Február 14-én jelentette be Kovács Ferenc nyíregyházi polgármester, hogy a szabolcsi 1-es választókerületben a vadászbalesetben megsérült Polgári András helyett Halkóné dr. Rudolf Évát indítja a Fidesz az április 12-ei országgyűlési választáson. A bejelentéshez részletes életrajz is tartozott: a jelölt 2010 óta tagja a városi közgyűlésnek, a Fidesz-KDNP frakcióvezetője, négy éven át a Nyíregyházi Egyetem kancellárja volt, és nevéhez fűződik az intézmény modellváltása. Egy epizód azonban kimaradt ebből az életrajzból – írta meg a 24.hu.
Tovább olvasomCímke: Miskolci Törvényszék
Nem adott neki kölcsön az idős borsodi nő, nyakon szúrta – ítélet született
Megszületett az ítélet annak a férfinak az ügyében, aki a vádirat szerint 2024 márciusában rátámadt egy idős nőre Felsőnyárád településen. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a vele szemben lakó, egyedül élő sértett jó kapcsolatot ápoltak.
Tovább olvasomTizenöt évet kapott a nagycsécsi gyilkos, aki puszta kézzel, különös kegyetlenséggel végzett élettársával
A hatvan év körüli férfi egy vitát követően bántalmazta élettársát 2023 decemberében, aki ebbe belehalt. A férfi ezután az egész éjszakát az asszony holttestével töltötte, majd egy ismerősének bevallotta, mit tett, és feladta magát a rendőrségen. A Miskolci Törvényszék most aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt hozott ítéletet az ügyben.
Tovább olvasomSzabadulhat a tömeggyilkosságot tervező miskolci fiú
Jogerőre emelkedett a január 20-án hozott ítélet annak a fiatal fiúnak az ügyében, aki évekkel ezelőtt iskolai lövöldözést tervezett Miskolcon – tudta meg az RTL Híradó. A fiút korábban a Terrorelhárítási Központ (TEK) emberei fogták el.
Tovább olvasomEgy büntetett előéletű férfi a hajánál fogva vonszolta a párját Miskolc egyik utcáján
Súlyosan bántalmazott egy férfi egy nőt még tavaly nyáron Miskolcon. A vádlott többször megütötte és a hajánál fogva vonszolta a nőt. Tettéért börtönbüntetést kaphat, és még feltételesen sem bocsátható szabadlábra.
Tovább olvasomFegyház- és börtönbüntetéssel sújtották a kis borsodi horgásztónál balhézó pecásokat
Egy horgászversenyt követően alakult ki nézeteltérés négy férfi között, végül két horgász esett neki a rendezőknek. Az egyik sértett és vádlott is elájult, de késelés is történt. A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott.
Tovább olvasomEgy ricsei buszmegállóban támadt rá áldozatára a fiatalkorú elkövető
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a fiatalkorú gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 25-én a délutáni órákban társával együtt odalépett a ricsei autóbuszmegállóban tartózkodó gyermekekhez, majd rövid szóváltást követően az egyik fiúra támadt. Őt földre lökte, majd a hanyatt fekvő kiskorú mellkasára ült és igyekezett nemi szervét a szájába tenni. Cselekményével akkor hagyott fel, mikor a gyanúsítottat a kiskorúak azzal fenyegették, hogy szólnak a sértett édesapjának. A terhelt cselekménye a nyomozás jelenlegi állása alapján szexuális erőszak bűntettének megállapítására lehet alkalmas. A bíróság álláspontja szerint a fiatalkorú…
Tovább olvasomRablás Sajóhídvégen
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint 2023. május 23. napján 17 óra körüli időben a sajóhídvégi Coop ABC parkolója melletti filagóriában üldögélő sértetthez lépett, elvette tőle az asztalra letett mobiltelefonját, majd, amikor a sértett azt visszakérte, őt ököllel több alkalommal arcon és fejen ütötte. A sértettet legalább 15 ütés érte, azonban a gyanúsított ezt követően is folytatta a bántalmazását, a jobb lábfejével arcon rúgta, jobb térdével az arcába térdelt. Ezt követően a bántalmazás hatására a földre csúszott sértettől a fenti mobiltelefonon kívül…
Tovább olvasomItalozás után hazakísérte, majd kirabolta ismerősét egy ózdi férfi
Az Ózdi Járásbíróság ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki lakásában rabolta ki alkalmi ismerősét Ózdon 2020 decemberében. A megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett férfi együtt italoztak és a sértett több kört fizetett a társaságnak. A vádlott ekkor észlelte, hogy nagyobb mennyiségű készpénz van a tárcájában. Azzal az ürüggyel, hogy hazakíséri a sértettet, a lakásáig ment vele, majd ott pénzt követelt tőle. Amikor a sértett a pénz átadását megtagadta, a vádlott ököllel, nagy erővel megütötte őt. A sértett megijedt, elővette a nadrágja zsebéből a pénztárcáját, amelyet…
Tovább olvasomKonyhakéssel támadt élettársára egy miskolci nő
Előkészítő ülésen hozott ítéletet a Miskolci Törvényszék annak a vádlott nőnek az ügyében, aki egy konyhakéssel okozott élettársának sérüléseket. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2022. március 23-án a késő esti órákban miskolci lakásában italozott akkori élettársával és további két személlyel. A terhelt nő kötekedni kezdett élettársával, féltékenykedett és kifogásolta, hogy barátaik túl sok alkoholt fogyasztanak, amely miatt azok távoztak is az ingatlanból. Ezt követően a vádlott folytatta fenti magatartását, magához vett egy 12 cm pengehosszúságú kést, majd megállt a férfitől kb. 1 méterre és fenyegetően rázta az…
Tovább olvasom