Ahogy arról már többször beszámoltunk, a Borsod24 meghívására május 7-én Miskolcra látogat Kéri László politológus és felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász. Most pedig arra is lehetősége nyílik a Borsod24 olvasóinak, hogy feltegyék a szerintük legfontosabb kérdéseket.
Tovább olvasomCímke: Kéri László
A Tisza Párt számára ezek csak mézeshetek voltak, jönnek majd a konfliktusok – mondta Kéri László
Közel négyszáz résztvevője volt annak az előadásnak, amelyet a nyíregyházi Keménymag Tisza Sziget rendezett a megyeszékhelyen. Az est fő előadója Kéri László volt, aki kijelentette, hogy nem tagja a pártnak, politológusi minőségében érkezett a rendezvényre, így amit eddig látott és tapasztalt, azt objektíven tárja a nyilvánosság elé – és ez így is lett.
Tovább olvasomHatalmas érdeklődés övezte Kéri László mádi előadását, amely rövidesen Miskolcon is látható lesz
Kéri László politológus és felesége Petschnig Mária Zita szerdán megyénkbe, egész pontosan Mádra látogattak. Az eseményt hatalmas érdeklődés övezte és a képek tanúsága szerint a látogatók meg is töltötték a Mádi Művelődési Házat.
Tovább olvasomMár személyesen is megvásárolhatják jegyeiket a Borsod24 eseményeire
Jó hír az érdeklődőknek, mostantól nemcsak online jegyértékesítéssel, hanem “fizikai”, készpénzes vásárlással is hozzá lehet jutni a belépőinkhez.
Tovább olvasom“Ha Magyar Pétert ki is nyírnák, a mozgalom már túlnőtt rajta” – Kéri László a TISZA Párt metamorfózisáról
A TISZA Párt hétvégi kongresszusa után egyre világosabban körvonalazódik, hogy a magyar politikai élet új szereplője komoly változásokat hozhat a hazai közéletbe. Kéri László politológus szerint a párt programja markáns elmozdulást mutat a kormányzati szerepfelfogásban, különösen a “humán infrastruktúra” területén. Erről a Klubrádióban beszélgetett hétfőn Szénási Sándorral.
Tovább olvasomBotrány: elhallgattatták Kéri Lászlóékat és a TISZÁT Esztergomban?
Már javában zajlott a rendezvény Kéri László és Petschnig Mária Zita részvételével, amikor egyszer csak a kollégium igazgatója kapott egy telefont… és nem szerette volna az állását kockáztatni, így vége is szakadt a beszélgetéseknek. Hamarosan Miskolcra érkeznek Kéri Lászlóék a Borsod24 meghívására.
Tovább olvasomMár kaphatók a jegyek Kéri László és Petschnig Mária Zita miskolci előadására
Két elismert elemző, Kéri László politológus és felesége, Petschnig Mária Zita közgazdász május 7-én 17 órakor Miskolcra, a Tudomány és Technika Házába látogat a Borsod24 szervezésében, hogy mélyreható beszélgetést folytasson Magyarország jelenlegi társadalmi, gazdasági és politikai helyzetéről.
Tovább olvasom