Fotópályázat hirdetett Ózd: mutassa meg mindenki, mit jelent számára a település

Ózd Város Önkormányzata fotópályázatot hirdetett három kategóriában, amelynek célja a város gazdag kulturális örökségének, épített emlékeinek, hagyományainak, természeti értékeinek és kincseinek bemutatása. A pályázat lehetőséget ad a lakosoknak, látogatóknak és fotósoknak, hogy saját szemszögükből mutassák be Ózdot.

Tovább olvasom

Adjunk hangot a miskolci fiataloknak – amatőr fotópályázat indul, melynek témája Miskolc

MISKOLC

„#MiskolcVibes – Legyen jó ITT! – ezzel a mottóval reflektorfénybe állítunk mindent, ami Miskolc. A fotópályázat és a kapcsolódó kiállítás során az itt élők és főként a fiatalok szemével szeretnénk látni, hogy mi teszi egyedivé Miskolcot, elindítva ezáltal egy társadalmi párbeszédet városunk közösségei között” – írja közleményében A MiskolcÉrt Közösségi Alapítvány, amely Miskolc Város Napján – május 11-én meghirdette a MiskolcVibes című fotópályázatot, amely amatőr fotósok számára nyújt lehetőséget, hogy bemutassák, mit jelent számukra Miskolc.

Tovább olvasom

Borsod24 Fotópályázat – Ez a kép lett a legjobb a közönség szavazatai alapján

Egy izgalmas időszak végére értünk, ugyanis eldőlt, hogy ki viheti haza a Borsod24 Kocsonyafesztivál Fotópályázatának közönségdíját. Köszönjük minden résztvevőnek, aki voksolt és támogatta a kedvenc fotóit. Nagy örömmel jelentjük, hogy a közönségszavazás nyertese Rozgonyi Milán, aki egy esti órában örökítette meg a fesztiválhangulatot és ezzel a szavazatok 29%-át zsebelte be. Gratulálunk nyertesünknek ehhez a kivételes alkotáshoz, és köszönjük mindazoknak, akik részt vettek a közönségszavazáson és támogatták az eseményt! A beérkezett fényképeknek köszönhetően együtt megörökíthettük a Kocsonyafesztivál és Miskolc városának varázsát. Érdemes továbbra is követni az eseményeinket és nyereményjátékainkat a Borsod24…

Tovább olvasom

Nemzetközi díjat nyert Urbán Helga, miskolci természetfotós

Urbán Helga A sziget című képe a holland Nature Photographer of the Year 2022 (NPOTY) nemzetközi fotópályázatán első helyezett lett Tájak kategóriában. „Közel 21 ezer kép érkezett 96 ország kiemelkedő természetfotósaitól. Nem találok szavakat mennyire boldog vagyok, ez hatalmas siker, az egyik eddigi legnagyobb fotós elismerésem. Gratulálok a többi sikeresen szereplő magyar fotósnak is!” – írja közösségi oldalán a miskolci természetfotós. „Nem találok szavakat mennyire boldog vagyok, ez hatalmas siker, az egyik eddigi legnagyobb fotós elismerésem.” – zárta bejegyzését Urbán Helga Forrás: Boon.hu Fotó: Minap.hu

Tovább olvasom