Drogdílert tartoztattak le Miskolcon

Megosztás

A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében kábító hatású anyagot, “kristályt” értékesített.

A selyebi gyanúsítottat hétfőn vonták intézkedés alá a rendőrök egy miskolci parkolóban, az autóban több mint 30 gramm fehér port, telefonokat, valamint 600 ezer forintot és 100 eurót találtak.

Átkutatták a gyanúsított lakását is, ahol többek között digitális mérleget, ékszereket, valamint különböző méretű és márkájú cipőket foglaltak le. A helyszínen további három személyt vontak intézkedés alá, mivel felmerült a gyanú, hogy kristály-vásárlási szándékkal érkeztek az ingatlanhoz.

A nyomozás jelenlegi állása szerint a terhelttől lefoglalt új pszichoaktív anyag tiszta hatóanyag tartalma a csekély mennyiség felső határát meghaladhatja. A férfi cselekménye – a jelenlegi gyanúsítás szerint – alkalmas lehet kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés megállapítására, ami egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.

A pontos minősítés és az esetlegesen megvalósuló más bűncselekmények vizsgálata a nyomozás további feladatát képezik.

A bíróság álláspontja szerint a gyanúsított terhére róható bűncselekmény jellegére és a várható büntetés nagyságára figyelemmel, valamint azt is tekintetbe véve, hogy a gyanúsított beszerzési forrása még nincs felderítve, a férfi esetében fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Tartani kell attól is, hogy szabadlábon hagyása esetén a bizonyítást veszélyeztetné, megnehezítené, továbbá, hogy kényszerintézkedés hiányában a bűncselekményt folytatná, illetve újabb bűncselekményt követne el. A bíróság mindezeket mérlegelve április 30-áig elrendelte a férfi letartóztatását. A végzés nem végleges – olvasható a Miskolci Törvényszék pénteki közleményében.

Forrás: Minap.hu

Kapcsolódó cikkek