Az egészségügyi dolgozók június 14-ig utazhatnak díjmentesen, míg július 1-től lejárt érvényességű okmánnyal nem lehet utazni. 2020. november 11-én lépett hatályba a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet. A kedvezmény a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig, azaz 2022. június 14-éig vehető igénybe. Június 15-től a rendeletben szereplő egészségügyi dolgozóknak is érvényes jeggyel, bérlettel kell rendelkezniük utazásukhoz – olvasható a tájékoztatás az MVK Zrt. honlapján. A veszélyhelyzet ideje alatt…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Letartóztatták a férfit, aki kirabolt egy trafikot az Újgyőri főtérnél
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint kirabolt egy miskolci trafikot. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2022. május 29-én délelőtt Miskolcon az Újgyőri főtérnél egy arcát fedő egészségügyi maszkban bement egy dohányboltba, majd a magával vitt 12 cm pengehosszúságú kést a kezében tartva „ide a pénzt” kijelentést tett. Az alkalmazott a történtek hatására kinyitotta a pénztárgépet és hátralépett, így onnan a férfi bankjegyeket emelt ki és két dobot szivarkát is magához vett, majd kiment. A férfit kis időn belül elfogták.…
Tovább olvasomAprópénzért és cigarettáért támadtak Miskolcon
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 45 éves helyi férfival, illetve egy 46 éves helyi nővel szemben. Az elkövetők 2021. december 16-án 12 óra után, Miskolcon a Baross Gábor úton leszólítottak egy gyalogosan közlekedő férfit, majd pénzt és cigarettát követeltek tőle. Mivel a sértett ennek nem tett eleget a nyakát megragadták, majd lenyomták a földre és megütötték, a kabátzsebéből pedig eltulajdonították a cigarettáját és az aprópénzét is. A járőrök még a helyszínen elfogták a párost és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták…
Tovább olvasomNem engedték be védettségi igazolás nélkül, ezért rálőtt a biztonsági őrökre Miskolcon
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt. A férfi egy miskolci szórakozóhelyre akart bejutni, de a biztonsági őrök elküldték, mert nem volt védettségi igazolványa, ezért megöléssel fenyegette őket és gáz-riasztó fegyverével rájuk lőtt. A vádirat szerint a vádlott 2021. július közepén, éjszaka, tíz fős társasággal megérkezett egy Miskolc belvárosában lévő szórakozóhelyre. A biztonsági őrök nem engedték be, mivel nem volt védettségi igazolványa. A férfi emiatt felháborodott, ordítozott, mire barátai elvitték a parkolóba azért, hogy elmenjenek. A vádlott azonban az autóból hirtelen…
Tovább olvasomMegleshettük: hamarosan elkészülnek a Miskolcra kerülő, új elektromos buszok
A járműveket gyártó komáromi üzemben tett látogatást a polgármester és az MVK vezetése. Nagyon szép lesz a végeredmény és főleg klímasemleges. Július végére, augusztus elejére megérkezhetnek azok az új, teljesen elektromos autóbuszok, amelyek az MVK Zrt. buszflottájának részeként közlekednek majd Miskolcon – írja a Minap. A járművek beszerzésére korábban 1,5 milliárd forintnyi támogatást nyert a város. A buszokat gyártó komáromi üzemben hétfőn gyárlátogatást tartott az MVK Zrt. vezetése és Miskolc polgármestere. Az üléseket még fólia fedi, a busz hátuljában még most is munkások dolgoznak, kívülről azonban már impozáns az összkép…
Tovább olvasomLetartóztatták az ismerősét boxerrel és kalapáccsal ütő miskolci férfit
A Miskolci Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit súlyos testi sértés és kifosztás bűntettével gyanúsítanak. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2022. május 26-án délután egy miskolci lakásban előzetes szóváltást követően egy kalapáccsal és egy boxerrel több alkalommal megütötte ismerőse fejét, majd a bántalmazás után védekezésre képtelen állapotát kihasználva elvette mobiltelefonját. A sértett súlyos fejsérüléseket szenvedett, nem zárható ki annak lehetősége, hogy a gyanúsított cselekménye maradandó fogyatékossága is okozott neki. A fentiek súlyos testi sértés, illetve kifosztás bűntettének megállapítására alkalmasak, ugyanakkor a cselekmény súlyosabban is…
Tovább olvasomElektromos rollert lopott a 14 éves miskolci fiú
Lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 14 éves miskolci fiúval szemben. A gyanúsított 2021. május 18-án 1 óra 30 perc előtt egy Miskolcon a Kossuth utcában található ingatlanból – amelynek ajtója nyitott volt – eltulajdonított egy értékes elektromos rollert. A fiú a kétkerekűvel nem jutott messze, mert a Szentpáli utcában a portyaszolgálatot teljesítő egyenruhások intézkedés alá vonták. Az ellenőrzésük során a rendőrök a lopáson túl azt is megállapították, hogy a fiatalt eltűnés miatt körözik. A rendőrkapitányságra előállított tolvajt a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki, a…
Tovább olvasomMelléképület és autó égett Miskolcon
Egy lángoló melléképület és autó miatt kértek tűzoltói segítséget vasárnap délelőtt Miskolcra, a Miskolci utcába. Teljes terjedelmében égett egy családi ház udvarán álló, tizennyolc négyzetméteres melléképület – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. A tüzet, amely egy személygépkocsira és a szomszéd melléképület tetőszerkezetére is átterjedt, a megyeszékhely hivatásos tűzoltói fékezték meg és oltották el. A közlemény kiemelte: az eset során nem történt sérülés. (A fotó csak illusztráció!)
Tovább olvasomA város elesett hőseire emlékeztek Miskolcon
Zászlófelvonás és koszorúzás keretein belül emlékeztek meg Miskolc harcban elesett hőseiről. Az ünnepség a népkerti Országzászlónál kezdődött ahol katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti színű zászlót – számolt be róla a Minap. Ezt követően koszorút helyezett el az emlékműnél Miskolc város nevében Badány Lajos alpolgármester, de koszorúztak még a megyei kormányhivatal, a Miskolci Egyetem, a Velünk a Város és a Jobbik képviseletében is. A megemlékezés ezután a Hősök temetőjében folytatódott, ahol a város, továbbá pártok, civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit Gömöry Árpád sírjánál, a II. világháborús hősök emlékművénél, az…
Tovább olvasomIdőutazás: ilyen volt Miskolc és környéke a ’80-as években – videók
A rendszerváltás előtti években ilyen életet élhettünk Miskolcon, fantasztikus képsorok a belvárosból, Lillafüredről, Miskolc-Tapolcáról, vagy éppen a Mályi tóról. Nosztalgikus érzés, de egyben remek összehasonlítási lehetőség is megnézni, milyen volt a nyüzsgő élet a városban az 1980-as években. Talán a leginkább feltűnő a rendezettség, amellett, hogy természetesen a gépjárművek mind az akkori kornak megfelelőek. A lillafüredi és a tapolcai képsorokban annyira hatalmas változásokat nem látunk, igaz, feltűnő a remek állapotban levő Juno, valamint a Barlangfürdő bejáratának környéke is alig hasonlít a mostanira. A villamosok különösen régiek voltak akkoriban, megér egy…
Tovább olvasom