Hamarosan befejezik a tokaji híd felújítását

Megosztás

Az új körforgalom már teszi a dolgát, megszűnt a forgalomkorlátozás is, az év végéig elméletileg befejeződnek a munkálatok.

A beruházás által biztonságos, közvetlen kerékpáros kapcsolat jött létre a Nyíregyháza és Tokaj között megépült kerékpárút és a kivitelezés alatt lévő Tokaji-hegy körüli kerékpárút között, a kerékpárút Tisza folyón való átvezetésével – számolt be róla a Minap.hu.

A hídon korlátozás nélkül lehet közlekedni szombattól, azonban az év végéig útpályán kívüli munkák még várhatóak, illetve 2022 tavaszán a hídfőket és a támfalakat a városképhez illő kőburkolattal burkolják le, valamint kiegészítő vízelvezetési szegélyépítési és közvilágítási munkák lesznek a rakamazi oldalon is.

Tóth Péter, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkára elmondta: A térségben élők számára nagyon fontos, hogy immár korlátozás nélkül használhatják ezt az átkelőt. A helyettes államtitkár kiemelte, hogy ebben a térségben és a zempléni térségben is nagyon sok közlekedési fejlesztés zajlik. „2010 óta immár 1700 km önálló kerékpáros infrastruktúrát adtunk át és a folyamatban lévőkkel együtt ez hamarosan a másfélszeresére fog növekedni. A fejlesztések az ország teljes területén zajlanak”– tette hozzá.

Posta György, Tokaj polgármestere a forgalomba helyezés alkalmából tartott sajtótájékoztatón köszönetet mondott a város lakosságának a forgalomkorlátozás alatt tanúsított türelmükért: „Polgármesterségem talán legboldogabb napja a mai, a mögöttünk álló másfél év sok problémával járt, ez a mai nappal megszűnik. Köszönöm a beruházónak, a kivitelezőnek és mindenkinek, aki részt vett abban, hogy mi, tokajiak, ilyen gyönyörű karácsonyi ajándékot kaphattunk.”

Koncz Zsófia országgyűlési képviselő elmondta: „Régóta vártuk, hogy a hidat átadják a forgalomnak. A hídfelújítás mindig egy egész korszakot meghatározó fejlesztés, különösen akkor, ha egy komplett kerékpárút bővítése is megtörténik. Célunk, hogy Nyíregyházától Tokajon át Szerencsig lehessen kerékpározni, ezek a folyamatok is nagyon jó ütemben haladnak. Látjuk, hogy az ország más részein, ahol megépült egy kerékpárút, az mit jelent az ott élők, a turizmus és a gazdaság élénkítése szempontjából.”

Vinnai Győző, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 2. számú választókerületének országgyűlési képviselője azt hangsúlyozta, hogy a tokaji híd felújítása időszerű volt, hiszen itt óriási a teher- és személyforgalom. A híd összeköt két megyét, két tájegységet, a Hegyalját és a Nyírséget, közvetlenül pedig Tokajt és Rakamazt. Fontos turisztikai jelentőséggel is bír, hiszen a kormány döntése értelmében a Tokaj és Nyíregyháza térsége kiemelt turisztikai terület lett. „Fontos hangsúlyozni, hogy a tokaji Erzsébet királyné Tisza-híd felújításával egyidőben megépült a régen várt kerékpáros konzol, amely lehetővé teszi a Nyíregyháza-Rakamaz között 2017-ben átadott kerékpárút további fejlesztését”- tette hozzá a képviselő.

Nyul Zoltán, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a híd mindkét oldalára egy-egy konzolszerkezetet helyeztek el, így a kerékpárosok és a gyalogosok biztonságosan, a gépjárműforgalomtól elválasztva kelhetnek át a Tisza felett.

A fejlesztés az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, hazai forrásból valósul meg. A kivitelezést az A-HÍD Zrt. végzi nettó 1,4 milliárd forint értékben.

Kapcsolódó cikkek