A város elesett hőseire emlékeztek Miskolcon

Zászlófelvonás és koszorúzás keretein belül emlékeztek meg Miskolc harcban elesett hőseiről. Az ünnepség a népkerti Országzászlónál kezdődött ahol katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti színű zászlót – számolt be róla a Minap. Ezt követően koszorút helyezett el az emlékműnél Miskolc város nevében Badány Lajos alpolgármester, de koszorúztak még a megyei kormányhivatal, a Miskolci Egyetem, a Velünk a Város és a Jobbik képviseletében is.  A megemlékezés ezután a Hősök temetőjében folytatódott, ahol a város, továbbá pártok, civil szervezetek képviselői helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit Gömöry Árpád sírjánál, a II. világháborús hősök emlékművénél, az…

Tovább olvasom

Fontos ukrán bástya esett el, Mariupol utolsó védői is megadták magukat, nem tudni, mi van velük

Mivel oroszok által ellenőrzött területre szállították őket, további sorsuk ismeretlen. Az pedig sosem fog kiderülni, hogy mennyien halhattak meg a színházban, mert az oroszok máris eltakarították a romokat, a holttesteket pedig tömegsírokba szállították. Denisz Prokopenko, a mariupoli Azovstal acélgyárat védő Azov zászlóalj parancsnoka pénteken bejelentette, hogy a katonák életének védelme érdekében abbahagyják a terület védelmét. Az Azov megadási feltétele az volt, hogy az oroszok engedjék elszállítani a bunkerekből a civileket, a sebesült katonákat és a holttesteket. Hétfő óta több száz katona hagyta el az acélgyár bunkerrendszerét, akiknek a további sorsa…

Tovább olvasom