Két lakásban prostituáltakat futtatott, egyben tiltott kártyapartikat szervezett Miskolcon

A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen prostitúció elősegítésének bűntette és tiltott szerencsejáték szervezésének bűntette miatt. A férfi Miskolcon két lakást prostituáltak részére adott ki azért, hogy ott szexuális cselekményeket végezzenek, míg egy másik lakásban hónapokon keresztül póker kártyajátékot szervezett, versenyszerű lebonyolításban 10.000-50.000 forint közötti „beülő pénzért”. A vádirat szerint a férfi 2020. május végétől bérelt Miskolcon két lakást, amelyeket kifejezetten prostituáltak részére kiadott abból a célból, hogy ott szexuális cselekményeket végezzenek. A prostituáltakkal rendszeresen telefonos kapcsolatot tartott, beszedte tőlük a bérleti díjakat, az egyik lakás…

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Keddi időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk ma Kedden előfordulhat eső, zápor Miskolcon, majd délután fokozatosan kisüt a nap. A helyenként élénk nyugatias szélben 17-19 fokra készülhetünk. Reggelre ismét többfelé képződhet pára, köd. Ma őket ünnepeljük Névnap Bianka, Blanka + Beniel, Bonifác, Bónis, Cserjén, Dafna, Dafné, Dália, Dára, Dária, Dárió, Dárius, Döme, Dömös, Fodor, János, Krizanta, Marcián, Margit, Mór, Móric, Réta A Blanka név eredete és jelentése Latin spanyol eredetű, nálunk a XIX. században elterjedt név. Jelentése: fényes, ragyogó, tiszta. A Blanka név jellemzése Kissé elrugaszkodik a valóságtól, szeret álmokat szőni, álmodozni. Naivan bízik…

Tovább olvasom

Több miskolci buszjárat is kimaradhat a keddi Volán-sztrájk miatt

A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet október 25-én, kedden 14-16 óra között tart figyelmeztető sztrájkot országszerte. Érintettek borsodi buszjáratok is. A Volánbusznál működő egyik szakszervezet kétórás figyelmeztető sztrájkot tart kedden délután. A sztrájk a megyeszékhely autóbusz-közlekedését is érinti, több Miskolcra érkező vagy onnan induló járat kimaradására lehet számítani.  A Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet október 25-én, kedden 14-16 óra között tart figyelmeztető sztrájkot országszerte. – A meghirdetett munkabeszüntetés nem átfogó, azt kizárólag a SZAKSZ szervezi, a többi érdekképviselet nem csatlakozott a kezdeményezéshez. Társaságunk a törvényben foglaltaknak megfelelően biztosítja az elégséges szolgáltatásokat a lakosság érdekében. Az utasokat…

Tovább olvasom

Pénteken újra kinyit a Barlangfürdő

Hétfőn megszületett az a megállapodás, amely lehetővé teszi, hogy az országban egyedülálló módon újra kinyithasson Miskolc egyik legerősebb turisztikai vonzereje a miskolctapolcai Barlangfürdő. Nyitás: október 28-án, péntek reggel kilenc órakor. „A gazdasági helyzet és a kormány elvárásai alapján kidolgoztunk egy nagyon szigorú takarékossági tervet, amelyben szigorú gazdasági megfontolásokat tettünk. Ennek megfelelően a legnagyobb energiafogyasztóinkat, a miskolci fürdőket kénytelenek voltunk bezárni. A döntéseknek azonban van egy másik része is, amit én úgy fogalmaznék, hogy egy várospolitikai rész. Amely azt jelenti, hogy mi itt a város vezetésében felelősséget kell, hogy érezzünk a…

Tovább olvasom

Halálos gázolás Miskolcon

Gyalogost ütött el egy személyautó Miskolcon, a Lórántffy úton – számolt be a tragikus esetről a rendőrség honlapja. Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2022. október 24-én 6 óra 30 körül Miskolcon, a Lórántffy Zsuzsanna utcában. A rendőrség információi szerint egy 79 éves miskolci nő tisztázatlan körülmények között haladt át az úttesten, és egy arra közlekedő személyautó elütötte. A balesetben a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A balesettel érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett haladt.

Tovább olvasom

Járhatatlan a kerékpárút a Tiszai környékén, kerüljük el – képek

Óriási munkagödör született a területre. Egy miskolci csoportba kerültek fel a következő figyelmeztető képek és bejegyzés: „Kerékpárút Tiszai – Soltész NK között tényleg járhatatlan, a villamos vonalán kerülendő.” Kérjük, hogy támogassa a megye független hírportálját, ezzel biztosítva egy utazó riportert, aki bemutatja a magyar vidék valóságát!

Tovább olvasom

Jó reggelt, Miskolc! – Hétfői időjárás, név- és születésnaposok, heti horoszkóp

Ilyen időre számíthatunk ma Hétfőn Miskolc egyes részein párásan, ködösen indul a nap. Napközben gyakran takarhatják felhők a napot, de számottevő csapadék nem valószínű. Délután akár 20-23 fokot is mérhetünk. Időjárási front nem lesz felettünk, de kezdetben a hidegfrontra fokozottan érzékenyek körében még fejfájás, görcsös panaszok és kopásos jellegű ízületi fájdalmak jelentkezhetnek. Heti horoszkóp Kos: Kedden lesz egy részleges napfogyatkozás, ami a régiek szerint kellemetlenségeket szimbolizál. Neked a kiadásaid terén jelenthet ez kihívást. Észnél kell lenned, ha nem akarsz mínuszba kerülni. Csütörtökön még tele leszel lelkesedéssel, másnap a Jupiter kilép a…

Tovább olvasom

Veres: A Fidesz-KDNP lobbizhatna Miskolc érdekeiért Orbánnál, de nem teszi, csak cserben hagyja a várost

A polgármesternek kezd elege lenni abból, hogy amikor az egész ország ekkora bajban van, a Fidesz akkor is csak a politikai haszonlesést tartja saját szeme előtt és nem a városon kíván segíteni. Például azzal, hogy bejárnak dolgozni a munkahelyükre és nemcsak hangzatos szónoklatokkal ásnak újabb és újabb árkokat a miskolci emberek közé. Íme a polgármester bejegyzése a Facebookon: „Miskolc város vezetése hetek óta azon dolgozik, számol, egyeztet a turisztikai szakemberekkel, szállásadókkal, vendéglátósokkal, a BOKIK-kal, hogy a Miskolctapolca Barlangfürdőt év végéig újranyithassa. Az elmúlt hetek tárgyalásainak eredménye, hogy most talán lesz…

Tovább olvasom

A Kisavason szedték a szemetet

Szombat reggel a Dűlő étterem mögötti lépcsősor tetején gyülekeztek a résztvevők, hogy aztán egész délelőtt szemetet szedjenek a Kisavas második sorának végén és annak környékén – számolt be az eseményről a Minap.hu A helyenként bokros, gazos területen járva több nagyobb hulladékhalmot is feltártak. Serbán Zsolt Bükk-tisztasági nagykövet elmondása szerint legutóbb hét köbméter szemét gyűlt össze, most legalább ennyi elhordását vállalták.  Bár érzelmileg nagyon kötődnek a miskolciak a pincesorukhoz, sajnálattal láttam, hogy ezúttal kevesebben jöttek el, mint más alkalmainkra. Pedig sok szemét csúfítja a környéket, de megoldjuk így is – nyugtatott meg mindenkit.…

Tovább olvasom

Zöld konzultációt indít az LMP – jelentette be a párt Miskolcon

Online és offline formában is elindította a Zöld Konzultációját az LMP – Magyarország Zöld Pártja, ami – politikusaik értékelése szerint – az embereket érintő valódi problémákra próbál reflektálni, legyen szó a megújuló energiákról vagy az épületszigetelésről. Az LMP az elmúlt években több javaslatot is tett a kormánynak, miszerint a megújuló energiákat kellene támogatni – ezeket azonban egytől egyig lesöpörték az asztalról Schmuck Erzsébet szerint. Az LMP társelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány által meghirdetett nemzeti konzultáció nem tartalmazza az általuk problematizált felvetéseket. Vincze Károly, az LMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke értetlenségét fejezte ki,…

Tovább olvasom