Leszakadt egy felsővezeték a fővárosban, akár órákkal is megnőhetnek a menetidők. Szünetel a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar és Rákoshegy, valamint a Keleti és Pécel között, és több vonalon is jelentősen, akár 2 órával is megnőhet a menetidő, miután szombaton hajnalban Rákos állomásnál egy tehervonat áramszedője letört és leszakadt a felsővezeték – közölte a Mávinform. A helyreállításig pótlóbuszok szállítják az utasokat ezeken a szakaszokon; az S76-os vonatok csak Pilisvörösvár és Angyalföld között közlekednek. A hatvani és az újszászi vonalon az elővárosban jelentősen, akár egy órával hosszabb eljutási időkre kell számítani. A…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Jó reggelt Miskolc! Szombati időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Több felhő lesz felettünk, és késő délutántól, kora estétől egy melegfront hatására helyenként eső, zápor, főként keleten havas eső, kisebb havazás, néhol ónos eső is kialakulhat. A nyugati-délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik. Hajnalban -11 és -5, kora délután 2 és 9 fok között alakul a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Bertold, Marietta, Bozsena, Dezsér, Dezsider, Dezső, Elek, Manyi, Maréza, Mari, Mária, Mariella, Marinka, Marion, Marióra, Mariska, Paszkál, Paszkália, Teodolinda, Teodóra, Titánia, Titanilla, Tittína A Bertold név eredete és jelentése Germán eredetű. Jelentése: berht= fényes, fényesen, pompával…
Tovább olvasomNincs változás a diósgyőri járóbeteg-szakrendelés ügyében
Sem az országgyűlési képviselőt, sem az államot nem érdekli a diósgyőri járóbeteg-szakrendelés megszűnése. A Velünk a Város frakció két MSZP-s képviselője, Bartha György és Bazin Levente tavaly azonnali aláírásgyűjtésbe kezdtek, miután elterjedt a hír, hogy megszüntetik a diósgyőri járóbeteg-szakrendeléseket – ám azóta sem reagáltak az emberek akaratára az illetékesek – állítja egy mai sajtóközlemény. A Belügyminisztérium fenntartásában lévő Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórháznak még nyáron megírt levélben az önkormányzat arra kérte a főigazgató urat, hogy őszintén kommunikáljon. Akkor azt a választ kaptuk, hogy szabadságolások miatt vannak zárva ideiglenesen egyes szakrendelések. Úgy…
Tovább olvasomBudapesti autóbuszok érkeztek Miskolcra, hogy mindig a legolcsóbb üzeműt tudják közlekedtetni
Hollósy András, Miskolc egyik KDNP-s önkormányzati képviselője kedden posztolt Facebook-videójában arról beszélt, hogy mivel a miskolci városvezetés Budapestről bérelt autóbuszokat, a bérleti díjak Karácsony Gergely zsebébe (!) vándorolnak. A meglehetősen egysíkú nyilatkozat kapcsán lapunk felkereste Miskolc város polgármesteri hivatalát, hogy részletes beszámolót kérjen az autóbuszok bérlésével kapcsolatban. A Miskolc Holding Zrt. tagvállalata, az MVK Zrt., amelynek feladata a miskolci tömegközlekedés biztosítása, tizenhárom dízelüzemű autóbuszt bérelt a veszprémi V-Busz Kft.-től és a miskolci illetékességű HOMM Kft.-től – közölte velünk a hivatal sajtóosztálya. Az MVK weboldalán az olvasható, hogy az újonnan forgalomba…
Tovább olvasomMegbírságolták a borsodi Rádió M-et
Bírságot rótt a körzeti rádió szolgáltatójára a médiatanács a szerződésben rögzített vállalásoktól eltérő műsorstruktúra miatt – tudatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) kommunikációs igazgatósága pénteken az MTI-vel. A médiatanács bírságot szabott ki a Rádió M néven körzeti rádiót üzemeltető szolgáltatóra – olvasható a közleményben. A döntés oka, hogy a Miskolc, Kazincbarcika, Ózd és Tiszaújváros térségében fogható rádió szolgáltatója a 2022. szeptember 12. és 18. közötti adáshéten többször is megsértette a szerződésben rögzített vállalásait. Mint írják, alulteljesítette a nemzetiségi műsorok napi arányát, a közszolgálati és a helyi életet segítő…
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Sok napsütésre, száraz időre számíthatunk, csak időnként jelenhetnek meg felhők az égen. A nyugatias szél az ország északi felén és északkeleten többfelé megélénkülhet. Hajnalra általában -12 és -6 fok közé csökken a hőmérséklet, de a fagyzugos helyeken ennél hidegebb is lehet. Napközben 3-8 fokra van kilátás. Ma őket ünnepeljük Névnap Elvira, Ella, Elli, Harim, Harlám, Pál, Palmer, Pável, Pósa, Skolasztika, Viliam, Vilmos Az Elvira név eredete és jelentése Vitás eredetű név. Lehet a gót Alvarából. Jelentése: fenséges, fennkölt, hercegnő. Az Elvira név jellemzése Biztonságra törekvő, anyagiakat előtérbe…
Tovább olvasomIlyet még nem látott Miskolc: divatshow-ra készülnek a nyugdíjas hölgyek
A Miskolci Szépkorúak Fesztiválja idén a május 11-i város napja alkalmából szervezendő ünnepségsorozat része lesz, melynek nyitónapján rendezik meg az Ageing divatshowt a Tudomány és Technika Házában. A kifutóra lépő hölgyek ma tartották az első próbát, melynek kezdete előtt a főszervező, Furdi Zsóka adott lapunknak információkat erről a meglehetősen újszerű eseményről. – Dobos Laci bácsi (dr. Dobos László, a Gyermekváros nyugalmazott igazgatója – a szerk.) régóta dédelgetett álma, hogy egy olyan rendezvényt szervezzen, melyet különböző tartalmakkal lehetne kitölteni főként a szépkorúakat megcélozva. Ezen tartalmak egyikeként egy divatshow megrendezésére gondolt, melynek…
Tovább olvasomRendkívüli körülmények között dolgoznak a miskolci életmentők Törökországban
Korábban már beszámoltunk róla, hogy a miskolci Spider Mentőcsoport is részt vesz a mentési munkálatokban a törökországi földrengés által sújtott területeken. A hattagú magyar alakulat kedd este érkezett a térségbe, és éjszaka már meg is kezdték a kutatást a túlélők után. Lehoczki László, a Spider vezetője a LEGOTT, a Hajdú, a Főnix és az Életjel mentőcsoportok egy-egy specialistájával, illetve az évek óta vele együtt dolgozó nevelt lányával, Nikivel, valamint négy mentőkutyával Smile-al, King-el, Nózival és Hope-al indult el a Liszt Ferenc Repülőtérről kedd reggel Törökország felé. Lehoczki felesége, Beatrix tegnap…
Tovább olvasomGázpisztollyal lőtt rá a támadójára a férfi Miskolcon – videó
Egy villamosmegállóban történt az incidens, mindkét érintett ellen eljárás indult. Ismerősét védve rántott fegyvert néhány napja egy 65 éves férfi Miskolcon – számolt be róla az RTL Híradó. Mint írják, a gyanú szerint a lövöldöző egy zebránál állt ismerősével, amikor egy 36 éves férfi minden előzmény nélkül megütötte, és megrúgta társát. Ezután a támadó elsétált, de rövidesen visszatért, és újra fenyegetni kezdte őket. Ekkor vette elő a gázpisztolyát az idős férfi, majd lőtt. A lövöldöző és a verekedő ellen is eljárás indult. Az RTL Híradó riportja a történtekről, benne videóval…
Tovább olvasomBezárták a tolvajt egy miskolci üzletbe, ettől elképesztően agresszív lett – VIDEÓ
Megdöbbentő videóra bukkantunk a közösségi oldal egyik miskolci csoportjában. A felvételen az látható, ahogyan nagy erővel egy szupermarket üvegajtajának csapódik egy fiatalember, majd a következő 20 másodpercben ijesztő energiával rugdossa az igazán strapabírónak tűnő ajtót, de hiába, nem tud onnan kijönni. A férfit – és mellette toporgó társát – minden bizonnyal lopáson kapták és mikor el akartak menekülni a helyszínről, a szemfüles bolti dolgozók elektronikusan lezárták a be- és kijáratot. Mindeközben a háttérben feltűnik egy ott dolgozó, meglepően higgadt hölgy, aki azt kérdezi – feltehetően egy munkatársától -, hogy érkeznek-e…
Tovább olvasom