Kicsit szebb hajnal virradt ma Tiszaújvárosban, újraindult a három évvel ezelőtt bezárt vasútvonal, ezzel a vasúti közlekedés. A szakminiszter a helyszínről jelentkezett kedden igen korán, délután pedig egy kis összejövetel várja az érdeklődőket.
Már jó néhány hete ismert az újraindítás. A Közlekedési és Beruházási Minisztérium döntése értelmében mától, azaz szeptember elsejétől naponta tíz pár személyvonat közlekedik majd Tiszaújváros és Miskolc között:
– Tiszaújvárosból indul: az első vonat 4:59-kor, majd 6:29-kor és 8:02-kor, ezt követően 9:43 és 19:43 között kétóránként, az utolsó vonat pedig 22:25-kor indul.
– Miskolcról indul: 4:10-kor, 5:44-kor és 7:14-kor indulnak a hajnali járatok, majd 10:40-től kétóránként egészen 20:40-ig.
A miskolci és a nyékládházi vasúti csatlakozásokkal és az új buszjárattal Tiszaújváros újra bekapcsolódik az országos vasúti hálózatba és kényelmes átszállási lehetőséget fog biztosítani több irányba is. A buszok hét perccel a miskolci vonatok indulása előtt érkeznek a vasútállomásra, illetve a vonatok érkezése után négy-tíz perccel indulnak onnan.
Vitézy Dávid így számolt be hajnalban Tiszaújvárosból, a helyszínről az első szerelvény újbóli kigördüléséről. „Hajnali négy, Tiszaújváros – Lázár János három éve bezárta, ma reggel mi újraindítottuk Borsod-Abaúj-Zemplén megye ötödik legnagyobb településéről a vasúti közlekedést a megyeszékhelyre, Miskolcra. És vele elindult a korábban nem létező, a vonatokhoz csatlakozó 89-es számot viselő új ráhordó MÁVBusz is a városban.
Ma 17 órakor ünnepeljük meg a vasútvonal újraindulását, találkozzunk Tiszaújvárosban!” – fogalmazott bejegyzésében Vitézy Dávid miniszter.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
