Zöld konzultációt indít az LMP – jelentette be a párt Miskolcon

Online és offline formában is elindította a Zöld Konzultációját az LMP – Magyarország Zöld Pártja, ami – politikusaik értékelése szerint – az embereket érintő valódi problémákra próbál reflektálni, legyen szó a megújuló energiákról vagy az épületszigetelésről. Az LMP az elmúlt években több javaslatot is tett a kormánynak, miszerint a megújuló energiákat kellene támogatni – ezeket azonban egytől egyig lesöpörték az asztalról Schmuck Erzsébet szerint. Az LMP társelnöke megdöbbentőnek nevezte, hogy a kormány által meghirdetett nemzeti konzultáció nem tartalmazza az általuk problematizált felvetéseket. Vincze Károly, az LMP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke értetlenségét fejezte ki,…

Tovább olvasom

Adománygyűjtésbe kezd a színház, hogy ne kelljen bezárnia

Adománygyűjtésbe kezd a Miskolci Nemzeti Színház, hogy január elsejétől is nyitva maradhasson – hangzott el az intézmény rendkívüli sajtótájékoztatóján pénteken. Béres Attila színházigazgató elmondta, november elsejétől a Kamara és a Játékszín zárva lesz az elszabaduló energiaárak miatt, minden előadást a Nagyszínházban és a Csarnokban tartanak meg. Az MTI tudósítása szerint a színházban jelenleg nincs fűtés és valószínűleg október végéig a távfűtést nem használják, novembertől pedig a kormány által előírt tizennyolc fokot tartják. Decemberben két premierjük lesz, A miniszter félrelép és az Ének az esőben. A bérleteseket a változások nem érintik…

Tovább olvasom

Miskolci DK: sunyítva lapítanak a Fidesz képviselői

Csütörtökön rendkívüli közgyűlést tartottak Miskolcon a drámai helyzetre való tekintettel. Az ülést azért hívták össze, hogy a városvezetés a takarékossági tervét, amelynek elkészítését egyébként maga a kormány kérte az önkormányzatoktól. Emellett tájékoztatni kívánták a város képviselőit és polgárait arról, hogy milyen rendkívüli nehézségekkel néz szembe a város az energiaválság miatt. Erről további részleteket ebben a cikkünkben olvashat. A városvezetés hiába kívánta bevonni a kormánypárt helyi képviselőit a munkába, a Fidesz-KDNP politikusai ehelyett bojkottálták az ülést. Erre a magatartásra érkezett meg most a DK közleménye, amit változtatás nélkül közlünk.: A miskolciak…

Tovább olvasom

Sosem volt jogosítványa, el is tiltották, mégis autóba ült a miskolci férfi

Járművezetés az eltiltás hatálya alatt vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfival szemben. A rendőrök 2022. szeptember 4-én 9 óra előtt, Miskolcon a Gyimesi utcában állították meg az autójával közlekedő sofőrt. A járőrök az ellenőrzés során megállapították, hogy a férfi soha nem rendelkezett jogosítvánnyal, illetve a rendőrhatóság – az intézkedéskor is hatályban lévő – engedély nélküli vezetés miatt a járművezetéstől eltiltotta. Az egyenruhások a sofőrt előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket…

Tovább olvasom

Vasárnap forgalomkorlátozás lesz Miskolcon

A 21. Miskolci Barátság Maraton Futófesztivált idén október 23-án, vasárnap 10:00 órától várhatóan 17:00 óráig az Egyetemvárosban rendezik meg. A futóverseny útvonala: Miskolci Egyetem Körcsarnok – Egyetemi út – Egyetem területe – Miskolctapolcai út (belső kiszolgálóút) – Enyedi utca kereszteződése. A futók itt a kereszteződés előtt visszafordulnak. A verseny miatt a Miskolctapolcai belső kiszolgáló utat és az Egyetemi utat is lezárják. Az útlezárás kezdeti időpontja: 2022. október 23. (vasárnap) 9:00 óra Az útlezárás megszüntetésének időpontja: 2022. október 23. (vasárnap) 17:00 óra. A verseny útvonalán valamennyi útkereszteződést, a versenyzők áthaladásának idején…

Tovább olvasom

Forgalomkorlátozás a Martinkertváros felé vezető vasúti átjárónál

A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatósága Miskolc és Felsőzsolca állomások között a 1835. számú vasúti szelvényben lévő útátjáróban aszfaltozást végez félpályás útzár mellett. A munkákat az útátjáró balesetveszélyes állapota indokolja. A félpályás útzár október 25-én 9:00 és 18:00 óra között a MÁV Zrt. megbízásából történik és a MENTO Kft. végzi. A közlekedési társaság a területen saját hatáskörben látja el a szakfelügyelet biztosítását. A MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Pályavasúti Területi Igazgatósága az érintett szakaszon a közlekedők megértését és türelmét kéri – adta hírül közleményében a polgármesteri kabinet sajtó és kommunikációs…

Tovább olvasom

A miskolci Fidesz-KDNP bojkottálta azt az ülést, amit ők maguk is kezdeményeztek

Csütörtökön a miskolci Fidesz-KDNP önkormányzati képviselői bojkottálta azt a testületi ülést, ami azért jött létre, hogy a városvezetés takarékossági tervét ismertessék. A terv elkészítése egyébként kormányzati kérés volt, de erre a kormánypárt helyi képviselői nem voltak kíváncsiak. Veres Pál így kommentálta az esetet: „Azért hívtunk össze a mai napra rendkívüli közgyűlési ülést, hogy tájékoztassuk a miskolciakat, a képviselőket arról, mekkora a krízis, amivel meg kell birkóznunk. Azért tartottunk rendkívüli ülést, hogy a Kormánnyal kedden folytatott tárgyalásról beszámoljunk. Azért hívtuk össze a rendkívüli ülést, mert Gulyás Gergely miniszter arra kérte az…

Tovább olvasom

Péntektől zárnak a könyvtárak Miskolcon

Október 21-től átmenetileg nem fogadnak látogatókat a fiókkönyvtárak: a József Attila Könyvtár, a Kaffka Margit Könyvtár, a Lévay József Muzeális Könyvtár, a Móra Ferenc Könyvtár, a Petőfi Sándor Könyvtár, a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár, valamint a Tompa Mihály Könyvtár. Könyvtári szolgáltatások igénybevételére kizárólag a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár központi épületében (Görgey A. u. 11.) nyílik lehetőség, a szokásostól eltérő nyitvatartási időben – olvasható az intézmény honlapján. Eszerint: – hétfő, csütörtök 10–18 óráig– kedd, szerda, péntek: 8–16 óráig– minden második szombaton (10.29., 11.12., 11.26., 12.10.) 8–16 óráig Mint az írják,…

Tovább olvasom

Megütötte a buszsofőrt a 22 éves miskolci férfi

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 22 éves miskolci férfival szemben. Az elkövetőt 2022. augusztus 10-én 16 óra után Miskolcon, az Olvasztár úton található buszmegállóban a jármű vezetője leszállította a tömegközlekedési eszközről, mert a férfi nem tudott érvényes menetjegyet, vagy bérletet felmutatni az utazás megkezdése előtt. A sofőr lekísérte az utast a buszról, ekkor a megállóban az elkövető ököllel arcon ütötte őt, majd távozott a helyszínről. A rendőrök – a bejelentést követően – még a helyszínen elfogták az elkövetőt, majd…

Tovább olvasom

Folytatódnak a munkák a Dayka-átkötésnél Miskolcon

A Dayka utca térségében megvalósuló városi projekt munkálatai újabb szakaszba érkeznek. A tervek szerint a Dayka-átkötésnél vízvezeték fektetése és gyalogos járda építése kezdődik, a közművek kiépítése sajnálatos módon fakivágással is jár. A város főkertésze helyszíni bejáráson egyeztetett a kivitelezővel arról, hogy a kivágáskor előírt kétszeres mennyiségű fásszárú növény pótlásához képest, háromszoros mennyiségű fa ültetését vállalja a Dayka átkötés zöld területén. Mint ismert, a Szent István tér növelésével az Avas felé egy igazi főteret alakítanak ki. Ehhez a jelenlegi átmenő gépjárműforgalmat el kell terelni, még mielőtt beérne közvetlenül a belvárosba. Ezt…

Tovább olvasom