A jelenlegi, kilencmilliárd forintos hitelkeretét 12 milliárdra bővíti Miskolc város önkormányzata, tudta meg a Borsod24 Simon Gábor képviselőtől. Az MSZP-s politikus szerint lehullt a lepel a kampányígéretekről.
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Változásra hívja fel a figyelmet a MÁV a halottak napja miatt
A MÁV közleménye szerint október 31-én a pénteki, november elsején a szombati, 2-án az ünnepnapi menetrend szerint közlekednek a vonatok.
Tovább olvasomNégy diósgyőri játékossal készül Miskolcon a válogatott
A magyar női kosárlabda-válogatott kiváló helyzetből várhatja a következő Európa-bajnoki selejtező mérkőzéseit, hiszen két forduló után százszázalékos mérleggel, két győzelemmel vezeti a B csoportot. A csapat most újabb erősítést kap: a WNBA-döntős Juhász Dorka is csatlakozik a kerethez.
Tovább olvasomMegtörten nyilatkozott az elhunyt 16 éves Csanád édesanyja: szerintük a gyilkos fiú készenlétben állt a késsel
Az édesanya és ügyvédje is elismeri, az ő fia sem állt egészen a jogszerűség talaján, de továbbra is úgy véli, előre megfontolt szándékkal ölt az egyetemista fiú, nem véletlenül és nem önvédelemből szúrt.
Tovább olvasomÚjabb fontos lépések történtek a DAM területének rendezése ügyében
Rendkívüli ülésen tárgyalta ma Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése többek közt az egykori Diósgyőri Acélművek (DAM) rendezésének ügyét. A DAM évtizedek óta tájseb Miskolc központjában.
Tovább olvasomMegismerhetjük a Miskolc Holding Zrt. egyes tagvállalatainak új vezetőit
Jelentős személycserék történtek Miskolc életében, most jobban is megismerhetjük az új vezetőket.
Tovább olvasomMindenszentekre megszépülnek a miskolci temetők
Az őszi nagytakarítás jegyében készülnek Mindenszentek ünnepére Miskolcon – a temetők és környékük is megszépülnek.
Tovább olvasomSürgős döntések születtek Miskolc rendkívüli közgyűlésén
A miskolci önkormányzat kedden rendkívüli közgyűlést tartott, ahol több halaszthatatlan kérdésben született döntés. Az ülésen a Miskolci Önkormányzati Rendészet igazgatóváltása, a Holding új ügyvezetőjének kinevezése és a településkép védelméről szóló rendelet módosítása is napirendre került, de a legnagyobb figyelmet a Vasgyár ügyének rendezése kapta.
Tovább olvasomElhunyt Kiss Pista – a Bulgárföld focistája „Ezerjó” emléket hagyott ránk
Az egykori NB I-es labdarúgó játékost rengetegen ismerték személyesen, ahogy jómagam is. A Covid járvány kitörésének környékén már nyilvánvalóvá vált súlyos megbetegedése, mivel azonban még évekig láttuk bicegni a Kata és Lila presszók környékén, azt gondoltuk egy jó darabig még velünk marad.
Tovább olvasomMiskolci hallgatók diadalmaskodtak a jövő mérnökeinek versenyén
A Miskolci Egyetem Formula Student csapata, az Electric Racing Miskolc brillírozott a 2024. október 17-én megrendezett TECHTOGETHER+ mérnökhallgatói versenyen. A rangos megmérettetésen a jövő mérnökei nem csak az összesített első helyezést szerezték meg, de két különdíjat is bezsebeltek.
Tovább olvasom