Miskolciak, figyelem! Az MVK a lakosság véleményére kíváncsi a turbókörforgalom és az Y-híd építése utáni időkkel kapcsolatban

Mi is beleszólhatunk sorsunk és városunk közlekedésének alakulásába, az MVK Zrt egyeztetni szeretne a miskolciakkal. Társadalmi egyeztetést kezdeményezett a miskolci közlekedési vállalat, péntektől egy hónapon át megírhatjuk nekik, hogy az Y-híd és a turbó körforgalom átadása után hogyan módosuljon a 3-as és 3A-s autóbuszjáratok útvonala véleményünk szerint. Az MVK-nak ezzel az a célja – írják közleményükben -, hogy megismerjék az utazóközönség véleményét a szakemberek által kidolgozott útvonal-változatokkal kapcsolatban. – Fontosnak tartjuk, hogy a változtatásokat az utasok és a város lakói is támogassák, ezért kérjük, hogy válaszaikkal járuljanak hozzá az optimális…

Tovább olvasom

Vasárnap némileg rendhagyó lesz a Termelői Nap Miskolcon

Az esemény ugyanis a hetes szám jegyében telik majd. Idén hétéves a belvárosi esemény, és idén hetedik alkalommal rendezik meg július harmadik vasárnapján, most hétvégén az Erzsébet téren. Ahogy megszokhattuk, július 17-én, vasárnap ezúttal is reggel 9 és délután 1 óra között várják a vásárlókat, érdeklődőket a téren, ahol beszerezhetjük kedvenc kézműves portékánkat, minőségi bio élelmiszerünket – írja a Minap.hu. De ez a nap nemcsak a bevásárlásról szól, hiszen tartalmas délelőttöt tölthetnek itt a miskolciak és a távolabbról érkezők is, a család apraját-nagyját programokkal várják a szervezők. A hetedik éve…

Tovább olvasom

Pénztárcát lopott Miskolcon, keresi a rendőrség

A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1848/2022. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen személlyel szemben. A rendelkezésre álló adatok szerint 2022. május 27-én 11 óra körül, egy ez idáig még ismeretlen férfi Miskolcon, egy kertészti áruházban pénztárcát tulajdonított el a sértett táskájából. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a fotón látható elkövető személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a fotón látható férfival kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető, 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve…

Tovább olvasom

A miskolci ellenzék is megszólalt: Családok mehetnek tönkre a KATA és a rezsicsökkentés szétverése miatt, az egészségügy is bajban

Végképp kibújt a szög a zsákból, a Fidesz légvárakra és orbitális hazugságokra építette az idei választási kampányát. A legnagyobb ellenállást és visszhangot azonban a rezsidíjak brutális és gyors emelése váltja ki. Ennek okán megszólalt Szarka Dénes is, a Jobbik miskolci elnöke. A Jobbik miskolci elnöke úgy fogalmazott, „kőkeményen szembejött a valóság a Fidesszel”, hiszen most már belátta a kormánypárt, hogy nem elég az önkormányzatokat kivéreztetni ahhoz, hogy a rendszerszintű korrupció és a felelőtlen gazdaságpolitika költségeit fedezni tudják – számolt be róla a Minap.hu. Pedig már maguk az önkormányzati elvonások is éreztették…

Tovább olvasom

Aranyos szarvasborjak születtek a miskolci állatkertben

Hetekkel ezelőtt megszülettek a kicsinyek, de eddig a kifutón nem lehetett őket látni. Most viszont a látogatók is megcsodálhatták a jövevényeket. Négy borjú is világra jött júniusban. „Néhány nap után lesznek elég erősek, hogy kövessék az anyjukat, de azért most is látható még, hogy a nap nagy részét még pihenéssel töltik” – mutat rá Veress Tamás gyűjteményi vezető a Miskolc Televízió riporterének. Hozzáteszi azonban, hogy nemsokára győz a kíváncsiság, és ha bizonytalan léptekkel is, de egyre inkább felfedezik majd a kifutót, és megmutatják magukat a kíváncsi látogatóknak a borjak. A négy dámszarvas…

Tovább olvasom

Molnár Piroska a CineFest életműdíjasa!

Molnár Piroska életműdíjat kap a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon! A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő a CineFest szeptember 9-i, pénteki nyitógáláján veszi át az elismerést. Molnár Piroska személyesen vesz részt a Magyar hangja… című, magyar szinkronról szóló dokumentumfilm világpremierjén is, amelyre 10-én, szombaton kerül sor a CineFesten a CINEDOCS versenyprogramban. Molnár Piroska a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő, érdemes és kiváló művész, a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A kivételes művész számtalan emlékezetes színházi…

Tovább olvasom

Nyolc év alatt klímasemlegessé válna Miskolc

Magyarországról mindössze három várost, Pécset, Budapestet és Miskolcot választották be a közé a száz európai város közé, amelyek az Európai Bizottság támogatásával dolgozhatnak azon, hogy mintavárosokként már ebben az évtizedben is nagy lépést tegyenek a klímasemlegesség irányába. Az uniós „küldetésben” résztvevő magyar városok kedden online megbeszélést tartottak, amelyen szó esett arról is, hogy milyen, az önkormányzatokat és a lakosságot is érintő kezdeményezések indulhatnak el akár már jövő év elején. A programban közreműködő települések, így Miskolc is, olyan kísérleti és innovációs központokként működnének, amelyek jó példáit és jó gyakorlatait valamennyi európai…

Tovább olvasom

Új fázishoz ért a miskolci turbó körforgalom építése

Július 17-től a borsodi megyeszékhelyet érintő beruházásnál a turbó körforgalom építéséhez kapcsolódóan új forgalmi rendet vezetnek be. A Király utca forgalmát a már elkészült keleti oldali (Y – híd felőli) fél körpályára terelik át és megépülnek a körforgalom hiányzó részei, illetve kiépítik a körforgalom középszigetét is. Ahogy korábban beszámoltunk róla, a turbókörforgalom építése két ütemben zajlik. Az első ütemben 2022. március 6-tól a forgalmat a Király utca bal oldalára (Budapest felé vezető oldalra) terelték át. Az azóta eltelt idő alatt megépült a körforgalom keleti oldala kötőréteg szinten. Az építési munkák…

Tovább olvasom

Ózdon is nagy gond van a kórházban, Miskolcra küldik a betegek egy részét, nincs elég orvos

Az elmúlt hetekben először Szolnok került a hírek középpontjába, de amint ledőlt az első dominó, szép sorban derül fény a többi problémára is. Ez még csak a jéghegy csúcsa, az elmúlt években Orbánék annyira lezüllesztették a közegészségügyet, hogy a közkórházak óriási százaléka csak vergődik, vagy teljesen leállít bizonyos osztályokat. Ózd sem kivétel. Információink szerint július 11-én, 13-án és 15-én a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházba küldik az akut ellátásra szoruló sebészeti, traumatológiai és nőgyógyászati betegeket, akiket alapesetben az ózdi kórházban látnának el. Erre azért van szükség, mert nincs elég aneszteziológus szakorvos.…

Tovább olvasom

Egy hónapon keresztül forgalomelterelés lesz Miskolcon

Vízelvezető keresztrács karbantartási munkákat végez július 18. és augusztus 19. között a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. a Bajcsy-Zsilinszky utcában, a vasúti felüljáró alatti útszakaszon. A karbantartási munkák idején a Bajcsy Zsilinszky utca Tiszai Pályaudvar felé haladó forgalmi sávja lezárásra kerül, a gépjárműforgalmat a villamos pályára terelik. A Városgazda arra kéri a közlekedőket, hogy fokozott figyelemmel közelítsék meg a munkavégzések helyszíneit, tartsák be a sebességkorlátozásokat, és vigyázzanak az útfelújításon dolgozókra, valamint egymásra. Torlódással és megnövekedett menetidővel szükséges számolni, ezért a munka idejére fokozott odafigyelést és óvatosságot kér a környéken közlekedő járművezetőktől…

Tovább olvasom