telepítésének engedélyeztetési rendszere – jelentette be Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón. A bejelentést a kormány szerdai ülése előzte meg, ahol az energiaválság kezelése volt az egyik fő téma. A kancelláriaminiszter újságírói kérdésre elmondta, hogy az újonnan telepítendő napelemek esetében megszűnik a megtermelt energia elektromos hálózatba való visszatáplálásának lehetősége. Vagyis mostantól senki sem telepíthet olyan napelemet, amivel a hálózatra akar visszatáplálni, amíg a hálózatot fel nem fejlesztik. Hogy ez pontosan mit is jelent, azt szokás szerint nem tudjuk, de a rendelet már ma este…
Tovább olvasomNapraforgó napelempark kezdi meg működését Pakson
Szeptember elején kapcsolták hálózatra azt az új napelemparkot Paks mellett, aminek különlegessége, hogy a napelempanelek – összesen 21 384 darab – követik a Nap pályáját. Így a lehető legoptimálisabb szögben hasznosítják a nap energiáját, a telepító Greenergy szerint a statikus panelekhez képest 15-20 százalékkal hatékonyabban, kiegyensúlyozottabb napközbeni termeléssel. A 10 millió eurós (több mint 4 milliárd forintos) beruházás beépített kapacitása 10 megawatt, amellyel évente több mint 5500 háztartás átlagos elektromosáram-fogyasztását lehet biztosítani, és évi 4000 tonnával képes csökkenteni Magyarország karbonlábnyomát – derült ki a társaság közleményéből. A hálózatra egy hónapja…
Tovább olvasomTöbb mint 2 milliót fizetett januárban, azóta is várja, hogy az E.ON beszerelje a napelemeket
A Telex olvasója, K. tavaly év végén kötött szerződést az E.ON napelemes cégével, mert napelemrendszert szeretett volna telepíttetni budapesti házára. Januárban kapott egy előlegbekérőt is, határidőre befizette a kért pénzt, több mint 2,2 millió forintot. Azt mondja, azért választotta az E.ON-t, mert úgy gondolta, biztosabb egy nagy, megbízható céggel szerződni, mint egy ismeretlen céggel próbálkozni. Ehhez képest még mindig nem üzemelnek a napelemei, sőt még a felszerelésüket sem kezdték el. Az E.ON általános szerződési feltételei szerint a cégnek a szerződés aláírása és minden szükséges dokumentum átadása után összesen 180 napja…
Tovább olvasomA kormány a napelemre sikerrel pályázókkal is kegyetlenül kiszúrt
Hol van már a tavalyi hó, amikor 100%-os támogatást ígért a kormány és ennek megfelelően pályázott mindenki. Csakhogy közben annyira elhúzták az időt és annyira megugrottak az árak, hogy sok százezer forintot kivesznek a leginkább rászorultak zsebéből. Ellenben a fideszes oligarcháknál nincs ilyen probléma. A részletekre Hadházy Ákos, megválasztott képviselő hívta fel a figyelmet a közösségi médiában. „A 24.hu is megírta, hogy a hazug kormány hogy kiszúrt a napelemekre pályázó egyszerű emberekkel. A 40 ezer pályázó még egy kanyi vasat sem kapott, miközben sok százezer forinttal felment az eszközök ára,…
Tovább olvasomMiért sarcolja a Fidesz még ilyen energiaválság idején is a napelemeket?
Ha véletlenül valaki zöld energiában gondolkodott az elmúlt években, kész útvesztő volt megoldani és megfizethetetlen költséggel is járt, akinek egyáltalán volt rá milliós nagyságrendű pénze. Ha ez nem lenne elég, a napelemes „büntetőadó” is a Fidesznek köszönhető, ha valaki korábban szeretett volna lekapcsolódni az orosz gázról. Itt az eredmény. Petíciót indít az LMP a napelemek után fizetendő termékdíj eltörlésére – jelentette be Érd alpolgármestere, a párt országos elnökségének tagja vasárnapi sajtótájékoztatóján. Tetlák Örs, az LMP
Tovább olvasomAz energiaválság rekordnövekedést hozhat a napelem piacon
Az idei év első három hónapjához képest jóval több új háztartási méretű napelemes rendszert telepítettek a második negyedévben Magyarországon – írja a Portfolio.hu. A lap szerint a csaknem 125 megawattos bővülés gyengébb, mint a tavalyi 167 megawattos bővülés, de a rezsiemelkedés fel fogja pörgetni alaposan a piacot. A rezsicsökkentés csökkentésének bejelentése után a lakosság szinte rohamot indított az 50 kW alatti háztartási méretű (HMKE) napelemekért, a kereslet megtöbbszöröződött. A Portfolio szerint a piac várhatóan már a harmadik negyedév végén meghaladják majd a 2021-es időarányos számokat. Sőt, az is nagyon valószínű, hogy a tavalyi…
Tovább olvasomHiába a napelem, lehet, hogy mégsem tudunk spórolni
A Sámán Mondja. AutóSámán.hu Facebook oldal szerkesztője osztott meg egy videót arról, hogy milyen negatív tapasztalatokat szerzett a naperőmű telepítését követően. Mint mondta, azért osztotta meg csalódását a nagyközönséggel, hogy mások ne kerüljenek ilyen helyzetbe. A videóból kiderül, hogy a tavalyi évben 6 millió forintért telepített naperőmű éppen a napsütéses órákban áll le, tehát délelőtt 11 órától este 6 óráig egész egyszerűen nem termel energiát. A probléma nem a telepített berendezéssel van, az kifogástalanul működne, ha működhetne. Az úr panaszlevelére a szolgáltató a 30 napos válaszadási határidő precíz betartásával (értsd:…
Tovább olvasom