A csecsemőgyilkos emődi lány esetéről egy közeli ismerőst kérdeztünk

Egy, a lányt és családját jól ismerő illetőt kérdeztünk a tragikus esetről, aki új információkkal látta el lapunkat. Álláspontja talán más megvilágításba helyezi az egyébként valóban borzalmas történetet. Ahogy arról korábban beszámoltunk, a 15 éves Lilla február 24-én este családi házuk udvarán egy életképes újszülöttnek adott életet, azonban a csecsemőt ellátatlanul a szomszéd kertjében hagyta. Mire a rendőrök megtalálták, a kislány annyira kihűlt, hogy a szakszerű orvosi ellátás ellenére sem tudták megmenteni az életét. A lány családjához közel álló forrásunk elárulta a Borsod24-nek, hogy bár szörnyű, értelmetlen dolgot tett, nagyon…

Tovább olvasom

Brutálisan végzett kutyájával az állattenyésztő

Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak az állattenyésztőként dolgozó vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint az elkövetéskor két éves közép-ázsiai juhászkutya keverék, kan kutyáját kábítás nélkül, a nyakától lefelé indított mozdulattal szíven szúrta, amelynek következtében a kutya vérkeringése néhány másodpercet követően összeomlott és az állat elpusztult – közölte a Miskolci Törvényszék. A terhelt megítélése szerint ismeretlen személy bántalmazta az ebet, amelynek következtében vérömleny keletkezett a koponyáján, ettől az állat szenvedett, és menthetetlen volt, de a vádlott anyagi helyzete nem tette lehetővé, hogy szakszerű, állatorvos által végzett eutanáziát vegyen…

Tovább olvasom

A Miskolci Törvényszéken korrupcióval vádolnak egy bírót és egy ügyvédet

A Központi Nyomozó Főügyészség vádat emelt egy bíró, egy ügyvéd és egy harmadik fél ellen a Miskolci Törvényszéken. A közlemény szerint egy járásbíróságon dolgozó bíró egy emberkereskedelem miatt folyó büntetőügyben megtudta, hogy az egyik vádlott ismételt letartóztatását tervezik. Az ügy folyamán 13 millió forint is gazdát cserélt volna – számolt be a HVG. Mivel a bíró és ügyvédként dolgozó élettársa ismerték a férfit és annak barátnőjét, figyelmeztették a vádlottat, hogy a letartóztatására fel tudjon készülni. Ezután az ügyvédnő 13 millió forintot kért a vádlott barátnőjétől azzal az indokkal, hogy azt…

Tovább olvasom

Ütötték-rugdosták, majd a víz alá nyomták áldozatukat a szerencsi fiatalok, mert nem adott nekik cigit

A Miskolci Törvényszék társtettesként, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt állapította meg a két fiatalkorú vádlott bűnösségét. Az ítéleti tényállás szerint a két vádlott 2019. június 27-én az esti órákban egy Szerencs melletti kistelepülésen séta közben találkozott az ittas állapotban lévő sértettel, akitől cigarettát kértek. A sértett ennek nem tett eleget, ezért követni kezdték, szidalmazták, ütötték, rugdosták. A sértett többször a földre került, majd felállt és tovább indult, így értek el a gyalogút végén lévő vízelvezető árok feletti hídhoz. Ekkor a vádlottak – a korábbi…

Tovább olvasom

Húszmilliót kell visszafizetnie Pálffy Kingának, a Holding előző vezérigazgatójának

Több mint nettó 30 millió forinttal távozott, most 20 millió visszafizetésére kötelezte Pálffy Kingát, a Miskolc Holding Zrt. korábbi vezérigazgatóját a Miskolci Törvényszék. Az ítélet nem jogerős, a Holding jelenlegi vezetése és Pálffy is fellebbezett. Az ítélet részleteiről Simon Gábor felügyelőbizottsági elnök beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján: Nagy felháborodást váltott ki a miskolciak körében, amikor a korábbi Holding-vezér már a 2019 októberi önkormányzati választást követő napokban azonnali hatállyal felmondott, és – kihasználva az átadás-átvétel közötti interregnumot – nettó 33 millió forinttal távozott. A cégcsoport új felügyelőbizottsága többször is tárgyalta ezt a lépést,…

Tovább olvasom

Klopfolóval törtek be az idős asszonyhoz, letöltendő szabadságvesztés vár a borsodi testvérpárra

A Miskolci Járásbíróság a mai napon szabadságvesztésre ítélte a testvérpárt, akik Ongán otthonában törtek rá az egyedül élő 80 éves asszonyra és erőszakkal elvették az értékeit – olvasható a Miskolci Törvényszéki Bíróság honlapján. Az ítélet szerint a fiatalkorú férfi 2019. január 7-én szólt a nővérének, hogy az utcájukban talált egy házat, ahol egy idős asszony él egyedül, így onnan értékeket lehetne elhozni. A vádlottak megbeszélték, hogy még aznap este végrehajtják tervüket. A testvérpár a késő esti órákban a sértett házához ment, maszkot húztak a fejükre, majd a férfi a nála…

Tovább olvasom

Gyújtogatott, lopott és rongált a borsodi férfi – mindezt idegességgel indokolta

A Mezőkövesdi Járásbíróság 2021. február 16-án elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akivel szemben rongálás, lopás és garázdaság miatt indult büntetőeljárás – olvasható a Miskolci Törvényszék honlapján. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított tavaly decemberben bement egy lakatlan ingatlan területére Sályon, majd a ház egyik helyiségében az ott lévő bútorokat egymásra pakolta és a nála lévő öngyújtóval meggyújtotta. A közelből nézte végig ahogyan az épület teljesen leég. Tettét idegességével indokolta. Az épület felgyújtásával a gyanúsított 2.500.000 forint kárt okozott. A gyanúsított 2021. január 9-én ismét egy lakatlan ingatlan udvarára…

Tovább olvasom

Letöltendő szabadságvesztésre ítélték a félmilliárdos pénzmosókat

A Miskolci Törvényszék ítéletet hirdetett azoknak a vádlottaknak a büntetőperében, akik több száz millió forint elsikkasztott pénzt próbáltak tisztára mosni Thaiföldre szökött ismerősük megbízásából. A bíróság által megállapított tények szerint a négy vádlott – egy pénzszállító cég sérelmére elkövetett sikkasztásból származó – csaknem 500 millió forint elrejtését vállalták a Thaiföldre szökött ismerősük kérésére. Valamennyien tisztában voltak a pénz eredetével, ennek ellenére őrizték, befektették és más anyagi javakat szereztek rajta. Tudták azt is, hogy nagy mennyisége és összege miatt a pénzt egyszerűen nem tudják „tisztára mosni”, ezért műanyag hordókban helyezték el…

Tovább olvasom

Letartóztatásban a borsodnádasdi gyilkos, még súlyosbíthatnak az ítéleten

A letartóztatást a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig rendelték el – közölte a debreceni táblabíróság szóvivője az MTI-vel. Fórizs Ildikó tájékoztatása szerint az ügyész a perbeszédében azt indítványozta, hogy az ítélőtábla aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondja ki a vádlott bűnösségét és jelentősen súlyosítsa a büntetését. A vádlottat az elsőfokú bíróság gondatlanságból elkövetett emberölés vétsége miatt ítélte el. Miután azonban az ügyész a szerdai tárgyaláson módosította a vádat, a vádlottnak és védőjének lehetősége nyílt arra, hogy az ügyészi indítvány megismerése, a…

Tovább olvasom