Borsodi társelnöke és elnökhelyettese lett az MSZP-nek

Megosztás

Szombaton tartotta tisztújító kongresszusát az MSZP, amelyről mi is beszámoltunk. A párt ismét Kunhalmi Ágnest választotta női társelnökének, partnere pedig a következő két évben Komjáthi Imre lesz, aki Tóth Bertalant váltja a poszton. Kunhalmi Ágnes a szavazatok 90, Komjáthi Imre a szavazatok 89 százalékát kapta meg. A párt férfi társelnökén kívül egy másik fontos pozícióra is borsodi politikus választottak. Varga László Miskolc korábbi országgyűlési képviselője lett az MSZP elnökhelyettese.

Komjáthi Imre 1968-ban született Sajószentpéteren, lakatos szakmunkásként kezdte pályáját, majd 1999-ben szerzett érettségit. Hosszú évek óta aktív közéleti tevékenységet folytat. 1985-től a Borsodchem Zrt.-nél, illetve jogelődjénél dolgozott, komoly szerepet vállalva a vegyész szakszervezetben, hiszen annak közel tíz évig üzemi titkára volt. 2013-tól a Közmunkás Szakszervezet elnöke, 2018-2020 között az MSZP alelnöke, 2020-tól pedig a párt elnökhelyetteseként küzd a dolgozók jogaiért, szombattól pedig már mint a párt társelnöke folytathatja ezt a munkát.

Varga Lászlót Miskolcon a legtöbbeknek nem kell bemutatni, hosszú évekig képviselte a város kettes számú választókerületében élőket. Idén az országgyűlési választásokon alig néhány szavazattal maradt alul fideszes ellenfelével, Kiss Jánossal szemben.

“Tovább küzdök egy igazságosabb, szabadabb, demokratikusabb Magyarországért!” – írta Varga László a Facebook bejegyzésében, melyben beszámolt a párt kongresszusának döntéséről.
“Az új lehetőséget pedig a korábbiakhoz hasonlóan használni fogom Miskolc és Borsod érdekében.” – tette hozzá.

A politikus teljes bejegyzését itt olvashatja:

Kapcsolódó cikkek