Az úgynevezett rásegítő járatok a mérkőzés előtt a stadion irányába közlekednek, több különböző időpontban indulva. Az összecsapás után a másik irányban is lesznek plusz járatok. Íme a részletek.
Tovább olvasomCímke: MVK
A miskolci tömegközlekedés problémái és annak eredői
Évek óta a politika céltáblája a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK), sok kritika érte helyben az elmúlt négy évben a kormánypárti ellenzék részéről, de arról kevesebbet beszéltek a céget folyamatosan ostorozó képviselők, hogy az előző, fideszes vezetés milyen örökséget hagyott a jelenlegi önkormányzatra, illetve azóta mi mindent vont el a kormány a közlekedési vállalattól. Azt szajkózni, hogy „vissza kell állítani a 2019-es menetrendet”, nem túl bonyolult feladat, a megoldás megtalálása viszont annál nehezebb, különösen a Miskolcot sújtó megszorítások, nehézségek közepette.
Tovább olvasomA Velünk a Város támogatja, hogy a 14 év alattiaknak ingyenes legyen a tömegközlekedés
Támogatja Veres Pál polgármester tömegközlekedésre vonatkozó javaslatait és fejlesztéseit a Velünk a Város frakció – erről Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes nyilatkozott a Minap.hu-nak. Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Veres Pál polgármester innovatív javaslatokkal állt elő a miskolci tömegközlekedés fejlesztését illetően. A polgármester első lépésben ingyenessé tenné a 14 éven aluliak számára a városi közösségi közlekedés használatát. A cél, hogy a tervezett fejlesztésekkel elérjék, hogy a szolgáltatás mindenki számára ingyenesen hozzáférhető legyen. A Velünk a Város-frakció támogatja a polgármester terveit – nyilatkozta Szarka Dénes frakcióvezető-helyettes. “Tudjuk és látjuk, milyen problémákkal küzd jelenleg a…
Tovább olvasomÚj hidrogénbuszt tesztel az MVK – ön is kipróbálhatja
Februárban új hidrogén meghajtású buszt tesztel az MVK. Az első próbát szombaton tartották, a 21-es busz útvonalán közlekedett a jármű. Vasárnap szintén ezen az útvonalon tesztelik az új buszt, ha szeretné ön is kipróbálhatja. Folyamatosan érkeznek a pozitív hírek az MVK-tól. Decemberben az új menetrend finomhangolásának köszönhetően jelentősen csökkent a panaszok száma, január elején pedig arról számolt be a társaság, hogy mobil applikációban vásárolt MVK bérlettel 30 napig ingyenes az e-rollerek feloldása. Ezt követően jött a nagy hír Veres Pál polgármestertől, hogy ingyenessé tehetik a 14 év alattiak utazását és…
Tovább olvasomMinden szakszervezet aláírta az MVK bérmegállapodását – jelentette be Veres Pál polgármester
Sikeresen lezárultak a tárgyalások és minden szakszervezet aláírta az MVK bérmegállapodását. Ennek köszönhetően jelentős bérfejlesztés valósulhat meg a társaságnál. A továbbiakban a közleményt változtatás nélkül közöljük. Többfordulós tárgyalássorozat után megszületett az egyezség, létrejött a bérmegállapodás az MVK szakszervezetekkel. A megállapodás értelmében 2024. március 1-től 15 százalékos béremelést garantálnak valamennyi munkavállalónak és további 3 százalékos differenciált béremelést kaphatnak a közlekedési vállalat dolgozói, ezt mindhárom szakszervezet – a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete, a Forgalmi Érdekvédelmi és Érdekképviseleti Szervezet és a Miskolci Autóbusz és Villamosvezetők Érdekképviseleti Szövetsége – elfogadta. Döntés született a bérfejlesztés…
Tovább olvasomIsmét régiségvásár lesz vasárnap, változik a villamosközlekedés is
Mint minden hónap első vasárnapján, így februárban 4-én is régiségvásárral indul a hónap Miskolcon. Ezen a hétvégén azonban nemcsak a vásár miatt, de pályakarbantartás miatt is változik a villamosok közlekedése. Az MVK közlése szerint az első villamospótló autóbusz a Tiszai pályaudvarról 07:10-kor, az utolsó 16:40-kor indul. A vágányzár előtti utolsó villamos a Tiszai pályaudvarról 6:55-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 6:10-kor indul. A vágányzár utáni első villamos a Tiszai pályaudvarról 16:55-kor, míg Felső-Majláth végállomásról 16:17-kor indul. A villamospótló autóbusz megállóhelyei: a Tiszai pályaudvar végállomáson az 1-es autóbuszjáratok indulóhelyén lehet felszállni; a Selyemrét és a Szinvapark/Centrum…
Tovább olvasomA hétvégén Görömbölyi Forralt Bor és Tepertő Fesztivál, az MVK segítő járatokat indít
A 4-es busz vonalán számíthatunk számos segítő járatra is, így érdemes ismerni az ideiglenes menetrendet.
Tovább olvasomA lakosok 75 százaléka szeret Miskolcon élni, de az állami szolgáltatásokkal itt is elégedetlenek
Átfogó, 83 városra kiterjedő kutatást közölt az Európai bizottság, amelyben arra kerestek válaszokat, hogy az adott településeken élők mennyire elégedettek a lakóhelyükkel, illetve az ott igénybe vehető szolgáltatásokkal. Miskolc a legtöbb mutatóban, ami kizárólag helyi befolyás alatt van, jól teljesít, de a kép már tragikus, ha az állami szolgáltatásokkal való elégedettséget vizsgáljuk. A kutatásban összesen 83 városból 71 ezer ember vett részt az Európai Unió, Izland, Liechtenstein, Norvégia, Svájc, az Egyesült Királyság, a Nyugat-Balkán és Törökország lakosai közül. A magyar városok közül Budapest és Miskolc lakosait kérdezték meg. Miskolc az átlagtól jobban…
Tovább olvasomSemmi új nincs a Fidesz ingyenes tömegközlekedéses ötletében, Veres Pál ugyanis már tavaly felvetette ezt
A Fidesz egyik nagy dobása lehet a kampányban, hogy a keddi bejelentés alapján a 14 éven aluliak ingyen használhatnák a tömegközlekedési eszközöket (Miskolcon is), a közalkalmazottak is komoly kedvezményt kaphatnak. Újdonságnak hangzik, pedig Veres Pál polgármester már tavaly is felvetett egy nagyon hasonlót megyeszékhelyünkön.
Tovább olvasomPár napig még jár, így január 10-ig csodálhatjuk a miskolci adventi villamost
Mégsem búcsúzott a hétvégén az újra díjnyertes szerelvény, ezt csak szerdán fogja megtenni. A nagy érdeklődésre való tekintettel ugyanis január 10-ig kitolták a szépségdíjas villamos bevetését.
Tovább olvasom