A számháborút már követni is nehéz a csütörtöki nappal kapcsolatban, bár valószínűleg nem véletlen, hogy a „dugig telt” Kossuth térről egyetlen drónfelvételt sem közölt a kormányzati média, ellenben láthattuk a Magyar Péter vezette Nemzeti Menet elképesztő tömegét a repülőgép fedélzetéről. És hogy teljesített a miskolci városvezetés a fővárosban? Remekül.
Tovább olvasomCímke: Molnár Péter
Molnár Péter elérte, amit ember elérhet – Rákay Philip az ő kezében levő tábláról olvasta be, hogy Miskolc
Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből is több fideszes politikus indult október 23-án, azaz tegnap reggel Budapestre, hogy közösen vonuljon a nemzeti ünnepen megrendezett kormánypárti felvonuláson, a Békemeneten. A legnagyobb megtiszteletés minden bizonnyal Molnár Péter miskolci önkormányzati képviselőt érte, aki azzal büszkélkedett közösségi oldalán, hogy Rákay Phillip az ő kezében levő tábláról olvasta fel, hogy… MISKOLC. A Békemeneten emellett más érdekes arcokat is észrevett szerkesztőségünk.
Tovább olvasomMegváltozott a miskolci közhangulat: a Fidesz-KDNP-s képviselő bemutatta a tízméteres járdaszakasz felújítását és jött a reakció
Ahogy az országban, úgy Miskolcon is tapasztalható, hogy valóban jelentősen megváltozott a közhangulat az utóbbi bő egy évben. Ismét egy kormánypárti képviselő posztját szedték szét a helyi lakosok hozzászólásai, gyakorlatilag kinevették és borzalmasan megkritizálták az átadót.
Tovább olvasomMeg nem tartott tanórákat könyveltek el és fizettek ki egy miskolci technikumban
A Miskolci Szakképzési Centrum vezetője, Molnár Péter, az önkormányzat Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottságának KDNP-s elnöke elismerte, hogy szabálytalanul írtak be olyan tanórákat, amelyeket a valóságban nem tartottak meg. A diákok ott sem voltak, a tanárok értekezleten ültek. Mindez ki sem derült volna, ha egy oktató nem jelenti be. Következménye azonban nem lett, hiába kért segítséget az illetékes minisztertől, hivataloktól, senkit sem vontak felelősségre. Azt viszont észlelte, hogy több meg nem tartott órát utólag töröltek a KRÉTA rendszerből.
Tovább olvasomFélmilliárdért dobja piacra ingatlanvagyonát Miskolc, két volt iskola is eladósorban
A miskolci önkormányzat félmilliárd forintos bevételre számít az ingatlaneladásokból, amelyek között két korábbi iskolaépület is szerepel. A városvezetés szerint a vagyonértékesítés szükséges a költségvetési egyensúly fenntartásához.
Tovább olvasomAz egyik miskolci harcos klubtag rendbe rakatott egy zúzalékos utat a Bábonyi-bércen
Ugyan a választási kampány idején ígért legnagyobb miskolci útfelújítási programra egyelőre várni kell, az apró javítási munkáltok megérkeztek, és biztosak lehetünk abban, hogy a Harcosok Klubja tagjai még az utolsó kátyú betöméséről is büszkén fognak jelentést adni.
Tovább olvasomMiskolc harca az illegális hulladékkal: Bábonyibérc felszabadítása
A Miskolci Városgazda munkatársai hétfőn megkezdték a Bábonyibérc illegális hulladéklerakóinak felszámolását, ahol évek óta halmozódó szeméthegyeket kell eltávolítaniuk. A nagyszabású takarítási művelet várhatóan több napot vesz igénybe.
Tovább olvasomA Miskolci Közgyűlés napirendjén a Csengey-kert sorsa: csütörtökön hivatalossá válhat a visszakozás
Március 20-án, csütörtökön újabb közgyűlést tart a miskolci önkormányzat, ahol sürgősségi előterjesztésként tárgyalják a Csengey-kert ügyének rendezését. A belváros népszerű közösségi terének sorsa körüli hercehurca ezzel hivatalosan is lezárulhat – formálisan is megerősítve azt, amit a polgármester korábban már bejelentett.
Tovább olvasom„Szocreál betonfal” – bemutatkoznak a Molnár Péter által lesajnált művészek
Az elmúlt hetekben a csapból is a Csengey-kert vitatott ügye folyt Miskolcon és az sem kerülte el a helyiek figyelmét, hogy Molnár Péter, a város KDNP-s frakcióvezetője meglehetősen lealacsonyító módon nyilatkozott az udvar kerítését díszítő képzőművészeti alkotásokról. Annak ellenére, hogy a politikus a Köznevelési, Kulturális, Ifjúsági és Sport Bizottság elnöke, nyilvánvalóan nem sok információval rendelkezett arról, hogy kik és milyen körülmények között készítették ezeket a műveket. Ezért most a Borsod24 szerkesztősége a képviselő figyelmébe ajánlja a „festéssel csinosítgatott szocreál betonfal” valódi történetét.
Tovább olvasomMiskolc jövőjéről döntöttek: 32 milliárd forint fejlesztésekre a rendkívüli közgyűlésen
Fejlesztési csomagról döntött Miskolc közgyűlése a hétfői rendkívüli ülésen. A grémium 32,35 milliárd forint sorsáról határozott, amit a város az Európai Unió és a magyar kormány által finanszírozott TOP Plusz programból használhat fel 2027-ig. A képviselők 20 igen és 4 tartózkodás mellett fogadták el az előterjesztést, amelyet komoly vita kísért.
Tovább olvasom