Állatvédelmi szakemberek tanácskoztak Miskolci Egyetemen a hatékonyabb fellépésért

Miskolci Egyetem - állatvédelem

Miskolc adott otthont a Közös ügyünk az állatvédelem Alapítvány országjáró szakmai napsorozatának március 27-én. A Miskolci Egyetemen megrendezett esemény különös aktualitását adja, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye országos szinten vezeti az állatkínzási statisztikákat – 2018 második féléve óta nem kevesebb mint 528 ilyen bűncselekményt regisztráltak a térségben.

Tovább olvasom

Nem segített az álcázásban a luxusautó – közel száz gramm kábítószerrel fogták meg a felsőzsolcai dílert

Kábítószerrel való visszaélés miatt indított nyomozást a miskolci rendőrség azzal a 42 éves férfival szemben, aki március 20-át megelőzően cracket adott el egy fiatalkorúnak. A felsőzsolcai lakos egy prémiumkategóriás autóval közlekedett Miskolc utcáin március 20-án, amikor a hatóságok megállították és ellenőrzés alá vonták.

Tovább olvasom

Miért éppen Bükkszentkereszt? – Gondolatok Orosz György temetése előtt

A Miskolci Nemzeti Színház egykori főrendezőjét, Orosz Györgyöt a mai napon fogják végső útjára kísérni a bükkszentkereszti temetőben. A szertartásról információt kapva a Bükki Mesék szerkesztőjében több kérdés kavargott, melyek között talán az egyik legtalányosabb: miért épp Bükkszentkereszt?

Tovább olvasom