Drogdílerek kerültek rendőrkézre Hernádkakban – videó

A bűncselekményt szervezetten, bűnszövetségben követték el a terjesztők. A Miskolci Rendőrkapitányság új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást egy testvérpár ellen. A nyomozás adatai alapján a 28 éves nő és a 27 éves férfi 2023. március 7-ét megelőzően, azaz elfogásukig új pszichoaktív anyaggal kereskedtek. A testvérek Hernádkakban illetve a környező településeken folytatták az illegális üzletet. A Miskolci Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya és a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának munkatársai az elkövetőket lakóhelyükön elfogták és előállították a rendőrségre. A Miskolci Rendőrkapitányság őrizetbe vette a dílereket, akikkel szemben előterjesztést…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Pénteken fátyolfelhős-napos időre készülhetünk, csapadék sehol sem várható. Nyugaton, északnyugaton élénk, erős lökések kísérhetik a déli-délkeleti szelet. A fagyos reggelt követően délutánra 8 és 13 fok közé melegszik a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Gertrúd, Patrik, Jozefa, Jozefin, Jozefina, József, Nóna, Páris, Patrícius, Petur, Petúr, Trudi. A Gertrúd név eredete és jelentése: Germán eredetű női név, jelentése: dárda + erő, más feltevések szerint a második elem jelentése varázslónő, vagy bizalmas, kedves. A Gertrúd név jellemzése: Az illető folyamatosan ellenkezik, fenntartásaival küzd. Ennek köszönhetően azonban képes létrehozni életében a…

Tovább olvasom

Miskolc régen – DVTK retró

Mai visszatekintésünkben a DVTK évszázados történelméből ragadtunk ki néhány momentumot. A vasgyári lakótelepen néhány lelkes, futballszerető fiatal megunta, hogy állandóan lezavarják őket a legelőkről, ezért úgy döntöttek, hogy hivatalos formában szervezik meccseiket. Így született 1910. február 6-án a DVTK, azonban az első hivatalos mérkőzésre még pár hónapot várniuk kellett. A Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre első hivatalos kezdőcsapata 1910. május 1-én. A klub az első hivatalos mérkőzését a Miskolci Sportegyesület (MSE) csapata ellen játszotta a vasgyár mellett emelkedő kerekdomb alatti réten, mely 2-1-es DVTK győzelemmel zárult. Valószínűleg akkoriban még nem volt tisztázva…

Tovább olvasom

Jó reggelt Miskolc! Csütörtöki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt

Ilyen időre számíthatunk Csütörtök reggel északkeleten helyenként még havas eső, esetleg hószállingózás előfordulhat, máshol már csak kevés felhő lehet az égen. Napközben sok napsütésre számíthatunk, az időnként megjelenő gomolyfelhőkből a keleti országrészben alakulhat ki elszórtan futó zápor. Sokfelé élénk, erős lökések kísérhetik az északi-északnyugati szelet. Hajnalban -5 és +3, délután 7 és 12 fok között alakulhat a hőmérséklet. Ma őket ünnepeljük Névnap Henriett, Ábris, Bálint, Cirják, Cirjék, Eszmeralda, Euzébia, Geréb, Gereben, Hamlet, Harriet, Helmut, Hendrik, Henrietta, Henrik, Herbert, Hilár, Hilárion, Hiláriusz, Jetta, Jetti, Nóna, Nónusz, Őzike, Valentin, Vidor, Zádor A Henriett…

Tovább olvasom

Miskolc: március 15-e legfontosabb gondolata, hogy az összefogásban és a szövetségben van a legnagyobb erő

A borsodi megyeszékhelyen a rossz időjárás ellenére is lezajlottak az ünnepi megemlékezések, ahol többen is beszédet mondtak az ünnep alkalmából. A 175 évvel ezelőtt történt forradalom és szabadságharc legnagyobb tanulsága az, hogy mekkora erő van az összefogásban és a szövetségben – erről beszélt ünnepi beszédében szerdán Veres Pál, Miskolc polgármestere és Hegedüs Andrea (DK) országgyűlési képviselő is. A részletekről a Minap számolt be. „A mi felelősségünk az, hogy erősítsük fiataljainkban, hogy Magyarország helye Európában van, hiszen ez nemcsak a jelenről vagy a múltról szól, hanem a jövőnkről és a holnapunkról” –…

Tovább olvasom

„Az 1848-as forradalom a tettekben elveszett, de az eszméi itt vannak velünk” – az LMP társelnöke Miskolcon mondott beszédet (videó)

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Velünk a Város frakció pártjai kedden, a nemzeti ünnep előestéjén megtartották megemlékezésüket az 1848-49. évi forradalom és szabadságharc kitörésének 175. évfordulója alkalmából. A Herman Ottó Múzeum Görgey utcai főépülete előtt Veres Pál polgármester mondott beszédet, ezt követően a megemlékezők fáklyákat gyújtottak és átvonultak az Avasi református templom elé, Palóczy László, a miskolci születésű országgyűlési követ emlékművéhez, ahol a várost vezető frakció pártjainak tagjai szólaltak fel. Az LMP képviseletében Schmuck Erzsébet, a párt társelnöke beszédében hangsúlyozta, hogy 1848. március 15. eszméi ma is velünk vannak, hiszen…

Tovább olvasom

Nyilvánosságra került a miskolci rockfesztivál pontos programja

Az esemény weboldalán megosztották velünk a részleteket, remek programok várják az érdeklődőket. Ötven éve rendezték meg a mai napig legendás Diósgyőri Rockfesztivált Miskolcon a DVTK akkori stadionjában. Az egynapos rendezvény délelőtt kezdődött és az akkori magyar könnyűzenei élet seregszemléje volt. 1973. június 10-én 20 ezer ember vett részt a koncertfolyamon.  Most már ismert a teljes program, íme: Rock 50 Fesztivál2023. június 10. szombat 13:30-2:00Lovagi Tornák Tere Nagyszínpad15:30 Ivan and the Parazol17:00 godfater. – Tátrai Tibor zenekara /Syrius 1973/18:45 Péterfy Bori Love Band20:45 P.Mobil+Tunyogi Bernadett /P. Mobil 1973/23:00 Zenevonat + Karácsony János, Solti János /Generál,…

Tovább olvasom

Az eső miatt átkerülnek a hétvégére a szerdai családi programok Miskolcon

Az időjárás nem volt kegyes a programra vágyókhoz, de nem kell csüggedni, hamarosan bepótolhatjuk, amit szerdán nem tehetünk meg a családdal. A várható rossz időjárási viszonyok miatt szerda helyett vasárnap, március 19-én tartják meg a március 15-ére tervezett családi napot a Szent István téren, erről az időjárás-előrejelzések mérlegelése után döntöttek a szervezők – írta kedden a Városháza közleménye. A családi nap helyszíne változatlan, a programok és azok kezdő és záró időpontja sem módosul. Reggel 10:00-től egészen kora estig várják majd koncertek, íjász- és mesterség-bemutatók, lábbábos előadások, illetve kézműves vásár és…

Tovább olvasom