Személyi sérüléssel végződött az a tűzeset, amely július 23-án kora délután keletkezett Miskolc-Lyukóbánya városrészben – számolt be róla a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. Három miskolci tűzoltóegység mellett a tiszaújvárosi tűzoltókat és katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is a helyszínre riasztották, mert a lángok gyorsan terjedtek és két közeli ingatlant is veszélyeztettek. Nyolcezer négyzetméteren égett a száraz fű és bozótos, a tűz két romos, lakatlan házra is átterjedt. Egy ember égési sérüléseket szenvedett, őt a mentőszolgálat munkatársai kórházba szállították. Fotó: Miskolc HTP
Tovább olvasomCímke: Miskolc
A kánikula ellenére is sikeres volt az első Avasi bolhapiac
Több mint húsz árus vett részt rajta, máris szervezés alatt a következő alkalom. Az Avasi Közösségi Kávézó előtti tér szombat délelőttre rögtönzött kofák gyűjtőhelyévé vált, ugyanakkor nem hivatásos árusok voltak azok, akik kitelepültek saját maguk számára már szükségtelenné vált tárgyaikkal, hanem olyan avasi és miskolci lakosok, akik amellett, hogy túladtak néhány „kacaton”, egy jókora közösségi élményt is kaptak – írja beszámolójában a Minap.hu. Az egyesület tagja, az intézmény koordinátora – R. Nagy Csilla – korábban elmondta a lapnak: azért szervezték meg az Avasi bolhapiacot, mert a belvárosi régiségvásárok sikerét látva…
Tovább olvasom60 ezer forintnyi édességet lopott egy miskolci boltból
A miskolci rendőrök keresik a feltételezett elkövetőt, az azonosításhoz a lakosság segítségét kérik. A Miskolci Rendőrkapitányság 05010/1793/2022. bűnügyi számon lopás vétség elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettessel szemben – írja a police.hu. A gyanú szerint egy férfi 2022. május 24-én és 25-én egy miskolci üzletből édességeket tulajdonított el csaknem 60.000 forint értékben. Az esettel kapcsolatban szükségessé vált a felvételeken látható férfi személyazonosságának megállapítása. A Miskolci Rendőrkapitányság kéri, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a képen látható személlyel kapcsolatban, hívja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-46/514-506-os telefonszámon. Továbbá a…
Tovább olvasomÍgy zajlott a kormány megszorításai elleni péntek esti tüntetés Miskolcon
Miközben Budapesten megint elfoglaltak egy hidat a kormány utóbbi hetekben tett bejelentései kapcsán elégedetlenkedők, a borsodi megyeszékhelyen is összegyűltek néhány százan. Mint azt a Minap.hu írja a tudósításában, a megyei Kossuth körök által péntek estére meghirdetett belvárosi demonstráció biztosításában a Momentum, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP), a Padtársak miskolci és a Párbeszéd borsodi szervezetei mellett azok a kisvállalkozók is részt vettek, akikért a szolidaritási tüntetés is szerveződött. „A KATÁ-sok, a tanárok, a diákok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és mindazok mellett, akiket az Orbán-rendszer nyomorba dönt” – írták néhány napja…
Tovább olvasomInterjú a miskolci aikidómesterrel
Kifejezetten érdekes beszélgetés, egy igazán egyedi életútról. A Debreciner.hu oldal készített interjút a miskolci születésű Dobróka Mihállyal, aki 11 éve Japánban él, Tokióban doktorált fizikából és aikidómesterként tevékenykedik. A beszélgetésben szó esik a japán és a magyar felsőoktatás közötti különbségekről, a Covid-19 járvány eltérő kezeléséről és Dobróka Mihály jövőbeni terveiről is. Dobróka Mihály magyar aikidómester kisebb megszakításokkal már 11 éve Japánban él. Először a Debreceni Egyetem hallgatójaként jutott ki a kelet-ázsiai szigetországba, ahol a világ egyik legjobb felsőoktatási intézményének számító Tokiói Technológiai Egyetemen (東京工業大学) doktorált fizikából. 2019-ben már készítettünk vele egy interjút a Világgá mentem sorozatunkban, 2020-ban pedig beszámolt…
Tovább olvasomKirabolták áldozatukat Miskolcon, 15 perc alatt elfogták őket
Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 46 éves tiszakeszi, és egy 34 éves hejőbábai férfival szemben. Az elkövetők 2022. július 21-én 23 óra után, Miskolcon a Katalin utcában előzetes szóváltás nélkül megütötték, majd egy kerítésnek szorították a sértettet. Az áldozat zsebéből az iratait, közel 100.000 forintját, és a mobiltelefonját is kivették, majd zsákmányaikkal távoztak a helyszínről. A járőrök a rendőrségi bejelentést, és sikeres adatgyűjtést követően a rablókat 15 percen belül elfogták, majd a rendőrkapitányságra történő előállításukat követően a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket. A…
Tovább olvasomMi lesz a diósgyőri járóbeteg-ellátással?
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház vezetése nem foglalkozik a járóbeteg szakrendelések strukturális átalakításával, csak a felhalmozódott szabadságok miatt érezhetők átszervezések. Elterjedt a pletyka, miszerint bezárják vagy leépítik a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Diósgyőri Szakrendelőjét – írja a Minap.hu. A városvezetés levélben érdeklődött a híresztelés igazságtartalma felől, amelyről sajtótájékoztatón is beszámoltak. A Minap.hu ugyancsak megkereste a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórházat ebben a kérdéskörben, ahonnan azt a választ kapták, hogy „az intézmény vezetése jelen körülmények között nem foglalkozik a járóbeteg szakrendelések strukturális átalakításával”. Emellett arra is kitértek, hogy a…
Tovább olvasomÍgy zajlott a miskolci Pont Ott Parti
Sok más nagyvároshoz hasonlóan, tegnap Miskolcon is pontváró Pont Ott Partit tartottak. A rendezvénynek ezúttal nem a Szinvaterasz, hanem a Miskolci Egyetem adott otthont. A feszülten várakozó diákokat színes programok szórakoztatták. Voltak koncertek, különböző sportprogramok, óriás társasjátékok, illetve a nagy népszerűségnek örvendő sörpong is. Az eseményen a diákok a megismerhették az egyetem különböző karait, az erasmus program nyújtotta lehetőségeket és a MIDÖK is képviseltette magát. A pontváró partin gondoltak azokra is, akiknek csalódással ért véget az este, pszichológusok segítettek feldolgozni a sikertelen felvételi kudarcát a diákoknak. A rendezvényre kilátogató felvételizőket…
Tovább olvasomIttasan elütötte élettársát a miskolci nő
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság egy 30 éves miskolci nővel szemben. A gyanúsított és élettársa között 2022. július 20-án 18 óra körül a Galagonyás utcában található otthonukban féltékenységi vita alakult ki, majd később a nő az autójukba ült, azzal a háztól távolabb megfordult és nagy sebességgel elindult. A férfi kiállt az útra és próbálta megállítani az ittas élettársát, aki azonban lassítás nélkül elütötte, és megállás nélkül továbbhaladt a belváros irányába. A sértett életveszélyes sérüléseket szenvedett. A rendőrök a bejelentést követően…
Tovább olvasomPénteken Miskolcon tüntetnek a rezsiemelés és a KATA eltörlése ellen
Péntek kora estére Miskolcra is tüntetést szerveznek „Ébredj Borsod! Kiállás a rendszer áldozataiért!” címmel.A rendezvény 18 óra 30 perckor kezdődik a Centrum Áruháznál. Az esemény célja, mint írják: „Álljunk ki együtt a KATA-sok, a tanárok, a diákok, az egészségügyi dolgozók, a rendőrök és mindazok mellett, akiket az Orbán-rendszer nyomorba dönt!” A tüntetésen az ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje, Márki Zay Péter is beszédet mond. Az eseményekről mi is beszámolunk majd, így garantálva, hogy nem maradnak le a legfontosabb történésekről.
Tovább olvasom