Kövér László ismét kirótt egy kétmilliós büntetést egy ellenzéki képviselőnek, most éppen bekiabálásért

Kabaré, amin nem lehet nevetni. A mindenható házelnök Vadai Ágnest vágta meg kétmillióval, mivel merészelt belekiabálni egy fideszes képviselő felszólalásába. Március 16-án a napirend előtti felszólalások voltak soron az országgyűlésben, amikor Dömötör Csaba, a Fidesz parlamenti államtitkára sokadszorra oltásellenességgel vádolta a baloldalt. Vadai Ágnes eközben kiabált be a beszédbe. Kövér László akkor azt mondta a rendreintett képviselőnek, hogy „meg lesz ennek a következménye, vegye tudomásul.” Vadai mai bejegyzése szerint meg is lett. Egy havi fizetését, azaz 2 058 360 forintot szabta ki büntetésül a házelnök. A Telex szerint a hivatalos…

Tovább olvasom

Hatalmas környezeti katasztrófa fenyeget, percenként hárommillió maszkot dobnak el a világban

Nem nehéz kiszámolni, hogy ez sem lesz semmivel kisebb gond a környezet számára, mint a PET-palackok. Havonta 129 milliárd maszkot (!) hajítanak el embertársaink a világban, ennek igen gyorsan nagyon rossz vége lesz. Egy friss kutatás szerint a koronavírusjárvány felfutásával havonta immár 129 milliárd védőmaszkot dobnak el havonta világszerte, jobb esetben szelektív kukákba. Ez visszaosztva percenként hárommillió kidobott maszkot jelent. A kidobott maszkok nagyobbik része mikroszálas műanyag, vagyis pont a legnagyobb problémát jelentő műanyagszennyezéshez járul hozzá. A Dél-Dániai Egyetem kutatói szerint épp ezért a világnak be kéne látnia, hogy milyen…

Tovább olvasom

Eljegyezték Várkonyi Andreát

A műsorban többször is jól látszott vagyont érő eljegyzési gyűrűje, de még nem tudjuk, ki a férjjelölt. Eljegyezték Várkonyi Andreát – írja a Blikk.  A lap kiszúrta, hogy a műsorvezetőnő a Mokka műsorának keddi adásában egy dekoratív eljegyzési gyűrűt viselt. A lap információ szerint „egy üzletember” kérte meg a műsorvezetőnő kezét.  A műsorvezetőről egyébként sokan azt híresztelték az utóbbi időben, hogy gyermeket is vár, ezt azonban a saját közösségi oldalán cáfolta.  A műsorvezetőnő tavaly augusztusban még azt nyilatkozta a Blikknek, hogy szingli, és hogy „félnek tőle a férfiak”. A lap megkeresésére most nem fejtette ki, hogy…

Tovább olvasom

Igazán pofátlan csalás – a koronavírus mögé bújva kamufertőtlenítéssel akart milliókat szerezni

Nem várt sokat vele, már a veszélyhelyzet elején ráugrott a témára és egy vállalkozótól próbált meg így milliókat kicsalni. Nem sikerült, lebukott. Egy év börtönre ítélte a Siófoki Járásbíróság első fokon azt a nőt, aki koronavírus elleni vakcinákkal és telephely-fertőtlenítéssel 5 millió forintot akart kicsalni egy siófoki vállalkozótól. A nem jogerős ítélet szerint a 36 éves vádlott a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzetet kihasználva 2020. március 18-án felhívta telefonon a sértettet és magát a tisztiorvosi szolgálat munkatársának kiadva azt közölte vele, hogy oltóanyagot, valamint telephelye helyiségeinek fertőtlenítését kell megrendelnie, különben “bezárják” a…

Tovább olvasom

Ezek az államtitkárok kaptak milliós motivációs elismerést

2020-ban 19 magyar államtitkár részesült motivációs elismerésnek nevezett prémiumban. Egy havi fizetésről van szó, ami az esetükben 1,3-1,75 millió forint közötti összeg. A K-monitor hozta le a teljes névlistát. E szerint Farkas Sándor, Zambó Péter, Rácz András, Feldman Zsolt (Agrárminisztérium); Szabó István, Németh Szilárd (Honvédelmi Minisztérium); Tuzson Bence, Nagy János, Kovács Zoltán), Dömötör Csaba (Miniszterelnöki Kabinetiroda); Kovács József, Juhász Roland, Juhász Edit, Fónagy János (Miniszterelnöki Kormányiroda); Orbán Balázs, Kovács Pál, György István, Fürjes Balázs, Becskeházi Attila, Azbej Tristan (Miniszterelnökség) részesült a juttatásban. A juttatás definíciója: “kompetenciájára, speciális képességére, ismeretére, tudására…

Tovább olvasom

A járvány közepén mi a legfontosabb? Hogy Kásler 25 millióból hazahozassa és restauráltassa Horthy étkezőkocsiját

Ezt ép ésszel igen nehéz megmagyarázni, nyilván nem lenne jobb helye a pénznek egy súlyos világjárvány okozta gazdasági válság kellős közepén. Egészen hihetetlen döntéseket hoznak az Orbán-kormány tagjai. December 21-én szállították Magyarországra Horthy Miklós vasúti szerelvényének étkezőkocsiját, aminek restaurálását azonnal meg is kezdik. Nagy meló lesz vele, mert a Turán 9-et eddig a szlovákiai Szencen egy tóparti ház emeleti szintjeként használták.  A hazaszállítást és a felújítást a Közlekedési Múzeum kezdeményezte, erre Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere soron kívül adott támogatást, a múzeum közleményében nem részletezi, hogy mennyit, de a Nemzeti…

Tovább olvasom

Szokjunk hozzá, hogy a fideszes polgármesterek Borsodban is milliós összeggel jutalmazzák saját magukat

Jelen esetben Mezőcsáton ugyan a jegyző terjesztette fel jutalomra a kormánypárti polgármester asszonyt, de a veszélyhelyzet bevezetése óta tudjuk, hogy mindenről a városvezető dönthet egy személyben. Etikailag felettébb kifogásolható az önjutalmazás, ám törvényileg támadhatatlan. Törődjünk bele, hogy erre mindig lesz pénz a járvány közepén is. De azért tegyünk egy összehasonlítást például Miskolccal, ahol éppen a napokban jelentette be az önkormányzat, hogy sokkal fontosabb helyekre kell a pénz a nehéz járványhelyzetben, ezért a városvezetésben semmilyen jutalmakat nem puffogtatnak el egymásnak. Sajnos Mezőcsáton a fideszes vezetés nem így gondolta, erről a Facebookon…

Tovább olvasom

Zárolták Maradona örökségét, eddigi vérszívói bajba kerültek

A környezetéből rengetegen a nemrég elhunyt argentin futballzseniből éltek meg, most azonban elapadt a forrás, amely az “ingyenélőknek” havi 36 millió forintnyi összeget jelentett. Maradona halála tragédia az egész argentin nemzetnek, emocionális értelemben mindenképpen, viszont sokkal inkább húsba vágó csapás a sleppjének, amelyhez testvérei, azok családja, a hivatalos és kevésbé hivatalos exfeleségek, a háztartási alkalmazottak, a barátok, haverok és az egyéb élősködők tartoztak. Döbbenetes összegek derültek ki az egyik argentin televízió minapi adásában: Maradona havonta százezer eurót (tízmillió argentin pesót) költött vérszívóira. Most elapadt az apanázs, mert az ügyvédek befagyasztották…

Tovább olvasom

Több, mint négymilliós jutalmat szavazott meg magának a polgármester, az alpolgármester szerint ez teljesen rendben is van

Hathavi fizetésének megfelelő összeget adott saját magának a fideszes polgármester. Megtehette könnyedén, mivel a koronavírus miatti veszélyhelyzet miatt jelenleg a városvezetők egyedül is hozhatnak akár ilyen döntéseket is. Amikor a Facebookon erről hírt adott, a saját magának kiosztott jutalmat valahogy kifelejtette. Nemrég derült ki, hogy Gyál fideszes polgármestere, Pápai Mihály bruttó 4 millió 188 ezer, vagyis nettó 2 millió 785 ezer 20 forintos jutalmat szavazott meg magának. Ezt minden szavazás, egyetértés és beleegyezés nélkül megtehette, hiszen a polgármesterek egyedül is döntést hozhatnak a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzetben. Az ATV Híradója az ügyben megszólaltatta a…

Tovább olvasom

Rengeteg borsodi település nyert a pályázaton – iskolafelújítási hullám indulhat el

Összességében közel félmilliárd forintot nyertek a borsodi települések. Harminc helyen kezdődhetnek el hamarosan az iskolafelújítások. Harminc borsod-abaúj-zempléni település iskolájában végezhetnek felújítást összesen mintegy 461 millió forint értékben – derül ki a Magyar Falu Program internetes oldalán közöltekből. A kormányzati segítségre tankerületek pályázhattak, de csak 5 ezer lakos alatti települések – önkormányzati tulajdonú – oktatási intézményei jöhettek számításba. A pályázati kiírás értelmében a pénzből felújítás, korszerűsítés, valamint azokkal összefüggő eszközbeszerzések finanszírozhatók. A cél a kisebb települések népességmegtartó erejének növelése, a helyi identitástudat erősítése. Alább a nyertes pályázók listája a megyéből. Bódvaszilas:…

Tovább olvasom