Sávlezárásra számítsunk Miskolcon a hét első napjaiban

A vízvezeték-rekonstrukciót a kivitelező már jó előre jelezte, ne vezessünk rutinból a Vörösmarty utca környékén. Ahogy arról már korábban is beszámoltunk, részleges útlezárásokra kell számítani jövő hétfőn és kedden a Vörösmarty utca – Soltész Nagy Kálmán utca kereszteződésében – írja közleményében a polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A közlés szerint a kivitelező HE-DO Kft. a Vörösmarty utca mentén végzett vízvezeték-rekonstrukciós munkálatok és vízakna telepítése miatt lezárja a Vörösmarty utca felől a Soltész Nagy Kálmán utcára jobbra kanyarodó sávot, illetve sávelhúzást végez a csomópontban. A munkavégzés november 22-én, hétfőn reggel nyolc órától másnap,…

Tovább olvasom

Tovább folytatódik a kisvasút felújítása, ezúttal egy városi szakaszon

Augusztus végéig lesz ez az állapot, időnként apróbb nehézségekre számítsunk. A Közép-Garadna – Garadna szakasz már elkészült, a kivitelező mostantól augusztus végéig a Dorottya utca és a Diósgyőr-Majláth forgalmi telep között dolgozik.  Június 19-étől a második fázisba lépett, és ezzel városi szakaszhoz érkezett a Lillafüredi Állami Erdei Kisvasút felújítása (LÁEV). Az üzemeltető Északerdő Zrt. néhány napja kiadott közleményében azt írja, a pálya garadnai szakasza már elkészült, a felújítás ezt követően pedig a kivitelező a Miskolc-Dorottya utca állomástól Diósgyőr-Majláth forgalmi telepig tartó mintegy 2,2 kilométeres szakasz teljes körű rekonstrukcióját kezdi meg.…

Tovább olvasom

Rendezik a Győri kapunál levő játszóteret, már nagyon ráfér

Hétvégén lesz az akció, amit az önkormányzat és a helyi képviselők is támogatnak. A helyiek kezdeményezésére teszik rendbe a Herman Ottó és a Gálffy Ignác utca, valamint a Győri kapu között található játszótér környékét. A most péntekre és szombatra tervezett munkák azért váltak szükségessé, mert a parkban található növényzet – elsősorban cserjék – mostanra két-három méter magasra nőttek, és közbiztonsági problémákat okoztak; az elburjánzott növényzet miatt a szülők már egyre kevésbé merték elengedni a gyerekeket – hangzott el a témában tartott helyszíni sajtótájékoztatón szerdán. A közösségi kezdeményezést az Esély és Részvétel Közhasznú…

Tovább olvasom

Szeretné, ha egész éjszaka kopácsolnák a vasat a közelben? Az M3-as bevezetőjénél élők sem – videó

Napok óta éjszakai munkálatok zajlanak az M3-as autópálya bevezető szakaszán a kandeláberek karbantartása okán. A közelben lakók számára csodálatos élmény. Napok óta nem tudnak aludni az M3-as autópálya budapesti bevezető szakasza mellett fekvő utcák lakói, mert rendkívül nagy zajjal járó karbantartási munkát végeznek az autópályán – írta a Telexnek egy olvasó, aki a XIV.kerületi Ungvár utcában lakik. A környékbeliek a második napja tapasztalják, hogy esténként, sőt, egész éjszaka irdatlan kopácsolás hallatszik az autópálya felől. Az ok a művezető tájékoztatása szerint: az autópálya elválasztó sávjában lévő kétoldalas acél lámpaoszlopokat rozsdátlanítják és…

Tovább olvasom

Váratlan „albérlők” miatt részben egy időre leállt a Diósgyőri vár helyreállítási munkálata

A várfal egyik mélyedésében bukkantak egy macskabagoly-családra, igyekeznek legkevésbé megzavarni a fiókák és anyjuk életét, így azon a részen leálltak a munkálatokkal. A bagolyfiókák jól vannak, és várhatóan néhány héten belül elhagyják a várfal egyik mélyedésében található költőüreget. Egy macskabagoly-családot találtak a Diósgyőri vár felújításán dolgozó kivitelezők az elmúlt héten. A munkások a vár délkeleti bástyájának állványozása közben pillantottak be egy régi, részben elfalazott szellőzőbe, ahonnan legnagyobb meglepetésükre négy kíváncsi szempár nézett vissza rájuk – mondta el lapunknak Stupeczky Attila építésvezető. A kivitelező cég ezután azonnal értesítette a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Környezetvédelmi és…

Tovább olvasom

Remek fényképek arról, hogyan halad a Diósgyőri vár rekonstrukciója

Gőzerővel folyik a munka Nagy Lajos király kedvenc váránál. A tervek szerint haladnak a Diósgyőri vár felújítási munkálatai. Az előrehaladásról a Magyarepitok.hu kérésére a kivitelező Épkar Zrt. szakemberei nyilatkoztak. Ahogy azt korábban megírtuk, a Nagy Lajos korabeli vár a Modern Városok Program keretében újul meg. A projekt értéke hozzávetőlegesen 12,7 milliárd forint, a fejlesztés célja pedig, hogy a vár és közvetlen környezete Közép-Európa meghatározó turisztikai központjává váljon. „Felvonulási és előkészítő munkálatok 2021.02.08-án kezdődtek el, jelenleg pedig a bontási-, szerkezetépítési- és kőfalazási munkák folynak. Ezt követően az elektromos- és gépész vállalkozók beléptetése a…

Tovább olvasom

Nem véletlenül lett hirtelen máris láthatóan másabb az Avasi kilátó

Messziről is jól látható, hogy sokkal karcsúbbá vált a kilátó felső része, mivel az antennák egy részét leszerelték, vagy máshová helyezték át. A figyelmesebbek már kiszúrhatták, másképpen fest az Avasi kilátó most, mint néhány hete. A tévétorony teteje most jóval karcsúbbnak tűnik, mint korábban. Nemcsak tűnik – tudtuk meg Miskolc főépítészétől – a presszó feletti, úgynevezett tűn található antennaerdő alaposan megfogyatkozott: az elmúlt hetekben rengeteg régi, már nem használt antennát és az azokat tartó szerkezeti elemet szerelt le onnan az Antenna Hungária. – A munkák elvégzésére a kilátó közelgő felújításának…

Tovább olvasom

Újabb felvétel az Y-híd építési munkálatairól – videó

Felmerül többekben a kérdés, sikerülhet-e átadni május elején az építményt? Másoknál inkább az a legnagyobb kérdés, hogy a nagyon szép miskolci lakónegyed polgárai mit szólnak majd a jelentősen megnövekvő átmenő forgalom miatt. A friss videót itt megtekinthetik, amit egy miskolci Facebook-csoportban találtunk: Néhány hozzászólás: „Mondjuk egy drón felvétel alapján véleményt nyilvánítani a kivitelezésről elég merész, különösen akkor ha valaki esetleg nem is útépítő mérnök. A májusi határidő meg csak abban az esetben érdekes ha akkor lezárják a második hidat, de az ígéretek szerint arra nem kerül addig sor amíg ezt…

Tovább olvasom

Zajlik Miskolc közterületeinek megszépítése

Nemcsak a belvárosban, hanem a Győri kapuban, Lillafüreden és Miskolctapolcán is zajlanak a munkálatok. Miskolcon virágok ezrei díszítik a közterületeket. Ezt az állapotot persze csak folyamatos munkával lehet elérni, ami minden évben a Miskolc Holding tagvállalataként működő Városgazda Nonprofit Kft. feladata. „Tavaly ősszel a cég munkatársai közel kétezer négyzetméteren ültettek el virágokat a város számos pontján: árvácskából közel 60 ezret, nárcisz, tulipán és gyöngyike virágzó hagymáiból pedig 14 ezret telepítettek, amelyek az idei tavaszig díszítették a közterületeket.  Ezek mostanra már elvirítottak, helyükre azonban már ültetik az újabb egynyári virágok palántáit” – fogalmaz a polgármesteri hivatal sajtóosztályának közleménye. A növények további…

Tovább olvasom

Rövidesen megújul az egyik miskolci játszótér

A beruházást nagyrészt EU-s forrásból finanszírozzák, a munkálatok pedig hamarosan el is kezdődnek az Aba utcai játszótéren. Teljesen felújítják az Aba utcai játszóteret a Győri kapuban, a területet hétfőn adták át a kivitelezőnek.  Simon Gábor önkormányzati képviselő lapunknak elmondta, a fejlesztésre már nagy szükség volt, hiszen Miskolcon a korábbi években elmaradt a játszóeszközök karbantartása, a játszóterek korszerűsítése. Erről a Minap.hu számolt be. – A Nagy-Miskolc program egyik fontos eleme, a városi közterületek fejlesztése és karbantartása. Ebben az évben ugyan erre a feladatra is kevesebb forrást tudunk felhasználni, de ennek ellenére is törekszünk…

Tovább olvasom