Gyász: elhunyt a BAZ megyéhez ezer szállal kötődő népszerű tévés, Bényi Ildikó

Megosztás

Mindössze 55 év jutott a minden néző által szeretett Bényi Ildikónak, aki megyénkben született, majd a középiskolát és az egyetemet is itt végezte. Fájdalmasan korán hunyt el egy agresszív, gyógyíthatatlan betegség következtében.

Ötvenöt éves korában elhunyt Bényi Ildikó műsorvezető, aki közel harminc éven át vezette az MTVA népszerű kívánságműsorát, az Önök kértéket. A hírt a család tudatta az MTI-vel.

Blikk értesülései szerint Bényi Ildikó az elmúlt hetekben már nem volt látható a műsorban, helyét Radványi Dorottya vette át. Információik szerint Bényi súlyos betegséggel küzdött, emiatt adta át a helyét a műsorban. A tévés utoljára január végén posztolt magáról fotót a közösségi oldalán, februárban pedig egy videót tett közzé a születésnapja alkalmából, ahol a kollégái köszöntötték fel.

Bényi Ildikó Szikszón született 1970-ben, és Hernádvécsén élt 18 éves koráig, majd az encsi Váci Mihály Gimnáziumban érettségizett. Először az Eötvös Loránd Tudományegyetem magyar–orosz szakán, majd a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát.

Elvégezte a Magyar Rádió bemondói-műsorvezetői, és Magyar Televízió műsorvezetői-riporteri tanfolyamát is. Több éven keresztül tanított az ELTE Tanárképző Főiskolai Karon Magyar Nyelvtudományi Tanszékén helyesírást, beszédművelést, nyelvhelyességet, retorikát. Ezzel párhuzamosan 1993 óta dolgozott a Magyar Televíziónál mint bemondó, majd mint műsorvezető.

Az Önök kérték című népszerű kívánságműsornak 1997 óta volt a műsorvezetője. Emellett 1993 és 1995 között a Szülőföldünk című műsort vezette a Magyar Rádióban, és a háziasszonya volt öt és fél éven át a mai SzerencseSzombat elődjének számító Lottóshow-nak is. A munkáját több díjjal is elismerték, 2021-ben vehette át a szép és helyes magyar nyelvhasználatért járó elismerést, a Wacha Imre-díjat.

Bényi 2006 óta a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati követe volt, munkásságát 2009-ben Vöröskeresztes Tevékenységért Arany fokozatú kitüntetéssel ismerték el. 2009-től rendszeresen, évente kétszer szervezte a közmédia véradó napjait, amelynek köszönhetően a vállalat 2015-ben a Véradóbarát Munkahely címet is elnyerte.

Bényi Ildikót a közmédia saját halottjának tekinti.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek