Hát ilyet! Tóth-Szántai József örül annak, hogy szivárványossá változtatta Miskolcot

A miskolci polgármester a szivárvány minden színében pompázó város képét lebbentette fel előttünk, teljesen, mintha a Pride-on járnánk. Vajon erről egyeztetett a fideszesekkel is? A lakosság azonban Tóth-Szántai bejegyzésénél egészen más problémákra hívta fel a figyelmet.

Tovább olvasom

Két évvel ezelőtt holtan esett össze az iskolában, most Miskolcon tervezi új életét Dávid

Az iskola udvarán kapott szívinfarktust, tanárai és a mentősök hősies küzdelmének köszönhetően maradt mégis életben. Újra kellett tanulnia járni és beszélni, de már a jövőjét tervezi Miskolcon. Ehhez azonban édesanyjának a mi segítségünkre is szüksége lenne, mivel továbbra is rengeteg az egészségügyi probléma.

Tovább olvasom

A miskolciakat szinte sokkolja a teljesen átváltozó Diósgyőri vár

Minél inkább előrehaladnak az építkezésben, annál jobban képednek el az átalakítással szembesülők, hogy milyen új kinézete lett a Diósgyőri várnak. Azzal nem árulunk el nagy titkot, hogy még jóindulattal sem nevezhetjük vegyesnek a fogadtatást.

Tovább olvasom

Megkésve ugyan, de virágok költöztek a belvárosba

Sok Miskolcinak feltűnt, hogy idén a korábbi évekkel ellentétben nem kerültek ki a virágfák a sétálóutcára. Erről mi is több cikkben beszámoltunk korábban és a legtöbb városi Facebook-csoportban is állandó témát szolgáltatott a növények hiánya, rengetegen pedig csalódottságuknak adtak hangot. Talán ennek is köszönhető, hogy a városvezetés végre elkezdte a belváros zöldítését.

Tovább olvasom

Adjunk hangot a miskolci fiataloknak – amatőr fotópályázat indul, melynek témája Miskolc

MISKOLC

„#MiskolcVibes – Legyen jó ITT! – ezzel a mottóval reflektorfénybe állítunk mindent, ami Miskolc. A fotópályázat és a kapcsolódó kiállítás során az itt élők és főként a fiatalok szemével szeretnénk látni, hogy mi teszi egyedivé Miskolcot, elindítva ezáltal egy társadalmi párbeszédet városunk közösségei között” – írja közleményében A MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány, amely Miskolc Város Napján – május 11-én meghirdette a MiskolcVibes című fotópályázatot, amely amatőr fotósok számára nyújt lehetőséget, hogy bemutassák, mit jelent számukra Miskolc.

Tovább olvasom