Stílusos, menő és ikonikus darabokat ígér a bevásárlóközpont legújabb ruhaboltja nőknek és férfiaknak egyaránt. A mindenki által jól ismert márka visszatekint a múlt trendjeire, újragondolja, majd egy modern stílusban ötvözi azokat.
Tovább olvasomCímke: Miskolc
Ezúttal alaposan leamortizálták a villamost, még az ajtóüveg is betört
Ismét személyautóval ütközött egy miskolci villamos, az incidens az Újgyőri főtér körforgalmában történt. Az anyagi kár jelentősebb, mint a korábbi januári karamboloknál, hiszen a fotókon jól látni, hogy az egyik ajtó is erősen megrongálódott.
Tovább olvasomŐsztől talán ismét gyönyörködhetünk majd a miskolci ortodox templomban
Hollósy András tegnap, azaz január 21-én, egy helyi Facebook csoportban bejegyzéséből kiderül, hogy ha minden a tervek szerint halad, akkor hamarosan újra megnyílnak a megyeszékhely legékesebb templomának kapui, valamint az is, hogy mennyibe kerül az épület felújítása.
Tovább olvasomAki Miskolcon nőtt fel, az mindent kibír – videó
A lokálpatriotizmus nagyon erős Borsod-Abaúj-Zemplénben, ezt bizonyítja a kultura.hu legújabb adása is. A portál hozzánk látogatott, hogy megcsodálja és bemutassa természeti és kulturális értékeinket.
Tovább olvasomLehoczki-Spider László napról napra erősödik a sikeres műtétje után
Bizakodásra ad okot Lehoczki-Spider László legfrissebb egészségügyi állapota – derül ki a Spider Mentőcsoport alapítójának közösségi média bejegyzéséből.
Tovább olvasomA mesterséges intelligencia használata nem jelent majd gondot a miskolci jezsuita gimnázium tanulóinak
„Az MI-re eszközként érdemes tekinteni, amely az embereket szolgálja, és amelyet éppúgy, ahogy minden más eszközt, meg kell tanulnunk helyesen használni” – mondta el véleményét Ferenc pápa a témában. A meglátással Nyírő András történész, szociológus is egyetért, aki a Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda MI-csoportjának munkatársa. Az intézmény ugyanis már a tavalyi év szeptemberétől elkezdett kidolgozni egy olyan stratégiát, amelynek keretében a mesterséges intelligencia bevonásával kívánják hatékonyabbá tenni a tanulást és a tanítást egyaránt.
Tovább olvasomLégúti megbetegedések miatt látogatási tilalom lépett életbe a miskolci gyermekkórházban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában (GYEK) január 20-tól látogatási tilalmat vezettek be. A megyei kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya által elrendelt intézkedés a kórház valamennyi fekvőbeteg osztályát érinti.
Tovább olvasomA vörös róka hava
Nem egy keleti jövendölésről van szó, hanem a Miskolci Állatkertről, amely idén elsőként ezt a szemet gyönyörködtető négylábút választotta a hónap állatául. Cikkünkben bemutatkozik Maja és Misa, a vadaspark két bundás lakója.
Tovább olvasomTöbb mint három év javítóintézet a miskolci iskolai lövöldözést tervező diáknak
Súlyos ítéletet hozott hétfőn a Miskolci Törvényszék egy fiatalkorú elkövető ügyében, aki részletesen megtervezte, hogy tömeges lövöldözést hajt végre volt általános iskolájában és aktuális középiskolájában. A bíróság három év négy hónap javítóintézeti nevelésre ítélte a vádlottat két rendbeli emberölés előkészületének bűntette miatt.
Tovább olvasomNovella Lyukóvölgyből: egy cigánytól senki nem akar vásárolni
Juhász Tibor író a Lyukóvölgyben uralkodó állapotokról készít könyvet, legújabb novellájának főszereplője egy fiatal házaspár, akiknél nemsokára érkezik a baba. Az apának viszont új munkahelyet kell keresnie, de egy bakancsra is szüksége lenne.
Tovább olvasom