A TV2 közel harminc év elteltével feltámasztott egy régi műsort, a Zsákbamacskát. A két műsorvezető, Majka és Pápai Joci pörgős, szórakoztató műsort ígértek, ahol az nyer a legtöbbet, aki sokat kockáztat. A játékosok egyedi jelmezekben érkeznek, ami már önmagában sok nevetésre és kedélyes beszélgetésekre ad okot. A péntek esti adásban a karácsonyfának és Zorrónak öltözött versenyzőkön kívül feltűnt két barátnő, akiknek a megjelenését egy-egy híres festmény ihlette. Később kiderült, hogy Lau, vagyis Laura – aki a „Leány gyöngy fülbevalóval” elnevezésű jelmezt viselte – miskolci származású és hamarosan betölti a 22.…
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Pénteken megkapta új szobrát a miskolci hős, Mancs kutya
A mentőkutyus nevét 1999-ben ismerhettük meg, amikor is egy óriási törökországi földrengésnél hősies munkát végzett mentőcsapatával, egy kisgyermek életét is megmentve. A törökök ezt köszönték most meg himnusszal, szoborral és elnöki beszéddel.
Tovább olvasomA miskolci városvezetés bevezeti az iskolakezdési támogatást
Ma tartotta közgyűlését a miskolci önkormányzat, ennek keretében tárgyalták a Veres Pál polgármester által előterjesztett iskolakezdési támogatás bevezetését, és más, az önkormányzat által nyújtott szociális támogatások kérdését. A napirendi pontot az aljegyző ismertette, aki elmondta, hogy bevezették országosan a szociális vetítési alapot, ezt a helyi rendeletbe is átvezetnék az örökségi nyugdíj helyett. Emelnék a jogosultsági köröket a jövedelemhatárok terén. Korábban egyre csökkent a jogosultak száma, az önkormányzat emelné a jövedelemhatárokat, hogy a támogatásra jogosultak száma emelkedhessen, a lakásfenntartási támogatás, temetési támogatás esetében. Emellett bevezetnék az iskolakezdési támogatást, melynek keretében a…
Tovább olvasomA zebrán gázolták el az idős miskolci nőt
Egy 82 éves idős nőt gázolt el a zebrán egy autós Diósgyőrben. Szerencsére a hölgy kisebb, 8 napon belül gyógyuló sérülésekkel megúszta a balesetet. Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt kora délelőtt Miskolcon, az Árpád utca 6 szám előtti kijelölt gyalogátkelőhelyen. A zebrán egy 82 éves nő haladt át, a külső sávban a belváros felől érkező személygépkocsi elsodorta a gyalogátkelőhelyen tartózkodó idős nőt. A gyalogos nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. A Miskolci Rendőrkapitányság vizsgálja a baleset körülményeit.
Tovább olvasomÉv végéig kérhető fennmaradási engedély anélkül létesített kutakra
Engedély nélkül létesített sekély mélységű kút fennmaradásához, további üzemeltetéséhez a települési önkormányzat jegyzőjének engedélye szükséges – áll a miskolci önkormányzat közleményében, amelyet alább idézünk.
Tovább olvasomDrogdílert tartoztattak le Miskolcon
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében kábító hatású anyagot, „kristályt” értékesített. A selyebi gyanúsítottat hétfőn vonták intézkedés alá a rendőrök egy miskolci parkolóban, az autóban több mint 30 gramm fehér port, telefonokat, valamint 600 ezer forintot és 100 eurót találtak. Átkutatták a gyanúsított lakását is, ahol többek között digitális mérleget, ékszereket, valamint különböző méretű és márkájú cipőket foglaltak le. A helyszínen további három személyt vontak intézkedés alá, mivel felmerült a gyanú, hogy kristály-vásárlási szándékkal érkeztek az ingatlanhoz. A…
Tovább olvasomNyugdíjba vonul a miskolci villamosközlekedés ikonikus alakja
Berta József 40 évvel ezelőtt, 1983-ban kezdett az MVK Zrt-nél dolgozni. Mint a cég Facebook bejegyzésében írja: „neve és személye összeforrt az MVK Zrt-nél a villamossal, nevének elhangzásakor mindenki a villamosra, a villamosközlekedésre és a miskolci közlekedéstörténetre asszociál.” A rutinos szakember a hosszú évek során rengeteg különböző feladatot látott el a társaságnál. Dolgozott az MVK villamosforgalmi szakterületén, volt forgalmi vezető, koordinációs csoportvezető, jelenleg pedig a villamos vezénylési csoport vezetőjeként tevékenykedik. Mindemellett aktívan képviselte a munkavállalók jogait és érdekeit is, hiszen az MVK Üzemi Tanácsának és a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezetének…
Tovább olvasomÚj fejlemény a Miskolcon holtan talált fiatalember ügyében?
Szörnyű tragédia Miskolcon, a család szemtanúkat keres, a rendőrség nyomoz. Újabb információk derültek ki a végzetes estéről. Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, vasárnap hajnalban elhunyt egy fiatalember Miskolcon. Élettelen testét a kora reggeli órákban járókelők találták meg a Testvérvárások útja és a Középszert összekötő lépcsősornál. A férfi családja a közösségi oldalon keres szemtanúkat az eset tisztázása érdekében, szeretnék tudni, hogy mi történt az elhunyt utolsó óráiban. A jelek szerint egy szemtanú biztosan jelentkezett a felhívásra, mert néhány órával ezelőtt a család frissítette a segítségkérő posztot: „Friss fejlemény! Egy szemtanú szerint…
Tovább olvasomAz ünnepek alatt teljesen megváltozik a MIVÍZ ügyfélfogadása
A húsvéti időszakban figyeljünk arra, milyen a nyitvatartás, az ünnepnapokon kívül más változást is észrevehetünk.
Tovább olvasomJó reggelt Miskolc! Pénteki időjárás, név- és születésnaposok, ezen a napon történt
Ilyen időre számíthatunk Péntek reggel keleten várható eső, nyugat felől átmenetileg felszakadozik a felhőzet. A délelőtti órák lesznek naposabbak, majd délután nyugat felől ismét erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre több helyen lehet eső, zápor, néhol zivatar. Élénk, több helyen erős lesz a délnyugati szél. Hajnalban már nem lesz fagy, délután pedig 16-21 fok közé melegedhet a levegő. Ma őket ünnepeljük Névnap Árpád, Akács, Ákos, Balbina, Béni, Benjámin, Benjamina, Benő, Gujdó, Jelek, Johanna, Kornélia, Üllő, Zsanka, Zsanna Az Árpád név eredete és jelentése: Régi magyar férfinév, az árpa szó -d kicsinyítőképzős…
Tovább olvasom