A kormány mégis meghosszabbítaná Paks 1 üzemidejét

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a benyújtója, és Palkovics László technológiai miniszter az előadója annak a határozat-tervezetnek, amiről a napokban kezd tárgyalni a parlament, és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szól. Vagyis Paks 1 blokkjait a 30-as években sem zárnák be. Amikor 2014 elején a kormány aláírta az oroszokkal a Paks 2 építéséről szóló szerződést, már voltak szakemberek, akik azt mondták, hogy kár volt ennyire rohanni. A kormány ugyanis tender nélkül döntött az orosz technológia és hitel mellett, ami miatt az Európai Bizottság évekig vizsgálta a szerződéseket, és végül csak korlátozásokkal hagyta jóvá azokat. Többen…

Tovább olvasom

Simon Gábor: A kormány mindent megtesz annak érdekében, hogy a miskolciak rosszabbul érezzék magukat

Dr. Simon Gábor és Bartha György MSZP-s önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót az Újgyőri főtéren található posta előtt., amely 8 másik postához hasonlóan szintén bezárásra kerül. Így a környéken élők csak a 10-es postán intézhetik ügyeiket november 12-től. A kormány 2019 óta mindent megtesz annak érdekében, hogy a miskolciak rosszabbul érezzék magukat a városban. Ezt a műveletet a sokmilliárdos forráselvonással kezdték, és nagyon jól illik ebbe a sorba a postahivatalok bezárása is, hiszen emiatt nemcsak többet kell majd utaznia a városlakóknak, ha ügyet szeretnének intézni, de mindezt még zsúfoltságban is kell…

Tovább olvasom

Borsodi társelnöke és elnökhelyettese lett az MSZP-nek

Szombaton tartotta tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyről mi is beszámoltunk. A párt ismét Kunhalmi Ágnest választotta női társelnökének, partnere pedig a következő két évben Komjáthi Imre lesz, aki Tóth Bertalant váltja a poszton. Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg. A párt férfi társelnökén kívül egy másik fontos pozícióra is borsodi politikus választottak. Varga László Miskolc korábbi országgyűlési képviselője lett az MSZP elnökhelyettese. Komjáthi Imre 1968-ban született Sajószentpéteren, lakatos szakmunkásként kezdte pályáját, majd 1999-ben szerzett érettségit. Hosszú évek óta aktív közéleti tevékenységet folytat. 1985-től…

Tovább olvasom

Kunhalmi Ágnest és Komjáthi Imrét választották az MSZP társelnökeivé

Mivel ők ketten indultak a posztért, nem született meglepetés. Komjáthi Imrét és Kunhalmi Ágnest választotta az MSZP társelnökeivé a párt tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten – számolt be róla a HVG.hu. A társelnöki posztokért csak ez a két jelölt indult, Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg. Az MSZP Facebook-oldalán online közvetítették az elnökválasztás eredményhirdetését, valamint a megválasztott elnökök beszédét, ez alább visszanézhető: (hvg.hu)

Tovább olvasom

Rengetegen írják alá Bartha György Vasgyári Szakrendelőért indított petícióját

Hosszú hetek óta téma már a miskolciak körében a Vasgyári szakrendelő helyzete. Mindenki érzi és tapasztalja, hogy fokozatosan leépítik a rendelőt és egyre kevesebb szolgáltatás érhető el. Többen arra számítanak, hogy a terv a végleges bezárás. Október elején jelentette be Bartha György és Bazin Levente, hogy petíciót indítanak a szakrendelő megmentéséért. Már ezen a sajtótájékoztatón beszámoltak arról, hogy információik szerint: „a szülészet-nőgyógyászati és a szemészeti szakrendelés sem üzemel már az épületben. Nyilván ezt továbbra is különféle indokokkal magyarázzák, de ha valami hetek, hónapok óta zárva van, azt én csak bezárásként tudom…

Tovább olvasom

Harangozó Tamás: El kell venni a gázkereskedők pofátlan extraprofitját

„Teljesen indokolatlannak” és „elképesztőnek” nevezte Harangozó Tamás, az MSZP parlamenti képviselője, hogy a kormány október 1-jétől tizenháromszoros árat szabott az önkormányzatoknak a távfűtésért. Azt mondta: el kell venni a gázkereskedő cégek „pofátlan extraprofitját”. A Spirit FM szerdai műsorában a politikus azt mondta: ezzel a kormány tízszeresére engedte fölmenni a gázkereskedők hasznát, ami „pofátlan extraprofit ilyen vérzivataros időszakban”. A szocialisták azt javasolják: első lépésként „ezt vegyék el tőlük, most”. Ehhez a gázkereskedő cégekre még különadót sem kell kivetni, rendeleti szabályozással is megoldható a dolog – tette hozzá a szocialista frakcióvezető-helyettes. „Itt…

Tovább olvasom

Az MSZP felszólította Ujhelyit, hogy rendezze a tartozásait a pártnak, és adja vissza EP-mandátumát

Két bekezdéses közleményt adott ki az MSZP arra reagálva, hogy kilép a pártból Ujhelyi István egykori alelnök, parlamenti képviselő, jelenlegi EP-képviselő. A szocialista párt azt írta, sajnálattal vették tudomásul, hogy Ujhelyi István az MSZP nevének sikertelen megváltoztatása, a visszavont népszavazási kezdeményezése és a feladott pártelnöki ambíciója után úgy döntött, kilép a Magyar Szocialista Pártból. Abból a közösségből, amelynek nemrég még azt ígérte, továbbra is aktív tagja lesz, és elszántan küzd a közös sikerekért. A bevezető után viszont már konkrét dolgokat kérnek Ujhelyitől. Mint írták, a hosszú barátság alapja a pontos elszámolás…

Tovább olvasom

Kilép az MSZP-ből Ujhelyi István

„Valami összeragaszthatatlanul eltört” – írta posztjában a párt EP-képviselője. Ujhelyi István európai parlamenti képviselő kilép az MSZP-ből, az erről szóló bejegyzésében megköszönte a párt tagjainak és szavazóinak a politikusi karrierjét – írja az Index. Elmondása szerint tizennyolc évesen lépett be a pártba, és élete kétharmadában volt annak tagja. Ahogy fogalmaz: „nem is tőlük köszönök el, hanem a mai MSZP mechanizmusaitól, szemellenzős jövőtlenségétől”. Elmondása szerint nem egy alkalommal próbálta felrázni az elmúlt években pártközösségét, amivel a párt vezetőinek érdekét sértette. Be kellett látnia, hogy nem tudja áttörni a „belső megkövesedés falát”.…

Tovább olvasom

Rezsistopot sürget az MSZP

A rezsidíjak növekedésének megállítását sürgette pénteki online sajtótájékoztatóján az MSZP társelnöke, a párt parlamenti frakcióvezetője. Tóth Bertalan jelezte: az Országgyűlés jövő héten kezdődő ülésszakán pártja azért fog küzdeni, hogy a Fidesz ne folytassa tovább a megszorításokat, és mindent elkövet, hogy megakadályozza a magyar lakosság kizsigerelését. Benyújtott javaslataikat sorolva Tóth Bertalan sürgette, hogy a paksi olcsó áramot adják annyiért az embereknek, amennyibe kerül; ha pedig a kormányzati közléseknek megfelelően rendelkezésre áll olcsó orosz gáz, akkor ne emeljék az árát a korábbi hétszeresére. Szorgalmazta azt is, hogy a „brutális” 27 százalékról csökkentsék…

Tovább olvasom

MSZP: A kormány fejezze be a nyerészkedést a magyar családokon!

Az MSZP-nek konkrét javaslatai vannak a megélhetési katasztrófa elkerülésére – közölte az MSZP társelnöke szombaton az MTI összefoglalója szerint. Tóth Bertalan az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón elmondta, a következő hetekben javaslataikat országszerte rezsistopfórumokon fogják bemutatni. Az első és legfontosabb, hogy „a kormány fejezze be a nyerészkedést a magyar családokon!” A hazai áramtermelésre nem hat az infláció és a háború. A paksi atomerőmű kilowattonként 12 forintért termeli az áramot. A paksi áramot adják annyiért az embereknek, amennyibe kerül! – mondta a társelnök. A lakossági gázt se kéne hétszeres áron adni,…

Tovább olvasom